ESZTER

A legszebb friss halott, akit láttam, a második feleségem, kisebbik fiam anyja volt. Hirtelen vitte el a Fennlakó. Talán nem is szenvedett. Utolsó szava az volt – mesélték a szomszédaink: Istenem. Aztán a snitt, a nincs tovább.

Én jó három órával később tudtam meg a történéseket. Épp a folyó másik partján pesztonkáztam a fiam.

Csónakkal jöttek értem, s csak annyit mondtak, baj van.

Tudtam mi.

A házban feküdt, kiterítve a Kedves. Viaszfehéren, szép mosollyal. Órákba tellene minden részletet leírnom, úgy hogy eleresztem itt. Még fiam keservét is, ami a legfájdalmasabb volt a puszta tény után.

Délután hatkor láttam halottan, Tizenegykor vitték el durva, deszkatepsiben. Boncolás, velejárók, satöbbi.

Vidéken temettük apja mellé.

Láttam, mert látnom kellett végső búcsúzóban is, mit tettek vele. Arcán, a kedvesen, már csak a kín, a fájdalom ült.

Már nem is törődött semmivel, gondolhatnád.

Nem így volt.

Visszajárt ölelni füst-alakban, apró neszekben. A mindenséget lakta be. Mindig jót akart. Ő adta szárnyaim.

2021.12.05.

Balog Gábor

-csataloo-