DÉLIDŐ

Az alulkuplungos, négy kilós

szeretetbomba,

a relativitás-elméletről mit sem tudón

bóklászik mellettem,

Madár-soron.

A telet már rég,

karácsonykor, a szomszédokat

meg hajnal óta,

mint mindig, naponta,

ma is elugatta,

feladatait letudta,

most szagot-illatot gyűjt csokorba,

orrba',

hullt ágat, elszállításra váró kukákat

jelöl boldogan.

Ebédidő van, meg ünnep is, Vasárnap,

s bár a templomjárást, a gyónást

-lenne miről -

kihagyta,

aprócska tipegő lábait

negyedikbe sebességbe rakja,

érzi polgárház ablakokból

páraként kiszálló

tálalt finomságok keveredő

illatát:

Nahát! Innen szaporábbra fogjuk!

-mutatja,

fejembe kiskorától vésett

mottóját,

nyelvével szájszélét

nyalva:

Mindig éhes vagyok!

Tudja ő is: soha nem éhezett!

Nem, hogy kevesebbet,

mint sok gyerek

a világ neki semmit nem mondó.

Vsak az étel, meg a játék a fontos!

Anyja, vagy ismerős,

szomszéd, megdöglött kutya

gazdái, akik megsimogatják,

ritka vendég,

akit többlet játékra kényszeríthet,

vagy mellé simulhat,

eljátszva összetartozást,

felejtve öregember mellett élt

életet,

s várva jutalmat

habzsolás után,

neki megmaradt, 

naponta sok-sok órára eltűnő,

dolgos emberszabásújától.

Megyünk.

Ő biztosan nem,

de én a Haley-n gondolkodom,

hogy láttam,

és lenyűgözően szép,

meg érdekes volt,

és hetven-plusszos évekkel

tér vissza mindig,

de középidőmben kaptam,

így többé nem láthatom.

Tavak, folyópart rejtekében

láttam hófehér tollú hattyút,

vízre szállni partról,

három fekete kiscsibével,

és bomló, korhadó,

rossz agyammal is emlékezem,

olvastam Andersen meséjét

nem egyszer.

Az idő elszállt.

Asztalom kettőre

van megterítve.

Ez a rendje!

Balog Gábor

-csataloo-

2021.08.22.