GICCSKONTRA LENNE....

"Parasztos libamájat" zabáló

parasztról,

-bár a hazai gasztro-történelmet ismerem,

ritkán (soha!) nem hallottam.

Nagyanyám, a városivá

vedlett kulák,

ugyan sütött évente egyet,

ha télen látogattuk, zsírban,

de nem lecsós körettel adta,

hanem kenyérrel.

Míg ettük, mosolygott a szentem!

A parasztkenyér, házi sütésű

sem volt puliszkaliszttel kevert,

olyant, Tenkes Eke Mátéja

sem evett,

hisz, mikor tevékenykedett,

még kis sem találták őt

filmrendezők.

Volt a búza, meg a rozs,

színében változó, függően attól,

a molnár hogy dolgozott.

De jókat ettem!

S hogy bármi ételt, augusztuson,

István napon,

paraszt, vagy úr, magyar,

Szent István napi sörrel öblögessen?

Ez az, ami gasztro-giccsben

a non plus ultra!

Így hát, elő a buksza, s te menj,

ha azt majd az

értékén apasztó-lefogyasztó

ízvarázsban reménykedel.

Én maradok.

Menüd helyett eszem majd itthon,

kéz-közön hozzám került,

de saját erdeimben lőtt,

nyílt tűzön megsütött

őzgerincet, s utána

szarvaspörköltet tunkolok

ingyért.

Az ételt felvidéki, vagy erdélyi

fenyővizekkel öblögetem.

Ha esetleg, talán,

valami csoda folytán,

rossz, félrenéző

pillanatodban látnál:

Elfolyt folyóparton ülök

a keresztnél.

Virágot vittem most oda.

Vállamon megszokottan

a tarisznya,

benne pogácsa.

Folyóval elfolyt párjaim sütötték,

és kemény mind.

Kiszáradt, mint a meder.

Törni alig tudom.

Csócsálom felgyülemlett nyállal,

mert nagy úr az éhség,

testben-lélekben,

Szent Istvánkor.

Augusztuson.

-loo-

2021.08.21.