KÉT FRONT KÖZÖTT

A halálsoron maradtam.

Akaratlan.

Kétoldalt zárótüzek.

Fekszem mozdulatlan.

Gránátok robbanásai

nyomják és szívják tüdőmbe

a levegőt.

Fogalmam sincs arról,

mi is van rajtam,

egy rám omlott főfal,

egy gimnasztyorka, vagy apám

egyenruhája,

karpaszományosé?

Nagy jól,

egyszerre két helyen döntötték el

odafenn, hogy besoroznak,

menni kell,

mert lelőnek, bebörtönöznek,

ha nem megyek,

ha fegyvert a szembelévőre,

s magamra sem emelek.

Hogy ölni, pusztítani kell

az összes másikat

kiismerhetetlen frontvonalon,

ahol az egyik, s a másik oldalon

is

a másik én vagyok.

Persze itt.

Rajtam a gimnasztyorka, vagy

ahogy mondtam előbb....

Fent aztán tudják,

mindig is tudták,

én mit akarok, ŐK hogyan akarnak élni,

mi a jó és a rossz

nekem,

pedig túl minden gránátrobbanásos

végzeten az álmom

csak egy kicsivel nagyobb

tányér leves lett volna,

mindegy, mily társadalmi formációban,

de naponta.

(Esetleg hús kétnaponta a hetente helyett,

néhány rend ruha-cipő,

kocsi, nő,

család is talán két gyerekkel.)

Ki tudja?

Fönn minden elrendezett.

Ha belepusztultam a TERVBE,

„ezek” majd elrendezik

maguk közt,

kiféle-miféle legyen

az új barom helyettem,

tetteimért poszthumusz

mit érdemeltem,

ki legyen sírásóm a maradékból,

ki kőgazdag új báró,

új társadalomba beemelt.

Szinte fáj,

oly szép itt,

két front között,

szétrobbanó világban.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.03.04. 19:51