CSOLLÁNY

Vitrinben akasztott volt szere.

Elülső lábára jéggyűrűm húztam.

Hetekig bámultam.

Néha elandalogtam

agyban, futtatókon.

A lovakat néztem,

bennük őt nem kerestem.

Ma halott.

Ellenszere a kórnak

lett volna bőven.

Bámulom a tegnapot.

Egy nemzetnek adott

önbecsülést. Lovast.

Megigézetten nézek gyakorlatot.

Erő és hit.

Család, gyerek,

mintaélet,

mind összefog felmenteni.

Elmenni könnyű!

Nem fogta fel!

Ész furcsa játéka,

félelem-mentesség felel

mindig leselkedő árnyért,

válogatást,

könyörületet nem ismerő halálért.

Ott, fenn, csillagok között,

Csaba seregében

várják angyalok,

és sír itt, lenn,

az ember érte.

Közöttük én és a Párom,

aki ismeretlenbe, belé,

szerelmes is volt egykoron.

Nagy, teljes testes

plakátja volt felragasztva.

Leányszobában, falon.

Ragyogj, te évnek fordulója! Ugorj,

pattanj a lóra,

s küldj hibádról is

békítő, csendes,

szép üzenetet!

Hogy értsék a sokan,

az ittmaradottak, Ikon!

-loo

2022.01.25.