ZÁRT KÖRÖK

Mikor a június elején elhullott,

fűben, aszfalton hagyott cseresznye

már csonttá aszott,

örülni nem tud a mellé

most potyogó, telt, formás

szilva kékjének,

Mikor az éjjeliőr már összes álmait

végigaludta, de visszafekszik,

kezemben hám és a póráz,

indulok bejárni kutyámmal

egy tág, zárt világot.

A lámpasor mellett araszolva,

az ebnek a szabadság

csalóka látszatát megadva,

magam megmaradt árnyékát

figyelem.

Számolgatom a sötétben is

virágját nyitva tartó

szappanfüvet, a mécsvirágot,

s a szavazóhelyiséggé időnként átminősített

óvoda előtt a nadragulya

mérges, bódító fehérjét.

Engedély nélkül, egy kertből

az útra hullott, apró,

zöld, s talán férges

almát is szedek, négyet,

mind az ebnek,

bár tudom,

a termés az úton sem enyém.

Kamerák lesnek.

Fejben hálát adok, hogy a görög ábécé

dallamos, első betűiről elnevezett

labor-szökevény ellen védett vagyok,

nem, izgulok,

az összes többi még előttem,

vakcinákból is van elég, s ha elfogy,

majd kitalál újat az ember, fejlesztenek

iksz-iksz-iksz variánsokat,

meg semmi pánik, fújja

az erről szóló kötelezőt,

mint úttörődalt a média,

de a közvilágítást,

hajnali ötharmicötkor

a Teremtő, vagy a szolgáltató

ma is, úgyis kioltja,

és eltűnnek az

árnyak, míg a Nap fel nem kel.

Az utcánkban, hazafelé már,

köszönök a még élő,

derékba vágott,

obsitos cseresznyefának.

Ugyanezen a hajnalon,

a Szanazúgban, nádason,

csodaszép fehér hattyú ül

későn rakott tojásán.

Idén már el nem költözik.

Balog Gábor

-csataloo-

2021.08.22.