LEVÉLMENNYORSZÁG

Csak ősz! Nézd!

Hullt levél! Repül,

szinte szárnya van,

viszi a szél!

Benne mennyi fény,

meleg, raktározottan,

pedig már nem él,

kétféle lét között van,

a tömzsi rügytől

méregzöld-határozottan

széllel vitázó létnek annyi.

Megszakadt.

Száll fejem felett,

s én gondolkodom.

Ha van, mennyország

túl minden lombokon,

a hullt levélnek

a föld pokol.

Vár ítéletet,

közben lassan ég,

elveszti hajlékony

állagát, színét,

bűnösen barna lesz,

törik, megreped,

és örök, visszatérő

vízben, esőben,

fehér temetőben,

fagyban, hóban, jégben,

pokolra, a Földre jut.

Ha lenge szél mégis,

patakba dobja,

cserregő víz forgatja, sodorja,

körbeudvarolja,

mészvázzal befonja,

kap kőbe préselt

új életet,

kőben, víz gátjaként

dalolhat éneket

Levélmennyország

örök lakójaként.

BGJ.2008.02.22.