DARVAIM

Hozzám, jó ideje már,

csak vidékről jönnek

a darvak.

Sosem csapatban.

Szép combjaikkal, széttártan,

vé-alakban,

csak lemaradók,

költözők.

Megszállnak, erőt gyűjtenek fagyban,

míg gyík, kígyó, béka van

közel.

Meleg szobából

bóbitásan

fricskát intenek a jégvirágnak,

sütnek pogácsát,

fészket raknak az álmodásnak,

nálam, belém.

Tollukról mesélni hagynak verseket.

Tavaszi széllel,

törvény szerint,

szárnyat kibontva, hízottan, nekifutva,

indulnak vándorútra.

Északra, tovább.

Viszik a télen eltanult

rókatáncot, csapódnak csapathoz,

röptükben élnek új románcot,

majd mázas cserépként

padló kövén

ezer darabra törten

sok semmiségként kutatják,

hol van az Isten,

ki szabta rájuk, igékben hirdetetten

a szárnyalást-bukást.

Az élet semmi.

Csak puskadurranás, ólomsörét,

védett fajokra.

Vonulás idején.

Választott februárban.

Balog Gábor

-csataloo-

2012.02.18.