AZ ÓRA (ILONA, SZERETLEK)

 

Indul az óra nagymutatója,

lassan mozdul a lomha tömeg.

Ott. a toronyban unta talán

néma magányban

az álldogálást.

 

Szedte össze minden erejét,

eltántorítani lehetetlen!

Rúgókba préselt tenger-türelmét

első lépésre tartogatta.

 

Tétova lépés.

Látszata centi csak toronyórán.

Elindult – nem is oly nehéz.

kezdheti útját új történelemnek.

 

Itt a magasban más az idő!

Lenn perceg, s ím szárnyal idefenn!

Itt, erre könnyű az ájer,

könnyebben jönnek a gondolatok.

 

Itt az éghez is közelebb,

sokkal erősebb a vonzás sok irányba,

indulhat körbe-karikába,

lassan, fontolva, monoton.

 

Unta már rég az álldogálást,

sarkos eszmék bamba tanácsait.

Szemben a város, s egy másik toronyóra

elképedt bámulásán csodálkozott.

 

Rajta kövület, fel nem adhatod!

Ez a jó út, mondta magának!

Tenni kell, hogy előbbre juss!

Légy bátor! Nem vakmerőség!

Ez, itt, nem csak a körbe-körbe, és

kijutsz a tompa letargiából!

 

Ment, járt, ketyegett.

Egyre könnyebbek lettek mozdulatok.

Reggeli fények és éji sötét

társai lettek. Ujjgyakorlatok.

 

Elszánt egyformasággal

nyújtotta léptét,

édes akarat-késztetéssel.

Most jött ide vissza az élet!

Várt is rá épp eleget!

Az új hit, a belső erő

gyakorta képes csodákra! Elhiheted!

 

Balog Gábor

-csataloo-

2022.09.15 4:52