VIHAR
Fenn kezdődött, a fellegekben,
vagy a hálószobában,
a felgyűlt időben,
évszakváltásban,
és szokatlanul, télidőben,
először villámlott és dörgött,
aztán se nem villámlott,
se nem dörgött,
és nagy szemekben víz,
meg izzadtságcseppek
dörzsölődtek egymáshoz,
csupa töltés-éléskamra volt az ég,
ahova benyúlni sem kellett a
fényért, a villanásért,
s az azt kísérő égi szózatért.
Csönd is volt a háborúban,
semmi enyészet csendje,
csak ritka szünet,
mikor a szemünk is nyitni mertük,
csak a teraszon rettegett
a Karácsonyra már odakészített
kivágott, szép,
de szűk pénztárcához mért lucfenyő,
nem is értettem mitől, hisz'
már kivágták!
Az isten szeme-haragja nézett le rám akkor?
Először féltem, aztán beleszoktam,
tág szemmel vártam a villanást,
és a dobhártyarepesztő
nagy durr-t, ami a kapu előtt,
húsz éves,
piros, oroszos bogyókat évente hozó
berkenyém metszette ketté,
nagytotálban.
Felkeltem, a nőt is betakartam,
ablakon redőnyt nála lehúztam,
és úgy, mezítelen,
télelő öt fokos hidegében,
mezítláb kimentem,
megöleltem a még füstölgő,
friss halottat.
Karcsú törzsét karomba zártam,
megköszöntem, hogy nálam élt,
és tudtam, a másnap reggelén
munkásruhában, láncfűrésszel,
nyitom az újat, a jövőt,
ami megismerhetetlen,
de jónál jobb szívvel is vállalom,
mert enyém, nekem megírt,
belőlem, tartásomból is építgetett,
s ha nem csodás lesz, amit kétellek erősen,
akkor „kisnyúl”, majd alakítgatom.
Augusztus István-várásában telik napom,
új segédeszközöm változott,
billentyűzet beosztását
lassan, de biztosan szokom,
dioptriákra figyelve
gépelek vakon. Új tudás,
mindenről, ami eszembe jut.
Majd egyszer,
elbeszélgetünk vihar-mentes időben, őszben,
minden fogadalmaim
tanúival.
Balog Gábor
-csataloo-
2021.08.15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése