PÉCSBÁNYATELEP

Oly sápadt volt, mint a hajnal

szürkés-fehérje,

ahogy az ágyán pihent,

nekünk, őt látogatóknak mosolygott,

de szemén látszott az átsírt idő.

Hangjaink fülébe eljutottak,

a kezünk simogatta,

s csak mi ketten láttuk,

apám, meg én,

hogy búcsúzik,

világtól, tőlünk, éjszakától,

a reggel madárfüttyeitől,

az őt nem látogathatóktól,

a kisleánytól,

aki ő volt, akit szült,

akiért megszenvedett.

Útravalója csak mi voltunk

a felnőtt s a sarj.

Láttuk, mennyi mindent mondana,

s akar, ha kell, szenvedni még az életért,

itthagyni készült világért,

értünk,

az éjszakákért,

a madárfüttyökért,

kedvenc virágokért...

Láttuk: Inog, megremeg

erős hite a másvilágban,

ahová se férj, se gyermekek

nem követték.

Nagy, tágra nyílt szemek

öleltek minket

hófehér szobában.

Kinn június Napja szikrázott,

az áldott,

és Illés a szekéren

egy darab fekete posztót

szemlélgetett.

Balog Gábor

-csataloo-

2021.08.13.