SZÁMÍTÓ GÉP

Batáron írok, régi, de tíz évvel ezelőtt még csúcstechnikán. A betűk futnak, bosszankodom, s ezernyi más között gondolok a kedvesekre is, akiktől kaptam. Van ezen is minden, ami az elmúló élet újragondolásához programként kell, és ma sem haszontalan.

Az új, a hiper-szuper középszert tegnap magamtól-önmagamtól, mindentől ami személyes, megtisztítottam. Ami elmúlt minimum húsz, de valójában annál jóval régebbre látó és őrzött énem a semmivé lett, nyoma, látható nem maradt. A gép tiszta. Mit tegyek vele?- járt fejemben.

Betájoltam az irányokat. Blaha? Nyugati? Kiskocsma Óbudán?

Az első gondolat nyert! Tömegközlekedéssel a Blaha. Villamosokról fel- leszálló, metróból kiáramló emberáradat. Dugóban pöfögő autó roncsok és autócsodák benzin- gázolaj bűzei. A középszer és a nyomor. Új, ifjú párok találkozói, sörért pénzért kuncsorgó hajléktalan. Életünk testben tán nem az, de vegytiszta részletei. Ömlesztve.

Nézelődtem.

Ötven körüli nő jött szembe, kopott, virágos, avítt ruhában.

A gépet kezébe nyomtam, vegye-vigye, nincs semmi ellenszolgáltatás!

A megdöbbenés ült ki szemébe és értettem is.

Mielőtt szóra nyithatta volna száját, beszippantott a metró, a mozgólépcső, egyenes derékkal, igyenest lefelé......

Az úton, hazafelé a júliusban láttam karácsony áldott havát, május orgonáit, buszon, felszállók között tizenkilencből hat formás női segget, sőt mellettük, mint a bodzavirág, elmúló életet, tükröket.

Tulajdonképpen jól éreztem magam.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.08.04. 7:09