CSAK KAVICS

Már rég nem vagyok

kő, csak kavics.
Nem kútba dobva.

Kristálypatakban

fényesre mosva,

erdő sűrűjén,

égerfák között

álmodok magamnak

létrát,

Jakab-hegyet.

Patakom görget.

Új ágyat mos

naponta,

mindig közelebb,

laposvidéknek mondott

nincs-tovább felé.

Nappal szél fú

el felettem,

víz takar.

Meg árnya változó

levél boltozatnak.

Sem értelmét,

sem hozadékát nem keresem

felkelő napnak,

mesés, ezeregy

éjszakáimban sem.

Soha.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.06.12. 8:25