ASZÁLY

Hívni, hangosan már nem foglak.

Soha.

A kiáltás bennem, mellkason belül

visszhangzik, dobban.

Ostoba kényszer,

mostoha ölelése a hiány.

Éltem, megélem, tudom.

Jössz és mész. Szeretsz.

Semmiről nem tehetsz!

Lángokban táncol az életed.

Csak tüzek vannak.

Nagy, mindent felégető,

ártó tüzek.

Járom a kievi utcát.

A dupla telket is bejárom.

hegyfalu oldalában.

Lábnyomot homokon ne keress,

mondom,

agyagon, aszfalton is fölösleges.

A becsadásokra is bólintok csupán.
Villámlott egykor,

ma is azt teszi egem. Szárazon.

Bevétel-kiadásaim rég rubrikáztam,

elszámoltam adóhatósággal,

mindig tiszta lapomon

makula nincs.

Az emberekkel sincs,

sehogyse másképp.

Várni? Mindig marad időm!

Vizeim várom egekből, csodaként.

Hal, partra vetett – tátogok.

Nagy felhő táltosok úsznak felettem.

Szél hajtja őket, terhesen.

Sok esőcsepp, de lehet termést,

nem létezőt elverő jég-gyerekkel.

Mezőim kerülik.

(Fellegeim maradnak.)

Kutam nem töltik. Patakom

forrása néha sem présel ki

kín-cseppet magából.

Állataim már nem is bőgnek.

Állnak ledermedt lábbakkal.

Tél van?

Húsukban fogynak, mint időim

és a testem. Saját.

BGJ

-csataloo-

2022.07.30. 6:45