SZABADVERS BILINCSBEN

Engem százszor vert Isten azért,

hogy megszülettem.

Pedig oly könnyű lett volna neki,

Mindenhatónak

csak félretekinteni,

hagyni, hogy anyám, a Szent elvetéljen,

jobb, magzatot hordjon ki

evilágra.

Befuccsoltak mind a ketten,

hárman, vagy négyen ha tetszik.

Atya-Fiú-Szentlélek,

meg szegény anyám is,

a Szent,

mert rá, utóbbira,

csak a kínnal járó vajúdás maradt,

azok meg, a maradék három,

valami „éterekben”

létező-nem létezők, tananyagokként oktatottak

röhögték sebesre hasuk,

hogy megint egyet bepaliztak és szült gnómot

valami kurva,

újat a plebsbe a világra.

Éveim megéltem.

Nem mindig keservvel.

Évi ötvenkét hónapok között

időnként magamra, s másra is leltem,

kivel nem volt oly nehéz.

Nemzettem kölyköt, nem egyet.

Kettőjük bizton megmaradt.

A többi?

Spongya rájuk,

ahogy anyájuk, ki-ki

meg itt-ott, ma sem gondolja másképp.

Megéltem.

Először lenn, ahogy illik, aztán beértem

lettem fenn megélő.

Mai magam?

Öreg,

szelekkel-malmokkal kergetőző

Don, még épp nem kihót,

de szellőrózsák, pillangóvirágokról

álmodni tudó vesztes.

Ebben meg semmi furcsa,

ez csak egy élet. Bukott.

Enyém, de

nekem szerethető.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.03.25. 2:42