JELENTÉSEK NAGYKÖNYVE, ILUS KÖNYVE.

JELENTÉSEK KÖNYVE XX.

Jelentem: Eltévedtem, emberek!

Kósza keresztutak összekuszálták lábamat

és csomót kötött éleslátásomra a vakság.

A köd.

Mindig visszatérő, örök bizonytalanság.

A félelem, hogy eltévedek,

veszítve éleslátásomat, összekuszált lábakkal,

kósza keresztutak rengetegében.

Ahogy sikerült.

A furcsa, hogy mégis megyek!

Hová-merre irány? Nem lényeges!

Ismeretlen, talány, mint a köd.

Elveszett álmot kergetek?

Jelentem, az sem lehet!

Összes volt álmaim rendszerezve,

járkálhat tömött polcok között a képzelet.

Bármit visszapörgethet, visszanézhet,

mind adott.

Az emlékezés csodákat tehet!

Jelentem, mindent megéltem!

Motoszkál út-vesztett fejemben furcsa kép.

Lányom járni tanul!

Fogja csöpp kezét, óvja-okítja

tegnap világból füves rétekre

végleg elballagott.

A kertész.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.03. 16:42

JELENTÉSEK KÖNYVE XXI.

Jelentem, Keresztúr lett a medvekuckó.

Itt élem életem.

Az árnyékok nőnek köröttem.

Ki alig mozdulok, falak között teszem

a dolgom.

Robotosan.

Jelentem:

Mókásan, nevetve-kínban, örömben

elcsókolt majd egy év mögöttem.

Labirintusok között is magamra leltem

és társra is.

Másnak furcsa lenne, nekem is szinte hihetetlen,

de így van, s jó ez így!

Jelentem:

A gátparton csak elvétve járok,

szedek a lánnyal törpe mécsvirágot,

beérett magokban. A kökörcsin lila virágát

kerüljük. Csak nézzük.

Álmodjuk közös kertbe a különvalót,

Tarisznyát, s belőle kendőt nyitunk

új kenyérrel,

s két tört falat között

faggatnánk az istent,

hogy a jövendőt, csak pár évre előre

súgja már fülünkbe! Adja!

Egyformát, kettőnkre szabva!

Nézzük a vizet. Én és életem

velem csörgedező Patakja. Lány.

Tenyérben tartjuk a vonzást,

az összetartozást örök rokonnal,

folyóval. Talán-jövőt.

A keresztút előtt, Keresztúr felé,

még bedugjuk félretett ötszázasunk

a mementó megfeszített

bádogból készült gyolcsa alá.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.04. 12:33.

JELENTÉSEK KÖNYVE XXII.

A hajnal a pillanatok számolható, ám mégis megszámolhatatlan sűrűjében

percegi útját a fény felé.

Jelentem, most még, vagy már újra sötét van,

de születik valami új a változásban.

Kiismerhetetlen.

Olyan, amitől félni is lehet.

Olyan, amit várni lehet, mint karácsony éjjelén

a világ ezen tájain oly ismert fenyő alatt

a Krisztust, az ajándékokat.

Olyan amit örömnek, szeretetnek, szerelemnek is

nevez a változatosságra változó neveket

alkotó emberi agy, amibe beleölelkezik,

beleöltözik és bele is szédül a képzelet,

s mint csendesen hullámzó halk vízen,

indul felderíteni az új napot.

Jelentem, jól aludtam.

Kényszeres álmok kerültek.

Ember embert nem ölt.

Valami világbékéről papolt tucatnyi

testben príma nőnemű fenség,

formás mellekkel és fenékkel,

és ment a fűtés.

A kenyér ára keresetekhez volt hasonlítható,

s mindenki, még az is aki nem szerette,

kapott a friss, idei búzából sütött

fehérhez, darabka ezt-azt, kedvérevalót.

Jelentem, az álom oly szép volt,

hogy nem maradt más,

mint felébredni.

Tettem.

Ma az autót viszem profilaktikára

menetrend szerint, s holnap

tán magam megyek.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.05. 3:07

JELENTÉSEK KÖNYVE XXIII.

Jelentem a szilánkokat nézem,

mondhatni szórakozottan.

Már gondolkodásra sem késztet

a homo sapiens önpusztítása.

A hatmilliárd tengerén gálya

a hangzatos hamis eszmékbe burkolt

önzés, a pénz, a Mammon.

Tervezett halált nyomnak le

tömegek torkán a gyilkosok.

Jelentem, ez rosszabb, mint

Pangloss mester torz világa,

Candide optimizmusa semmivé fakult.

Lány áll az úton, széttéve lába,

családja várja, mit hoz vacsorára

bevételéből.

Ágyútöltelék lapul, esélyt sem latolgat,

Holnapja nincs.

Mi az a holnap, ha a ma is megátkozott?

Valami festett szőke fenyeget,

bottal -albán légvédelem-

magasban szupertechnikát,

és megfagy a lélek, a koldus,

meg a polgár

hideg oltárán a számításnak.

Ordas eszmék szépen átértékelődnek,

cirkusz már ritkaság,

csak kenyér kéne a népnek,

de vetni nincs béke-föld,

aknamentes,

és nincs, mert rátelepült a hatalomvágy,

nincs jövő.

Megértem.

Jelentem nem értem!

Ezt sulykolta két évezrede

fogékonynak mondott ember-eszekbe

a hit, meg a vallás?

Mi ez a hirtelen bevállalt megiramlás

a semmibe?

Ma lilahagymás zsíroskenyér

lesz reggeli-ebédem,

s lefekvés előttre rittyentek

két fő asztalára valami híg levest.

Hallgatag többség!

Kevés és kicsiny vagyok!

Nem értelek.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.05. 7:27

JELENÉSEK KÖNYVE XXIV.

Jelentem

a fenn, a még a fényben járóknak

itt lenn,

és jelentem a fentieknek,

a két Miklósnak, Beának Egonnak

és Péternek is,

akikről nem tudom,

látnak-e fentről és van- e idejük figyelni

a mi,

lenn maradottak változásait,

hogy

hajunk már rég az őszbe fordult,

sőt telet idéz,

tudásunk változatlanul kopik,

értékeink csak szűk körben,

leszármazottjainkban élnek,

s alakulnak változó világgal

ki tudja merre-mivé.

A világ is változott.

Jelentem, megmaradtak,

vagy elmentek szerelmeink,

találtunk újakat, ha kellett,

ha volt szerencsénk és kegyes volt

hozzánk a sors,

s a torz szőttesben, életünkben,

az ősz virágainak szépsége vezet,

egy nehezen viselhető,

de élhető harmóniába:

Az elmúlás felé.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.10.07. 4:38

JELENTÉSEK KÖNYVE XXV.

Jelentem,

elszállt életről gondolkodom.

Magzatokról.

Ígéretekről.

Magukra hagyott

lelkekről, kik ma szellőként

vándorolnak, télidőn,

teraszomon.

Felelősségről. Reményről.

Döntésről, döntésképtelenségről.

Tétlenségről.

Tudatlanságról. Kényszerről.

Társas társhiányról.

Fullasztó, lápos,

lehúzó világról!

S köztük csendes vizekről,

duzzadó, szép hasadban.

Jelentem itt is:

Elfecséreltem!

Szeress!

Kóma-közelt már rég

messze kerülő lélek-kábulatban,

hiszem,

veled

újra elkezdeném,

valahol, egykori óvodámtól,

kislapátosan, homokozóban,

hinta, vagy ringlispílen forogva,

az életem!

Balog Gábor

-csataloo-

2022.12.10. 11:08

JELENTÉSEK KÖNYVE XXVI.

Jelentem,

néhány napja már, hogy

erre jár idősebb fiam.

Az első, belőlem,

s anyjából egyetlen kipréselt

egó.

Távolról jött.

Köztünk öt éves törés után,

a tény, hogy itt jár,

neki nem öröm. Ma nem!

Semmiképp.

Üzent.

Megadta láthatás lehetőségét,

mint kegyet, magasból.

Istennek, tévedhetetlennek

hiszi magát, s világa idomul

képzetéhez.

Nem ép.

Jelentem, nem számolt velem!

Minden trükkjét

már régen ismerem! A pohár betelt.

Látni nem fogom.

Lélekben, felülök a technikára,

s elutazom. VIP jegyem van.

Elviszem.

Át a nagy kék vízen.

A szürkeállományában sem maradok más,

mint korcs félreút.

Nehezen elővarázsolható.

Eredete.

Itt,

ne tudja hol,

feszülő izmok burkában,

négy hónapja él, lüktet élet.

Nem pótlék, nem helyettes.

A mindent túlélés

ígérete. Esély, búcsúzás előtt.

Balog Gábor

-csataloo-

2022.12.10. 11:40

JELENTÉSEK KÖNYVE XXVII.

Jelentem, Odüsszeiám

második része is kész,

összefésült.

Már ötszáztizenkilenc oldalon,

hirdetem fióknak, hogy

szeretlek, piedesztálra emellek,

ha kell, ha nem!

És ebben, persze benne, hogy

még létezem, rontom

szép világom jó levegőjét.

Emlékezem minden időkre,

teszem fogyóban lévő dolgaim.

Tán kegyes lesz a fentlakó,

a döntnök,

ha tud rólam, egyáltalán, s ad

laufot-időt, hogy befejezzem,

őt dicsőitően is a történetem!

Hajnali,

már megírt leveleimmel, szerelmem,

hálával, ezer fohásszal,

s a kővel, amit Szüszifosz

görgetett.

Jelentem, jön Karácsony,

két nap, s Luca-búzát is vetek.

Időm, ha lesz,

majd lesem ébredését! Ablakom párkánya

félreteszi, őrzi majd,

de csak Neked!

Balog Gábor

-csataloo-

2022.12.11. 20:41

JELENTÉSEK KÖNYVE XXVIII.

Jelentem:Otthon!

Egyedül, mert így akarja

kényszer, sors,

esetlenségem, öregségem,

a kerti kút káváján

már vizet nem látó rigó.

Jelentem,

az ég azúr,

felhő nem borítja,

nem rejtőzhet mögötte

Eszter, Marína, s Ilon sem!

Nő, NŐ bizony

a díszes társaság fönn,

lesnek, figyelnek,

vigyáznak, hiába rám.

Cinke teraszon magért

még nem kujtorog.

Korai még A fagyok

be-be köszönnek, de gyengék.

Mint a fű!

Élnék, megmérettetnék

még egyszer, újra!

Átaludnám a Kisded érkezését,

s beleébrednék,

bele, bizony az ültetett. Lopott

hóvirághagyma

kipréselt kelyhébe

jövő tavasszal!

Békülve haldokló téllel,

kezemben szentjánosbogár

kezdeménnyel.

Lámpással sokaknak.

Jó úton!

JELENTÉSEK KÖNYVE XXIX.

A VALLOMÁS

Jelentem, neked, visszatért,

megtalált,

kiteljesedtem!

Bensőmben gazdagabb lettem,

második veled-tavaszban

majd ötven elveszett évem

lett új olvasat.

Új értelmet kapott

fürdés a kádban,

csillagnézések az éjszakában,

eldobbant szívdobbanásokat,

bagolyszárny suhanást hallgató fülek

teraszon, mezítelen a nyárban,

és téli éjszakában

a lerúgott tűztakaró.

Veled nehezebb, mint

bármikor korábban,

és fogyóban lévő Holdban a vonzás is több.

Az el nem múlást adod

szóban, történetekben,

egybecsengő, be nem tartható,

betartottnak tudott,

nem remélt ígéretekben,

arborétumokban, ligetekben,

nálam, szobámban, ágyban, asztalomnál,

tajtékos érzelem-halomban,

karomban te,

a Te,

kettős életedben, magad választottjaként

engem kiszemelten,

sokáig kóbor-elveszetten most,

hazatérten!

Keserveimben is.

Balog Gábor

-csataloo-

2023.02.19. 16:43

JELENTÉSEK KÖNYVE XXX.

MEGHASONLÁSOKHOZ KÖZEL

Mondd csak,

hogyan kereshetem bennem,

te rám nyelvet öltő,

a ketten elvesztett éveink?

Mondd, hogyan illeszthető

fél-, vagy egészen elveszett pásztoróráinkba

az emlékezet homálya,

kibogozás-igénye mindnek,

mi félre vitt két életet?

Mondd, mi disszonáns abban,

hogy élet, életvitel, pénz,

megélhetőség, a kényszer

és én, azt nem felemlegetve,

(ugyan, dehogy, rágottan,

mint fa kérge őzcsapattól)

tűröm, viselem,

nem kérdezem,

s te mondod?

Beszélsz hűségről, míg én,

férfi-ismerőként,

elképzelhetetlenként könyvelem

a jellembe nem illőt?

Elfogadottként meg sem könnyezem?

Mondd, leszünk mi képesek

egymásra úgy találni,

ahogy ma létezünk?

Meg későn megélt szerelemben,

ami tiéd felém,

s enyém is, a versa,

mert bennem is fogantatott?

Illesz egyszer majd hozzám,

nekem elrendeltetett,

hogy nem osztunk

semmi kényszerek miatt

múltat, jelent,

azok értékelését,

csak valami totálban, nagytotálban,

biztos-bizonytalanban

éljük meg ketten,

együtt ébredő-elalvó

semmi mindennapjainkban,

holnapjainkban,

hóban, olvadó tavaszban,

izzasztó nyarak maradékában,

ősszel platánlevéllel betakart,

bejárt útjaink, önmagunk?

Holtomiglan, a télig?

Balog Gábor

-csataloo-

2023.02.20. 18.52

JELENTÉSEK KÖNYVE XXXI.

ÉJSZAKA

Jól kitapinthatón

sejlik az éjszakában

korai hajnal bujkáló fénye.

Álmok ébredésükre várnak

a mélyben,

ez nem lassú szuszogás ideje.

A mély-tudatban,

valahol lakhelyét szépíti

előbbre jutás vágya,

csavarkulcs

csusszan fogáson – hatszögű.

Holdtalan égbe beúszik

Ákosok napja,

közeleg vége a februárnak.

Emlékek mutatják

hozzád eljutó utak kuszaságát.

Látom a mályi dombról

a rónát, le, Délnek,

terelgetek valami szép lányt

egy hálószoba, találkozás felé,

hogy megöleljem, vagy elveszítsem

húsz éves távlatában az időnek.

Most nem nőnek

a csendek tovább.

Megáll az óra.

Fázik a lelkem, kéne köré

valami takaró!

Remény ébredezik.

Szememben

a tegnapi munka okozta vérfolt,

is felszívódik,

sarkába kilökte

holnapok eljövő könnye

a belecsapódott

ág-nyesedék töredékét.

Rád gondolok, aki alszol.

Gátakra.

Idő-kikutatta medrekre,

hol életvized kereste,

hogy jut el hozzám.

Kövekre, amiken él még

zöld moha,

s a forgóra, miben

eltűnve időnként, egy vízirigó

bogarat kutat.

A kép éles.

Az arcod, az ágy,

a lerúgott takaró!

csak kezem nem látszik,

hogy betakarjon.

Balog Gábor

-csataloo-

2023.02.23. 3:25

JELENTÉSEK KÖNYVE XXXII

Jelentem, a szerelem szép és éltet.

Diadalkaput épít a lánynak,

önmagának,

és télben is izzadtságcseppes nyarakat

varázsol fél-, meg egész órákra,

hálószobába, szállodákba,

lopott légyottokon.

Épít, farag belőlem valaki jobbat,

s közben kiöl belőlem

életre rögződött tisztesség-tudatot,

reményeket állandóságra.

Mindent a változás helyett

kivárásra, parkolópályára tesz,

s a kertben társnak állítja

öreg autóm mellé a szürke

Mercit, gesztenyefa alá,

virágok közé.

Jelentem, a szerelem szép és az élet!

Nincs más utam.

Balog Gábor

-csataloo-

2023.04.11. 2:57

JELENTÉSEK KÖNYVE XXXIII

Holdacskám, Kedvesem!

Ma megint ragyogtál éji egemen.

Sugárod a fényt adta bő marokkal,

ezüsttel,

bevilágítottad szobám,

elfogyó életem.

Csak a nálam-éjben

lehet ily szép a tested!

Latolgatom, lesz talán nap, hogy

munkába indulón is

itt felejted ágyamban magad?

Képes lesz égi, nappali vándor

leragyogni rólad az ezüstöt,

hogy arannyal vonja be. írja felül

ugyanazt?

A pár óra, míg aludtam, most kevés volt.

Fájtam.

Nem a lelkem.

Árnyak köröttem meg nem jelentek,

ők mind, már rég más dimenzióba mentek,

csak sziklakertem, köveimben

élnek tovább.

A Kert?

Az, bizony tenéked nevel most

friss orgonát, növeszti rózsa bimbaját,

vadlenem kékjét ígéri.

mint az ég egy darabját neked!

Kávé, gyors zuhany, munkásruha!

Dolog van!Ébredj, Kedvesem!

Balog Gábor

-csataloo-

2023.04.12. 5:17

JELENTÉSEK KÖNYVE XXXIV

Kertem április lágy esője öntözi.

Amolyan hangja-nincs eső.

Frissen ültetettjeimben

napos, fénnyel telt ünnepek sejlenek,

tavalyról előtörtekben

semmi múlt, csak jövő.

Ügyetlen, munkamániás

méh szárítkozik veranda védett

terében.

Arcodat nézem.

Keresed

ráncaim között ifjúkorom.

Látod is, érzem!

Ahogy sosem,

perdülök táncra veled

nyári záporok

súlyos cseppjeitől megveretve.

Évszakok soka

hízlal Sosztakovics-keringődallamot

fülemben,

és, ha kell,

majd elalszom csendben

ideje jöttén.

Jelentem, tavasz van, és

értelme minden újraébredésnek!

Fák-füvek beszélnek

elmaradt havakról,

hangyaboly, bogárhad éled,

óriás, kenyérré kisült

tegnapi morzsát helyez

vén kezembe a sors.

A szerelem.

Balog Gábor

-csataloo-

2023.04.14. 11:56

JELENTÉSEK KÖNYVE XXXV.

Ha

úgy engeded

magadnak visszaköszönni a múltat,

a tiéd, az enyém, vagy bárkiét,

hogy elfelejted,

az létező, lezárt és

megváltoztathatatlanságában

már rég megváltozott....

Ha

engeded, hogy nyakadba üljenek

agyatlan sanda félszek,

feléled a jelent, a jövőt

virágos tavaszban,

a telet keresed, azt, ami

csak jégvirágokat hoz világra....

Ha

tanulságait keresed,

kívánod levonni megéltjeidnek,

mások rég felejtett megéltjeit is

tisztelned kell,

kákán csomókat nem keresni,

és fellebbezésnek esélyét kizárva

ítélkezni feltétlen késztetésként

hamis képzeteken: Hiba....

Nézd, én átéltem mindent!
Özönvizet és tűzvészeket,

érzéseket és azok kopását,

felejtések előtt az idő

kopogását

ráncos homlokon!

Tudom, mi az elmúlt,

és hajnalaimon, vagy éjszakám

magányában

nem árnyképek ringatnak

álmok között!

A te arcod mosolyog, nevet

fehér falamon,

és bosszant, ha azt hiszed,

bármi múlt

fontosabb lehet, bevillanhat, visszatérhet,

árthat annak,

ami a szerelem!

Ami te vagy, az örök!

Balog Gábor

-csataloo-

2023.04.26. 5:45