PÉCSBÁNYATELEP
Oly sápadt volt, mint a hajnal
szürkés-fehérje,
ahogy az ágyán pihent,
nekünk, őt látogatóknak mosolygott,
de szemén látszott az átsírt idő.
Hangjaink fülébe eljutottak,
a kezünk simogatta,
s csak mi ketten láttuk,
apám, meg én,
hogy búcsúzik,
világtól, tőlünk, éjszakától,
a reggel madárfüttyeitől,
az őt nem látogathatóktól,
a kisleánytól,
aki ő volt, akit szült,
akiért megszenvedett.
Útravalója csak mi voltunk
a felnőtt s a sarj.
Láttuk, mennyi mindent mondana,
s akar, ha kell, szenvedni még az életért,
itthagyni készült világért,
értünk,
az éjszakákért,
a madárfüttyökért,
kedvenc virágokért...
Láttuk: Inog, megremeg
erős hite a másvilágban,
ahová se férj, se gyermekek
nem követték.
Nagy, tágra nyílt szemek
öleltek minket
hófehér szobában.
Kinn június Napja szikrázott,
az áldott,
és Illés a szekéren
egy darab fekete posztót
szemlélgetett.
Balog Gábor
-csataloo-
2021.08.13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése