KÉT FRONT KÖZÖTT
A halálsoron maradtam.
Akaratlan.
Kétoldalt zárótüzek.
Fekszem mozdulatlan.
Gránátok robbanásai
nyomják és szívják tüdőmbe
a levegőt.
Fogalmam sincs arról,
mi is van rajtam,
egy rám omlott főfal,
egy gimnasztyorka, vagy apám
egyenruhája,
karpaszományosé?
Nagy jól,
egyszerre két helyen döntötték el
odafenn, hogy besoroznak,
menni kell,
mert lelőnek, bebörtönöznek,
ha nem megyek,
ha fegyvert a szembelévőre,
s magamra sem emelek.
Hogy ölni, pusztítani kell
az összes másikat
kiismerhetetlen frontvonalon,
ahol az egyik, s a másik oldalon
is
a másik én vagyok.
Persze itt.
Rajtam a gimnasztyorka, vagy
ahogy mondtam előbb....
Fent aztán tudják,
mindig is tudták,
én mit akarok, ŐK hogyan akarnak élni,
mi a jó és a rossz
nekem,
pedig túl minden gránátrobbanásos
végzeten az álmom
csak egy kicsivel nagyobb
tányér leves lett volna,
mindegy, mily társadalmi formációban,
de naponta.
(Esetleg hús kétnaponta a hetente helyett,
néhány rend ruha-cipő,
kocsi, nő,
család is talán két gyerekkel.)
Ki tudja?
Fönn minden elrendezett.
Ha belepusztultam a TERVBE,
„ezek” majd elrendezik
maguk közt,
kiféle-miféle legyen
az új barom helyettem,
tetteimért poszthumusz
mit érdemeltem,
ki legyen sírásóm a maradékból,
ki kőgazdag új báró,
új társadalomba beemelt.
Szinte fáj,
oly szép itt,
két front között,
szétrobbanó világban.
Balog Gábor
-csataloo-
2022.03.04. 19:51
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése