DALLAMTIVORNYA

Jönnek,

egyre csak jönnek.

Kalapot emelnek,

biccentenek egyet,

beköszönnek,

fülembe ülnek,

mesélnek.

Olyasmiket, mint a múlt,

a már elment,

meg olyant mint az, amiben élek,

amiről amúgy is tudok.

Zenélnek,

jövőket pemzliznek

összes egemre,

kihullott haj helyett

koszorút fejemre gyermekláncfűből.

Jönnek.

Nagyzenekarba,

könyvbe, kottafüzetbe rendeződnek,

tolakodnak,

lökik oldalba a falsot,

ezernyi hangon húznak fülembe

argentin tangót és bécsi waltzot,

majd elcsendesülnek,

meghagynak dalosnak egyet.

Dallampityergőt,

hogy elmerengjek,

s megfessem holnapjaimról

falra-tájképnek

a magam egeit.

Kábultan ülök.

Hallgatom,

beleszédülök,

újraélem,

próbálgatom

vastag, meleg sálként kötni nyakamba,

mentőkötélként derekamra

hangok szőttesét,

az életmesét,

amit,

még mindig, lélegezve: élek!

Balog Gábor

-csataloo-

2024.07.05 7:22