1972

Pincelakás.

Az udvaron,

boldogság előszobájában,

vert szőnyegek pora kergetőzött

lenge pongyolák,

s áldott, mosószappanos arcok

illatával.

Fény szinte semmi,

csak gyereksírás.

Barna nő langyos ölelése,

gondok vetése, beérlelése,

srégen lefelé,

a liftakna mellett.

Valami tavaszi, szép is kellett,

de arra nem tellett.

Üres pénztárca-rágta napok,

közt tengette életét

a kor szokott robotja,

száraz virágban.

Fejekben esti mesék

sem raktak rendet,

a falon, négy rajzszögön,

Santorini fehér házai

őrizték a csendet,

apró, kék kupolákkal.

Telente, kiszolgált,

kétlapos rezsó volt a kályha,

vastag, tollas dunyha takarása

az összetartozás.

Alatta ölelte egymást

gyermek-ébredést félve,

fizetésnapon két nyomor.