MIRIAN-ILUS

Én szarvasokról sosem álmodom.

Az erdő rejti előlem őket.

Helyettük nőket,

letűnt időket

küld láttatni Hüpnosz,

és bevallom,

a láttatásban is fukar.

Próbáltam kielemezni,

sok villanó kép,

szövött képfonál között

üzenni akar, vagy elég neki

ha bódulok,

izmaim berángnak,

és hétköznap is,

mint vasárnap délelőtt,

fordulok egyet az ébredés előtt,

hagyom vacogjon vekkerem.

Hangját meg se hallom.

Egyedül.

Álmaim körbejárnak hitet,

csodát.

Lehangolt húrú

zongorát álmodok,

és forgószékre kényszerít eléjük

engem,

talajtvesztettet valami múlt.

Nagybátyám jazzt kalimpál,

anyám énekel,

én meg lesem az órát,

mikor végezhetek már Czerny-vel,

mert labda vár a grundon.

Álmomban látlak

nagy-néha Téged.

Fátylat lebbentesz tűz előtt.

A háttér sötét,

hisz tudjuk, éj van,

és tested sejtelmes, mint a Hold

hízás-fogyása,

letűnte, visszatérte.

Hol sarló-kosárba ülsz,

hol nyelvet öltesz,

röpke perceket karomban töltesz,

s rebbensz mint a láng a tűzben,

vissza ezüstnek fenn,

sötétben.

BGJ.2008.08.18.

Balog Gábor

-csataloo-

2024.04.16. 0.03