HÉ, ODAFENN

Bélus barátom,

te ott, fenn, minden fellegek

fölött!

Nem érted,

magamért jártam be a kertem,

így, támadás előtt a tavaszban.

Virágaim kerestem fagyok utáni

édes bódulatukban,

köröttem tavaszt táncoló

szerelemben,

Ki élte túl, kiből mi lett,

ki ad majd idén

még nékem ihletet

pár sorra erről, meg arról,

megannyi semmiségről,

hogy vigadjon időnként a lélek

(ha már vagyok)!

Jelentem innen a kertből

Bélusom,

az orgonád a fehér,

a szűzi,

hozza kezdeményeit

hónappal megelőzve korát.

A lila, az illatos már virágban.

Korcsban.

Nem egyben, háromban is,

mint a lélek az én koromban.

Eljárt az élet felette is.

Bélám, elképesztően szép

itt lenn a tavasz!

Magyaráznám.

Fölösleges.

Tudod, és emlékszel is rá,

ha szárnyat is ragasztott

hátadra az új kötelesség,

dalolni karban

Istenünk ünnepén.

Lassan, semmi sem sürgős,

Indulok utánad,

jó sakkpartnert is szerzett a sors,

Lacit, már odafenn!

Ha elunjuk a nótát

meg a sakkot (sör akad néha nyeletnyi?),

a kötelező jótétemények után

ultizunk hárman angyaltoll alapon!

Nekem most sonka véglegesítés-

főzés.

Totálban fölösleges gasztro-robot.

Jó tormát kaptam

friss zöldhajma mellé.

Neked meg?

„Vigyázz, szárnyasan sorakozó!”

Nóta indul!

Támadás van!

Hajrá! Bélusom!

Balog Gábor

-csataloo-

2024.04.30.