A FEL-LE LIBIKÓKA

Néha bánatok egész hada

robog át lelkemen.

Mindegy mi okból, fölösleges elemezni.

Elviselem,

Néha egy-egy maradék morzsájuk el is teszem.

A „néha” áll szemben a „mindig”,

az „örökre” szóval.

És megnyugtat a bennem is beérett

szembenállás.

Mint egy kiáltás, vezet helyes útra vissza

a változatlan örök, a természet.

Virágba-borulása, elvirágzása,

gyümölcsérlelése, őszbe fordulása,

havak és hideg napok,

fénypercek számolása,

a februári medve a barlang előtt,

és a körforgás, igen, a körforgás

sosem változó újraindulása.

Mindennek értelme volt.

A „minden értelmet kap” szófordulat,

mondat: Tévedés.

Értelmet ad a kifagyás utáni kényszervetés.

Az alma- barack- cseresznyekár

után a késve érkező ügynök, a biztosító.

Kiskutyám fogzása, ahogy elveszített

tejfog után kijön az első,

maradandó,

és majd azzal harap, ha hagyom.

Értelmet kapnak a mindig érzett,

a vér- és nem vér kapcsolatok

közötti különbségek,

bennem nem súlyozott-súlyozható

valóságai.

Mikor a bánatok hada gyorsvonatként

átrobog rajtam,
már érzem előre, hogy nagy-nagy

örömök érnek előbb-utóbb!

Ő,

a szükséges idő eltelte után újra megjön,

és nem a sorrendiségét,

nem létező besorolását akarja majd meghatározni,

kapott kusza sorsvonalban,

csak ölel.

Mint senki soha előtte,

ha volt „előtte” egyáltalán.

Balog Gábor

-csataloo-

2026.05.29