KI KELL MONDANI

Nagy-néha ki kell mondani.

Időnként, vagy csak egyszer,

de ki kell mondani.

Ha fáj, akkor is ki kell mondani,

ha szétvet az öröm, azt is ki kell mondani.

Egy korszak lezárult.

Tobzódik tudatlan, és tudással felvértezett.

Az egek fölöttünk kékek, vagy felhősek,

mikor hogyan.

Lopósnak mondták a zsenit,

s a mondás igaz volt,

tán az is maradt.

Múlt idő, emberi kényszer,

a kaparj kurta alsó-felső szinten,

s a különbség csak annyi,

amit leváltó sem ismer el,

hogy okosabban volt lopós,

mint bármi többiek.

Zseni volt.

Érezte befolyását rossz áramlatoknak,

kikerült örvényeket.

Hajózott háborgó tengeren.

Hol jó, hol rossz csapattal.

Elment, de le nem vitézlett!

Vissza nem jön soha.

Helyette jön a behódolás.

Gyerekszülésre vállalkozó apák,

csontig-nyalásig nemzésképtelen

ideológiák, frigyek.

Új tolvajok. Tudatlan számonkérők.

Rabszolgasors, behódolás.

Hatásvadász mellébeszélés,

manökenen,

köpködő, zászlót lengető,

picurka-picurka álomgyárral a háta mögött,

és táncot jár majd.

Féllábú táncot, mint a faszverők, főbelövők

a színpadon.

Kompország lehorgonyzott.

Szokottan rossz helyen.

A mező parasztvakítást terem

és paraszt is alig marad.

Csak egy.

Magyar.

Péter.

P.S.: Sorsa nem érdekel.

A történelmet ismerem.
Nem szikla.

S amíg él a demokrácia, fejjel lefelé nem lóg majd

kereszten.