A NŐ ÉS VADRÓZSABOKRA

Gyönyörű vadrózsabokrom

legszebb virága!

Ugye tudod, hogy a mára fává nőttet

neked ültettem magról

– de régen!

Emlékszel? Szemben veled

a történeteimmel beleégtem

a kiskocsma kockás abroszába,

a szívedbe is, csak kimondani

nem volt merszem a magától értetődőt.

Megléptünk hetente kétnaponta

iskolapadból, mert

gyenge volt az előadó és

jó a zónapörkölt.

Egymásról bővítettünk tudást.

Aztán? Valami snitt, s messzire kerültünk.

Nagy ritkán még összejöttünk,

míg egyszer-utószor álltál velem

három tündérleányos kérgű

diófám alatt.

Néztél és néztelek.

Köröttünk zsibongott a csend,

az április végi nyár,

és tapintható volt az összetartozás.

Összetartozás, hogy újabb

évtizedre elszakadjunk.

Csak a diófa tündéreinek

köszönhető, hogy szakadt fonalat,

mint a Párkák, nagy, jó csomóval

újra kötöttek.

Köszönöm Anyádnak, hogy

maholnap megszülettél!

Köszönöm Neked,

hogy lettél ami vagy,

szeretőm, szülőanyám,

a Kedvesem!

A vadrózsafám most sem pihen!

Hozza szép, szűz-virágait,

neked-nekem.

Balog Gábor

-csataloo-

2026.05.16