ALMA, AGYI KÖTÉSEK, TAVASZ VAN

Ugyan miért oly nehéz

az alma-történet után

– csöppnyi kiűzetés, meg megváltás, satöbbi –

felfogni szerveink mulandóságát?

Kopnak, ropognak, vesztenek izmokat,

gerinc megkövül, vagy belágyul

akár seggnyalásig.

Szem veszít éleslátást, s hallásról

jobb ha nem beszélünk!

És ugyan miért van az, hogy

– innen az én picinke tornyomból

úgy látom – a szerv-világból legesendőbb

az agy!

Miért, hogy a „rég”-re úgy emlékezem,

mint a fehér fény,

történés minden mozzanatát bontva

szivárvány hét-színekre,

ám a félórás emléket seperc elfelejtem?

Nincs válaszom.

Talán csak annyi, amit kissé

beszédhibás mond minden tavasszal

a „tavasz van” állítás után:

"Nem érrrtem!"

Nem is kell ehhez szerintem más,

csak blokkolt ösvények bejárása újra.

Lelkemben anyám, mindkettő,

– akadt belőlük –

meg Verocs és a székely, a Marcsdorka,

hogy nyessék hajtásaim

és karomban a kedves,

örökbe kapottan Kosztolányitól.

Igen Ő.

És hogy kirepülnek a friss fiókák,

s szemben a futtatón

párzanak az ebek.

Jé! A tegnapi beszélgetés

visszatért! Emlékezem!

Ma is jön a Kedves!

Mert tavasz van!

Balog Gábor

-csataloo-

2026.05.20