TÉLBEN TAVASZELŐ

Jázmin-ünnep lesz

az ablakomban tavasszal.

Tavaly kaptam, raktam ablakba

font virágos tövét,

de elkapkodhattam.

Túl napos vagy árnyékos helyre tettem

a buján virágzó szép növényt.

Elhalni készült.

Gondoltam valami nagyot,

s amit nap és árnyék meghagyott,

a kerti kőládából kivettem,

új helyet kerestem.

Éljen az istenadta, Ilusom-adta,

újra szép, virágzó

éveket ablakomban!

Most még a túl korán van!

A Vízöntő látogatja

ad vizet neki két-három naponta,

s Halak, párosan készülnek a folytatásra.

Majd áprilisban, mire elmúlik

tulipánjaim színvarázsa,

hoz furcsa formájú bimbókat

önmagával kergetőző ága,

pattan virágba, bódít élőt,

kéri fel táncra a költőt,

ki az egyetlen létező ember-nővirággal

hajnalonta beszívja illatát.

S a költő majd táncol!

Párját magához szorítja,

szemekbe varázsol sziporkát,

lábakba tangót, waltzot.

Pörgeti-forgatja.

Bámulják együtt

az Almássy kastély ablakainak

kék és rózsaszín, hajnali előtti,

sok-sok ismeretlen,

mozdulatlanságba dermedt fekete árnyát.

Magukhoz,

kabát alatti testmelegükhöz szorítják a zenét,

Sosztakovicsot, a két Brahms-ot meg

miegymást.

Andre Rieu lélekben velük ünnepel.

Nem látják, ahogy a kastély előtt

az öreg tiszafa és az éj komor sábeszében megbúvó

szikár alak,

a Kaszás,

csont-öklével könnyet mázol el,

valahol arccsonton, szemüregen.

A kámzsát lejjebb húzza

és elbotorkál.

Utána nem marad semmi visszhang.

Mormolja önmagának:

majd máskor jövök gyerekek!

Balog Gábor

-csataloo-

2026.01.18