RÁNCOK

Az egész olyan, mint egy mesedélután,

ha tetszik – egy esti rádióadás,

ahol régmúltak Moha bácsija mesél,

andalít mély baritonnal.

Pedig csak a ráncaimról szól az egész,

csak nekem-magamnak.

Én idézem és helyezem el őket

az arcon elalvás előtt, hogy

láthassam másnap mindet tükörben.

A nagy keresztránc a homlokon,

amit ezernyi kérdés,

gond és rácsodálkozás

vésett mai helyére.

A szarkalábak a szemgödrök végiben

a nevetések,

a lányokra kacsintások ráncai.

Baloldalt erősebb,

jobbról a gyöngébb változatban,

örökre megváltoztathatatlan

emlékek bőrkarcai.

Az állon a makacsság,

a száj sarkában

a keserűség, a csalódás

történetei.

Kétoldalt az orrtőtől az állkapcsig

húzódó árkok –

a világban meglelt helyem.

Mosolyok tárháza,

könnyek folyásának ásott

idő-patakmeder

és megbújva alatta, valahol mélyen

a ráncokat elsimító béke:

a szerelem.

Elalvás előtt bizonyosan

egy tizenhét éves nagykamasz

gyermekarca. Hitelesen.

Balog Gábor

-csataloo-

2026. 01. 27