AZ ÉLET UTÁN

Lehet belőlem csillag az élet után?

Ragyoghatok messzi, éjjeli égen

és milyen lehet majd a fényem?

Csak hideg, mint a többié,

vagy akadhat benne némi melegség,

lentre-kacsintás?

Látható leszek, innen lentről, szabad szemmel is,

vagy csak csillagtérképeken jelölt szám,

afféle nevesincs, sárga szökevény,

aki csak úgy, véletlenül került odafentre?

Milyen társaságban leszek?

Akad majd szomszédom, elérhető?

Időnként beszélgetek egyik-másikukkal?

Küldhetek jeleket, vagy csak láthatásuk lesz megengedett?

És meddig tart majd a fényem, mielőtt

végképp megszűnik az is?

Azt hiszem, csillag csak akkor lehet belőlem,

ha itt, lenn, amikor már mindennek vége – elégetnek.

Elégetnek és a hamut, ami ezüstös, mint a csillagok,

elszórják valami kilátóból, ég felé, a szélbe,

vagy az estében, falusi tyúkudvaron a porcsin közé,

ha már a tyúkok elültek.

Ha el nem égek, csillag nem leszek.

Valahol elkaparnak, dobozzal, lepellel, földdel takarnak.

Testem marad a rothadásnak.

Lelkem, a mindenkiével együtt halhatatlan,

száll fel az égbe,

mérlegre teszik, vetik a tűzre, ott is, mert

bűntelen ember nem lehet, és test-égető máglya helyett

jó eséllyel megpályázhatom a Tisztítótüzet.

Lehetek tűzben vezeklő...

Fényem csak pont annyi lesz, mint a tűz,

ami lelket tisztít, mint mondják, és éget,

s végül a kis semmiségre, hófehér szárnyakat

ragaszt a megtisztulás, és furcsa tollcsomóként,

új névvel röpködhetem át keresztül-kasul

az univerzumot.

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.27