HAZAFELÉ

Elteltek huszonhét napok

és holnap hazaérek.

Emlékeimben maradnak

kórlapok, kórházi fények,

aggódás – főleg a másé –

és berögződve arcok, tárgyak,

pillanatok.

Rövid az élet.

Hozom magammal haza

fertőtlenítő-szagú ruháim.

Keményítőzött, gépvasalt

ágyneműk, falak fehérét,

a látogatókat,

fiam szemének tétova rebbenését,

és a kedves naponta ágyam szélébe nyomtatott

ülés-lenyomatát, kézmelegét.

Mindent hazahozok,

ami itt tartott a Földön.

Az Isten jó szándékú félrenézését-kegyelmét,

fehérbe-zöldbe öltözött köpenyesek

gondoskodását,

villódzó képernyők krikszkrakszait,

altatások előtti rettegésem

és a reményt titkon talonban tartó

búcsúim a világtól.

Hazaérek. A lány visz majd haza.

Otthonmelegben mind kicsomagolom

homályos, vagy vakítóan éles

emlékképeim.

Kirakom őket valami polcra

és időnként míg élek

letörülgetem róluk a port.

2025.09.14