MARADT MÉG VALLOMÁS?

(Pillangóm, Pappilusnak)

Lehetek borgőzös, vodkafüstös,

veled legyőzhettem a Kaszást!

Itt téblábolt köröttem.

Egyikről másik lábára állt,

villogott fenkövével, Örök Uralkodó.

Te erős ököllel, akarattal

küldted útjára vissza,

és nyertél kettőnknek haladékot

le sosem játszott ferblik után.

A gátoldalban már elvirágzott a zsálya,

A „laposra” terített ócska

pokróc két oldalán

már tört előre augusztus ékszer virága

minket ölelő földből – a colchikum.

A benned élet, mint a folyó, lent, alattunk,

a mindenről álmodott.

Csak éreztük, egyikönk sem látta,

mikor a csillagok, odafenn,

szabályos sorokba rendezetten

a holdmentes éj egére írták.

Ez itt a szerelem!

Ez a szerelem!

Ugye, jó volt összeborulni,

hagyni a nagy vizet lassan menetelni?

Ugye jó volt összeborulni,

és varázsolni vadiúj csillagokat az égre,

s itt lenn, a szemeidbe?

Ugye, jó volt, hogy hullócsillagokat

zöldre festett a szentjánosbogár?

Aprócska semmi, kicsinke zöld

szentjánosbogár.

Értelmet kapott az élet,

sokadszor, megint...