BOTLADOZÓ

Egyszer már elestem.

Miért ne esnék el huszadszor is,

Ilyenkor, születéskor talán nem bűn,

ha lábam a béna. A lelkem, nem az!

Ilyenkor, mikor az áhítatba

belenyeríttek, beletrappolok,

angyal fogja kezem, meg a gyeplőt,

szorítja torkom, ahogy a levegőt veszem-

Számon, bármi is van a homlokcsont mögött

csak az jön ki, hogy nagy az Isten

és igaz barátom, tetszik neki, vagy sem.

Akkor is!

Ugyan mikor kellene feldobni talpat,

meg belekóstolni az öröklétbe,

ha nem karácsony este, ha zene szól teraszon,

s kontráját kántálom alá?

Ugyan mitől lesz szebb az éjszaka,

ha később érkezel a vártnál,

és beleszagolsz a szobalevegőbe,

hogy újra bagóztam-e?

Annyit késel, hogy mire ideérsz,

hogy a Kisjézus is felnő keresztútjáig,

s akkor majd sopánkodhatunk,

hogy megint, meg megint csak megfeszítik.

Bocs csak esendő, szerelmes, ember vagyok,

ki tudja hanyadszor húszévesen,

ahogy illik.

Ahogy jó.