ÉBRENBABA

(Szép Ilonka)

Mikor betoppansz váratlanul,

persze mindigis vártan,

a világ kinyílik, ajtót vág falaimra

a fény.

A belőled áradó.

Mikor elmúlt már a kötelező, életben tartó

gyógyszerek teherként viselt

naponta eltűrt, mindig visszatérő hatása,

s maradt

úgy tizennégy órányi egyedüllét,

magány, befelé fordulás,

meg a házi robottal is végeztem úgy,

hogy a kertbe sem tettem ki lábam télidőn,

két kézzel fogható szellemarcként jelensz meg,

hogy két kézzel fogjalak fogható-ölelhetőt.

Olyankor koppannak, lecsengenek

a hirtelen látomás

disszonanciái.

Olyankor újra teljes az, amit élek

és mindent-de mindent elfelejtek.

Csak megölellek!

Étellel kínállak!

Békével, pihenéssel, meg az öregember vágyaival,

elérhetőkkel vártakkal,

nélküled feledésbe veszettekkel.

S mert fáradt vagy, túlfeszített és

helyt akarsz állni

valami csak neked kibogozható kuszaságban,

és kötelező és szép tevékenységbe ölöd a mindennapjaid,

nem tudod,

olyankor vagy a legszebb, amikor

fényláda-sípláda alszik,

a Hold világít be a tetőablakon,

mezítelen vagy, és én veled

olyan felhőközelben,

mint az évente többször beharangozott

sosem látott hullócsillagok raja..

Fáj, ha eluralkodik rajtad a kényszer és

alvás-álom nélkül töltesz egy éjszakát.

Rossz rutin. Kiéget.

Talán megérted egyszer...

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 12. 12

 

IDŐHIÁNYBAN

Adsz-e még időt, hogy elmondjam,

szép az élet?

Szavakba öntött gondolatot,

hogy illőn megköszönjem,

hogy láttam is?

Adsz-e még időt, hogy úgy búcsúzzam,

hogy kiürítem a tenyerem, s a lelkem is?

Hogy elsimogassam a simogatásaim

minden maradékát,

hálám magammal nem vihető részét

is szétosszam, s pőrén,

nincstelenként állhassak eléd?

Adsz-e kegyelmet, hogy elfeledjem,

csak abban lehettem sikeres,

hogy elrontsam más örömét?

Az ostyát a nyelvemre kérem,

a kelyhet kiürítem és

végbemegy bennem az átváltozás.

Fahangomon ott és akkor

még elmondok pár zsolozsmát és

eléneklek egy több száz éves

gregoriánt, s már jöhet is Mihály

a lovaival.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 12. 10.

 

NEGATÍV

Láttam a Sátánt.

Saját szememmel, majd fogható közelből.

Tüskére vágott, szőke-fehérre festett haja volt.

Úgy ötvenesnek nézett ki,

jól karbantartott ötvenesnek.

Láttam a pokol tüzeit.

Vakítottak lángfehéren, vörösen és kéken.

Hallottam a kínok országának zenéjét.

Kibírtam kis ideig.

Kis ideig.

Igaz, elmenekültem.

Igaz, megmenekültem.

Tán azért, mert tudtam

és szüntelen mormoltam magamban

a hit imáját gyermekkorom

áhítatából.

(Hiszek falfirkát, aluljárók falán,

megüzent szerelmet bérházak oldalán,

szexhirdetést, bizarrt, vasúti WC-ben,

repülőt, mi fenn maradt

az örök kék égben.

Elhiszek én bármit, amit elhitetnek,

jobb az, mintha élve

a pokolra vetnek!)

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 12. 09.

 

SZÜRKÉK

Ugye, jó nap ez a halálhoz kicsim?

Borongós odakinn. Csak pár

későn felébredt krizantém

esőcseppes sziromlevelei

mesélnek a szépről.

Ugye, jó nap ez a halálhoz, Farkasanyó?

A Hold későn kelt,

nem kell, hogy rávonyítsunk.

Takarózhatunk hidegbe,

az emlékeinkbe, kölykeink

már messzibe szakadt új életébe,

amiről hírünk egyre ritkább.

Ugye nem bántad meg Farkasanyó,

hogy engem választottál,

s velem a sorsot, ami kemény volt?

Sok jó vadászatunk... Emlékszel?

És megverekedtem érted,

ha úgy hozta a kényszer.

Győztesen. mindig győztesen.

Tél elől ma már csak egymáshoz bújhatunk.

lelassult futásunk és a karibu csordák

kerülik csapásaink.

Fiainké lett az örök erdő,

nekünk az álom és a fagy maradt.

Nagy csontjainkról a húst

tavaszig mind eltakarítják majd

a rozsomákok.

Figyeld csak! A Hold fekete pörsenései között

egy apró, fehér vérrokon szaladgál!

Látod?

Balog Gábor

-csataloo-

2025.12.02

 

ÍRÁS, NEM VERS A BM-nek

Lesem.

A lélek ámításait figyelem, ahogy tobzódnak,

járnak táncot homlokom mögött.

Külső ráhatásokból szinte semmi,

elhanyagolható, hogy alszik a több mint kvázi-társ,

a nő, és az is,

hogy tizenhét lépcsővel feljebb rutinjainktól szabadulna már a velem szenvedő élet.

Lezárok ma mindent.

A tizenhét lépcsős mászkát

a pihe-puháig,

közös botladozásokat,

rejtelmeket az ágyig és a kapott

plusz, többlet-időket is.

Beszélgettünk tegnap a gyűlöletről.

Én, afféle negotiátor, próbáltam oltani

fogantatásra képes alanyba,

itt, meg ott is valami békét,

ahol nem ölnek, sem gránáttal, sem indulattal.

Látszólag-sikerrel.

Az öregség tudatlansága működhetett bennem,

ahogy esőben útjára engedtem az egyiket viharkabátban,

a másik meg várt és

kezdte volna újra háborúját szellemeivel.

Bennem?

Elmenőben lévő életszakasz,

a létező, fogható valóság tette dolgát.

Kapkodta gyors szívveréssel a fogyó levegőt.

Választás elé kényszerített megint az élet!

A tompa, lassú, meg a gyors,

és a briliáns, érveket felismerő,

érveket cáfoló viták torz vitája.

Érvként használtam ebben,

magamra gondolva

a vér szavát.

Hiába és hiába éreztem a bennem élő dallamokat.

Igaznak, tudtam, magamra hagynak,

ami bűnnek senkinek fel nem róható.

Jó ez így, ahogy beleélem magam a várható semmibe.

a más valóságokban létezésbe,

ahol a pinás, meg kényszeres önmagát félő

megtalálják a helyes utat.

A kis dög még kapkodja a levegőt

és én, tizenhét lépcsővel lejjebb,

sok éves íratlan szabályt megszegve,

rágyújtok egy koporsószegre.

Kettőre is. Talán.

Mindenki ébredésekor minden kötésem elszakítom.

Menjetek, éljetek, legyetek jók! Sikerüljön!

Akkor kinő belőletek az emberpalánta.

És nagyra is nő majd!

Balog Gábor

-csataloo-

2025.11.26

 

RÓZSÁK NOVEMBERBEN

A hajnali hálaadáson már túl vagyok,

áhítata is leülepedett.

November esőjében,

némi fagyok után

figyelek mellettem eltűnő életet

és a gondolat csapong.

Kezemben metszőollóval látom magam,

ahogy rendezgetem rózsák bokrait.

Nyesem gondosan a törekvéseket.

Adok feladatot a növénynek:

Éld túl támadásomat

és hozz több virágot!

Aztán,

mint hajnali hálaadás utáni gondolat,

beérik bennem a felismerés:

Metszőollót feledve,

szabad akaratomról lemondva

tenné a természet elrendelt dolgát

jobban nélkülem!

És mindez hajnali órán sem azt jelenti,

hogy feleslegesen éltem.

Ki hallja? Ki nem!

Ne feleljen!

Nem feleslegesen éltem!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 25

NÉGERCSÓK

Hónapok (fenét, évek óta!) keresem a boltok pultjain egyik kedvenc édességemet a négercsókot!

Valahogy sehol nem találom! Eltűnt!

Keresem az okát, gazdaságilag.

Értelmezhetetlen, hisz nem csak én, de nagy, hozzám hasonló vásárlókör szerette. Keresem az okát. Tán a gyárak mentek tönkre, drágább lett a tojásfehérje, a bevonómáz alapanyaga a csoki, vagy eltűntek az édesség-cukorkagyárak, ami igaz, de ez sem lehet az ok!

Keresem az okot az ideológiákban és mit ad Isten, valami motoszkál! Tán a néger szóval van baj, mert ugye, ez nem kívánt szó a demokratának látszó ideológiában. Helyettesíthetné a veszedelmesnek tűnő szót a nigger, amit a filmekben a fekete borszínűek használnak saját bőrszínükkel egyező megjelenésű társaikra, de ismerem pejoratív jelentését, hátterét a szónak, ezért ezt nem teszem.

Mi marad?

Talán a félelem, hogy egy teherautónyi négercsók ukrán ajándékként (a Tibi csokik gyártójától!) a magyar határt átlépve, Debrecen környékén felborulva, a Hortobágyon kikel. Feketén, mint az éjszaka. Géppuskával, esetleg szurkáló- vagy embert-lefejező görbe késsel (mint a franciáknál, a németeknél az angoloknál és a spanyoloknál meg egyéb, európai nációknál akiknél nem fontos a nemzeti örökség felhígulása).

Hiányzik az édesség, a négercsók!

De, ha elszórva látom országútjainkon, bíz'isten eltaposom, mert ha kell, ha nem: kikel!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 21

Hónapok (fenét, évek óta!) keresem a boltok pultjain egyik kedvenc édességemet a négercsókot!

Valahogy sehol nem találom! Eltűnt!

Keresem az okát, gazdaságilag.

Értelmezhetetlen, hisz nem csak én, de nagy, hozzám hasonló vásárlókör szerette. Keresem az okát. Tán a gyárak mentek tönkre, drágább lett a tojásfehérje, a bevonómáz alapanyaga a csoki, vagy eltűntek az édesség-cukorkagyárak, ami igaz, de ez sem lehet az ok!

Keresem az okot az ideológiákban és mit ad Isten, valami motoszkál! Tán a néger szóval van baj, mert ugye, ez nem kívánt szó a demokratának látszó ideológiában. Helyettesíthetné a veszedelmesnek tűnő szót a nigger, amit a filmekben a fekete borszínűek használnak saját bőrszínükkel egyező megjelenésű társaikra, de ismerem pejoratív jelentését, hátterét a szónak, ezért ezt nem teszem.

Mi marad?

Talán a félelem, hogy egy teherautónyi négercsók ukrán ajándékként (a Tibi csokik gyártójától!) a magyar határt átlépve, Debrecen környékén felborulva, a Hortobágyon kikel. Feketén, mint az éjszaka. Géppuskával, esetleg szurkáló- vagy embert-lefejező görbe késsel (mint a franciáknál, a németeknél az angoloknál és a spanyoloknál meg egyéb, európai nációknál akiknél nem fontos a nemzeti örökség felhígulása).

Hiányzik az édesség, a négercsók!

De, ha elszórva látom országútjainkon, bíz'isten eltaposom, mert ha kell, ha nem: kikel!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 21

 

ADDIG

Már nem tudom, mi az, ami elmúlik,

mi nem.

Azt már tudom, hogy csak az marad belőlünk,

amiből vagyunk.

A sok semmiben talán két, kézzel nem fogható

csoda marad meg örökre változatlan.

Az igaz szerelem és az Isten.

Az Idő sem képes spongyát borítani rájuk.

Mások őrzik majd helyettünk.

Feltámadásig.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 15

 

A HOLDNAK UDVARÁN

A Holdnak udvarán tyúkcsapat kapirgál.

Hold-magot keresnek ott, a Hold udvarán.

A sok mag tyúkbegyekben ki nem kel, úgy ám!

ezért nincs Hold-virág a Holdnak udvarán!

A Holdnak udvarán tyúkcsapat kapirgál.

Hol van a Hold-kakas? Ő elbújt talán?

Megtalálható! De hol? A Hold másik oldalán!

Minden éjjel ott van, ott bizony, az ám!

A Hold elbújik, hajnal jön ma már!

Mit tesz a Holdkakas a Hold másik oldalán?

Felszáll a Hold mögül, repül is, no lám!

Szárnya aranyból van, színarany napsugár!

Napszárnyú Holdkakas fénynek hírnöke!

Van egy kiskutyám a Földön idele'!

Holdfehér a szőre, az orra fekete,

holdudvarba vágyik, eljött az ideje!

Vidd magaddal kérlek aranyszárny-Holdkakas!

Jó lesz tyúkpásztornak, és sokszor simogasd!

Elzavar Hold-rókát, Hold-sast is ha kell!

Ha alszol rád vigyáz, melléd fekszik, ölel!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 05.

 

KICSITÓTÓ

Kutyám öreg.

Statisztika szerint még akadhat egy-két éve,

hogy feloldja a meg- megszakított

ember-magányt.

Adja, mit adott tizenegy éven át,

táncoló, alul-kuplungos kis vagányt,

nyalintson szája szélén, ha éhes,

mancsát kezemre-lábamra tegye,

ha beszédes kedvében van.

Daganatos.

Hirtelen jött az öregkori dudor.

A nyakon, hol máshol?

Rajtam áll, eldönthetem mit tegyek,

hogyan akarom!

Viszem henteshez, hogy kivágja

ismeretlen gyógyulás eséllyel,

vagy rábízom a sorsra,

legyen, ahogy elrendeltetett?!

Hiszek tudatos számításban.

A Tervező mindentudó igazában!

És hiszek az elrendeltetésben is!

Hisz' hogyan ne gondolt volna arra,

hogy rosszul jár majd a lelkes állat,

ha magára marad egyedül?

Miért ne jutalmazná akár azzal,

hogy nem menekül, megéli sorsát,

ahogy én is majd a magamét?

A feladatokban is hiszek.

Ma állatorvoshoz megyek!

Meghallgatom, segítségével mit tehetek,

hogy akár az eb kárára is,

meghosszabbítsanak egy életet.

Merre billen majd a mérleg?

Egyszeri, vagy hosszú

szenvedésével fizetek

én a kapott ezernyi jóért,

ha egyedül hagyom

és nála korábban elmegyek?

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 04.

 

ELRENDELTETETT

Ilyenkor – bár bevallani nehéz –

a félelmek is felsorakoznak.

Tolongnak virággal kezükben

mécses világításban, piros üvegben,

és táncolnak, mint a lángok.

Beszédesek, de némán azok.

Magukhoz várnak mindörökké,

pedig menni még nem akarok.

Ilyenkor tartogatnak mindig valami újat.

Egy öleléssel, vagy fülbe,

gyónásként súgott szóval

lehúznak magukhoz,

és fel is emelnek a mindenek fölé,

hogy látod, ez az élet!

Évente egyszer, mert tömegben csak

évente egyszer jönnek,

nem a csodákról beszélnek.

Valaki hozzád nőtt közelit kijelölnek,

és rámutatnak:

Ím elrendeltetett!

Nézel tükörbe és nem látod magad.

Balog Gábor

-csataloo-

2025.11.02

 

RÁM SZABOTT PUFAJKA

Öreg vagyok.

Szerettem Lenint?

Kurvára nem, de láttam naponta

fényképét, szobrát,

hallgathattam tőle származó idézetek

naponta bővülő tárházát,

mert

egy zsidó gyáros gyermekének

köldökszemlélése

és az abból kinőtt

fuszulyka-szár,

az azon feltörekvés lehetősége

olyan volt mint a mesék, az álmok.

Szeretem Lenint?

Hogy a rossebbe, hiszen meg sem születtem

mikor márványba balzsamozták,

közben én még majd harmincfél évig

nem voltam sem anyaméhben,

sem apám zsákjában

destruktív teher a kérdéseimmel,

hogy ki-a-som, ugyan ki a som az a Lenin?

És miért pofázik?

És nem voltam-vagyok

sem német ügynök, sem világmegváltó,

csak egy megszületésre várt és világra is jött

kicsinke fasz.

Itt-ott ma költő is talán.

A történelmet, az enyémet úgy ismerem, hogy

belém kötni maga a képtelenség.

Lazán, Leninre szükségem nincsen, de semmi!

Minden fantazmagóriáját meghágták utána jövők.

Alkottak belőle kvázi istent,

úgy, hogy a masszának, amiből

létrehozták, sem Majakovszkíj, sem Jevtusenko

ellentmondani nem mondhatott.

Túl súlyos volt a bárd a fejek fölött,

És sokáig még a Traktoroexporttal szemben

Féliksz szobrát szarták le galambok.

Csak ők. Esetleg varjak is.

Egyedül Jeszenyin élt

kegyelemkenyéren,

s talán még Bulkakov,

és csodaképp le nem nyúzott bőrben

talán a Mester meg a fina,

ja, a fina, a Margaríta.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 30

s

 

EGYÜTT VELÜK

Megállok közöttük.

Más- és máshol, mégis

pontosan beazonosítható helyen,

parányi vagy nagyobb,

földdel, vagy márvánnyal borított

parcellák között.

Legtöbbször egyedül ma már.

Így alakult és változtatni ezen már nincs,

vagy kevés az idő.

Az idő, mely oly precízen,

örök mozgásban mutatja: mind-mind élnek.

Fogom kezük és fogják kezem:

égi lények.

Sétálunk, történeteket mesélünk

és elmesélem a szerelmeket.

A szerelmeim ott bólogatnak.

A mindennapok összes bája ott

az évente egyszeri találkozásban.

Ahogy mondtam,

amikor mind körém gyűlnek és élnek.

Mert élnek, mint én,

meleg és simogató a kezük,

ismerős hangjuk dalol,

és valahol fenn, nagyon magasban

kék az ég

és mosolyog az Isten.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 30

 

A FOHÁSZOKRÓL

Paraszt-fohászaim olyan egyszerűek!

Teli van mind szeretettel.

Szólnak kedvesekért, véreimért,

másokban élő lelkemért.

Nem felsorolás,

az elmentekért is, akik már biztos

jövőben élnek,

és az itt maradtakért,

akik majd célba érnek.

Akik izzadtságukért néha

megnyugvást remélnek.

A szerelmemért, fiaimért,

s ha végére jutok a sornak,

aminek hossza nem sok,

békét is kérek Ferzsinek, jó Verocsnak,

nem titok és így a szép!

A paraszt fohászomból

mindig kimaradok.

Illetlenség lenne, mondják okos papok,

piszlicsáré ügyekkel

elvonni Isten figyelmét!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 27

 

FURCSA GONDOLATOK

Az óra átállt megint.

Az új időben tavalyi károgással

mondanak régi dalokat a dolmányosok.

Varjak, megszokott útjukon a Nagybani felé.

A csillagok már alszanak.

A kutyafuttatón elterült köd már oszladozóban,

mint a világ megszokott rendje köröttem.

Furcsa kérdésen gondolkodom:

Ha a létezés a „valami”,

és elmúlóban az a „valami”,

elérhet-e olyan pontot, hogy

maga a létezés már nem létezik?

A megszűnő lét megszüli-e

korábbi létezése hiányát,

ami csak nőne-nőne kis ideig

( a növekedés sem örök térbe-időben),

majd az idő múlásával megáll?

Visszafordul a lét-nem lét metszéspont felé,

másodszor is megerősítve

hogy a valamiből semmi lett?

A „valami” és a semmi közötti harc

értelmetlen! A semmi, mint olyan

nem is létezik!

Kifőtt a kávé, ideje felkortyolni!

Tán lesznek vidámabb gondolataim

mára is.

Amúgy?

Csak a megszokott, jó, öreg

bolond vagyok. De szeretnek!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 27

 

KIMEREVÍTVE

És akkor minden megállt egy pillanatra.

A felhők, az esők vízcseppjei,

neutronok mozgása atomon belül,

a világegyetem, fekete lyukak tágulása

földi szűzhártyák egyszer harsanó repedése,

füvek növése,

a fák növése,

az élet növekvése,

szerelmek szívdobbanása,

ölelés öröme, csecsemőszülések

tolófájásai.

Álmok szövése, pindurka életálmoké,

és temetéseknek csendje is megállt.

Álltak a gyárak, a fegyverropogás

hangja is a levegőben.

Az akasztófán az akasztott

is abbahagyta a szélre himi-limbit,

szél sem volt,

és megkövült az arcokon a kimerevített

kilengésben megállt

fájdalom, vagy a gyűlölet is.

Csak a farkasok feszültek egymásnak

vicsorral pofájukon,

villogó fogakkal,

és a birkákba kettejük között,

a tengermilliárdnyi birkába is belefagyott

a hang, a halk, nyávogó-síró bégetés.

Az Alkotó csak nézte

hűen elveihez.

Ő a Tévedhetetlen arra gondolt,

talán nem kellett volna ezeknek

szabad akarat!

...

A pillanat elmúlt.

És akkor lenn a két egymásnak feszülő oldalon

itt, meg ott is,

valaki megnyomta a gombot.

Mindegy, milyen színűt.

És eltűnt minden szivárvány.

Fenn, kimerevedett világa fölött

a lángokba belefeledkezve

az Alkotó könnyezett.

Talán vakart is egyet bölcs szakállán.

Balog Gábor

.csataloo.

2025. 10. 24

 

BOLDOGSÁGKERESÉS

Hajnalra elfelejtette az eső,

milyen a koppanása.

Csak szemerkél, csendesen szitál,

vagy szemetel,

bár ez utóbbi inkább a fákra,

a fákra jellemző.

Hullatják sárga-barna, nyárőrző

nyomuk láb alá – zizzenőnek.

Az ágvégek már kopaszok.

Aki megéri tavaszát annak majd újra

akár az égig nőnek, csak kivárni kell.

Szerelmek burkolóznak télelős,

didergő, tartós ölelésbe,

s kinn a mezőn az ősz vetésben

mag korai késztetést érez, hogy kikeljen.

Se korán, se későn, mindig idejében,

Felhővonulás után, darvak vonulása után,

napkelte után enyhe moccanással,

semmi szélben, takarók mezejében

élet letéteményesei, szerelmesek,

mielőtt munkába mennek,

szorosabbra fonják egymáson

az ölelést, a boldogságkeresést.

És megtalálják.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 21

REZZENÉSEK.

Apró és összehangolt rezzenések

futnak végig a tíz-teles diófán,

féli a telet a sok levél.

A gondolatba is beleborzong.

Munkába eleresztve kisebbik fiam

a képzeletet eluralja a vágy utánad.

A hálószobában villódzik képes altató,

még írok valami verset,

és tudom,

apró kis rezzenések futnak majd végig

gerincemen, ha hozzád bújok,

te elhúzod ujjad a tartás csontos vonalán.

Távoli hajnalba takarózik majd

bennem minden félelem a téltől.

Ölelve téged megmosolygom a kis diófát!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 12 

 

VISSZASÉTA JELENIDŐBEN

Gyere! Induljunk másik úton

a vaskapun jobbra kifele!

Két kézzel fogok mutogatni,

szemem régmúlttal lesz tele,

s te látod az eltűnt világot.

Ha kell, megállunk, mesélek egyhuzamban

és a mesék, mert igazak,

gyökeret vernek szép szemedbe,

lombosan kihajtanak íriszedben

csodazölden.

Nézd! Az Egyetem-kert!

Sokaknak ismeretlen.

Kapura rúgtunk kapujára,

és biciklit loptunk, ha röpke fél őrára is,

Tanultunk tekerni váz alatt,

míg futva nem jött a tulajdonos

felpofozni.

Költő a téren.

Költőknél szokásos – a rendőrség állt szemben vele.

Géppisztolyos volt az őrszem.

Virágos ösvényeken kavics.

Nagyapám közötte beteg szemével is

észrevette a leptinotarsát

csak azt tudta, taposni kell

tiszta erővel.

Most át a hatoson.

Tudod itt téli estén majdnem elgázolt a busz.

Apaváróban voltam, s a fagyott havon

futottam volna elé.

Ő kétségbeesetten ordított.

A sofőr is figyelt – megúsztam.

Hal-jegy vagyok.

Itt az iskolám, az első!

Versenyben lestük innen

technikus jelöltekkel párban

leányiskolába induló ikerleányok

növekvő kebleit.

Ha elmaradtak, lent mozgó

kalapkölteményekbe

köptünk versenyt a harmadikról

némi rovókért, rovott múltúak.

Piac volt erre dupla placcon,

egy nyitott, s egy másik

a házak belső udvarában, bújtatottan.

Ott fordult az állomás felé a villamos!

És itt árulták a dinnyét a nyárban.

Lékelve ötöt, míg egyet eladtak.

Még nem volt aszfaltos az utca,

ahol a hegyről lezúdulóban

zápor után a macskaköveket mosta

méteres víz. Vadforrás bújt elő a

malomház falából, s el is tűnt el

valami víznyelőben kissé alább.

Látod? Most romokhoz értünk!

Üljünk valami padra! Itt a csend a jó!

Mögöttünk a sziklafalban

a forrás csobogása sem hallható.

Csak ketten vagyunk

egyforma másikak között

mi is láthatatlanok.

Balra út vezet tovább, föl a hegyre.

Kőbánya, fenyves, csúszós tűlevél.

Holnap megyünk csak arra!

Egy misét mindenképp megér!

S ha már mise, nézd ott a dombon előttünk

a vörössipkás fehér templomot!

Előtte kereszt idézi pestis borzalmait,

alatta mélység.

Ha jól figyelsz, látod te is,

ahogy múltjaim lábat lógázva kiülnek

hosszan trécselni a sziklafalra.

Fogd, fogd a kezem!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 11

 

KÉTEZER LÉPÉS

(Ölelj magadhoz)

Most tégy meg huszonhat lépést

a kovácsolt vaskapuig.

Nyikorgasd meg, s kinn vagy az utcán!

Látod?

Ott ahol a semmi szédeleg magában,

egykor apró, sárga házikó állt,

falán fehéren lángbetűs "kötelet a..."

meszeléssel egy télen át, tavaszig.

Jobbra indulsz, újabb kétszáztíz lépés,

és balkezedre négyszintes kocka, rendőrlakások.

Jobbra a géppuskatornyos épület szürke teste,

s ím ott is vagy hajnalok hatkor nyitó

bevásárlásai helyszínén.

Tejbolt, meg „Élelmiszer”,

ahová ne menj be, mert a polcokon

cukorka, nápolyi, édes keksz

és Pik Dám kocka,

rózsaszín krém-zselével töltve

kicsalják cincogó filléreid.

Indulj északra!

Száznyolcvan lépés a moziig.

Télen zárt teremben leshettem falfreskók

meztelen delnőit,

rácsodálkoztam buja szőrzeteikre.

Oda a belépés nem volt tilos.

Nyaranta nők nélkül a mozi átvedlett nyitottá,

s filmek zenéjét hordta azt esti szél

keletre. Fenn a szúnyogok zenéltek,

csillag-háttérvilágításban.

Minden este. Ünnepnap is.

Most egy balra L a következő.

Megint csak kettőszáz.

És nézd csak, ott a sarki bérház!

Egyik ablakából a későnkelő vigyorog.

Rá se ránts, mindig ilyen!

Menj tovább és innentől fogd jól kezem!

Hosszú hétszázakat lépünk,

unalmas utca, de célirányos.

Talán az Irgalmasok kertje az egyetlen titok.

Magas, kerítés, csak a bánatok

buknak át falakon.

Aztán térre érünk,

kinyílik szem, képzelet és

félholdon virít arany kereszt!

Mögötte gyermekkorom szerelme és siratófala:

a Hegy.

Még néhány méter a vissza,

és együtt a lépés, számolt kétezer!

Tölgyfakapu a bal kezednél,

mellette kicsi, aztán a porta, üvegfal,

benne Cerberus.

És állsz velem a nagy leprás koronás

szobra előtt áhítattal.

Most tedd szívemre kezed, ne szégyelld!

Belül hallod majd

fizika halk hangon sorolt törvényeit,

serdülő ifjak lábdobogását, zsibongó életet,

és szépséges fruskák kuncogását

bogárszem, borotvált lábú őzikén.

Ölelj magadhoz és szeress!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 10