LÁTTAM
Láttam a Halley-t, még nyolcvanhatban,
láttam napfogyatkozást,
hol részlegest, egyszer teljest is,
és láttam számolatlan sok holdfogyatkozást.
Minden égi jelenségek legszebbike innen a Földről
mégis te vagy!
És látlak is, ha nem is minden nap,
és nagy-ritkán egy-egy hét is kimarad,
de a lehetőségekhez igazítottan látlak.
Tény, amit persze fel nem fogok, csak értek,
és el nem fogadok, csak elfogadok,
mert ilyen az élet!
Balog Gábor
-csataloo-
2025.09.08
ÚJ VILÁG 2
Csócsálom szavait kedves embernek.
Csupa pátosz és történelmi nagyság,
csak lehessen valami vetülése a fénynek rá is belőlük.
Szervez, dicsér, egekbe emel minden
satnya vénát, az sosem veszélyezteti majd
kétes jövőjét.
Olyannyira vér-magyar, hogy szimpla magyarként
beleszégyenkezem.
Tisztasága mosószerszagú, frissen, teregetésre kivett.
És tereget! Mi mást,
hisz csak így lehet elfogadottja, vezére
semmirejóknak.
A háttérben, mint középkor mester-festményein,
elnagyoltan látszanak valami hegyek.
Falu, tyúkudvar, kóricálás,
s a szóban megfestett vászon mögött az ember,
aki istállót sosem szagolt.
Mint retekben a pudva,
benne élnek, kelnek életre nagy csaták,
és mindegy, győz, vagy elbukik a hős,
szedné rímekbe a szerencsétlen ezt is-azt is.
Kétszeres Krisztus-korú hölgykoszorú
tépked levélben, zöld mezőben babért homlokára,
hogy Stanger pillanatragasztóval majd odaragassza,
mert megéri. Talán nekik is cseppen valami!
Hajrá, Hölgyeim!
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08.06
ÚJ VILÁG 1.
Néha szívemig ér az örömérzet,
micsoda szép világban élhetek!
Költőnő meséli műfogakkal,
vacogtatva a múltjait,
micsoga nő is volt az anyja, aki,
ha félrelépett, mindig félretett
valami ajándékocskát neki húsvétra,
karácsonyra,
és cipőt is vett a Jani-, meg a Sanyibácsi-pénzből,
és csak a Feribácsi fogdosta meg őt
– akkor még pubertást, nem túlzottan szendét – ,
és az sem volt rossz.
Néha úgy elkap az a melegség!
Szétárad bennem, mint az Örömóda hangfolyama,
már éppen tapsikolnék
a húsvéti nyuszinak,
amit a költőnő anyja kapott
azoktól a bácsiktól,
és kapott később lánya is bevallottan.
megötszörözve a tényszerűn begyűjtötteket,
és kezdem felfogni,
mekkora arc is a nő,
aki ezt megírta!
Megéhezem és nézek szellemi táplálék után.
Végigolvasom a könyvtár legnehezebb műveit,
súlyra és tartalomra hatodszor mindet.
Mondok egy laza imát a pénzlehúzó
maszek könyvkiadókért.
Az újságírókból költővé-íróvá imágósodott
tanulatlanokért.
A celebekért. Az anyanyelv megtaposóiért.
Keresem békéjét a szónak
ismerteknél és ismeretleneknél,
elfeledetteknél, szúette faragványban korhadóknál,
vagy bronzba öntötteknél,
Anonymus szobrok csuklyája alatt.
Az éhség valamely'st enyhül.
Néhány nagy nevű magyar deviánst
szívemre ölelek, barátkoztatom őket
kedvenc elfeledetteimmel,
s ahogy a csönd nő köröttem
nézem, ahogy a szél vadul a szemköpszti
jegenyenyár hegyét tépi lihegve.
Elgondolkodom szép időkről, mikor még
fejből tudtam a római pápa telefonszámát,
amit ma jobb ha nem tudok.
Beleszaggintok a szomszéd vacsoraillatba
és naplezáróként
szívből jött jókívánságom postázom
a Jancsi-Feri-meg Sanyibácsis, anyját dicsérő
modern ikonnak. Brávó!
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08.06
ELSŐ ÉS UTOLSÓ
Mindössze annyi kellett,
hogy gyors egymásutánba'
ötször nyissanak felhő-vízcsapot az egek,
s reggelre gomolygó páraköd-sereg,
az idei első és utolsó
sűrű szövésű augusztusi fátyol
varázsol változó emlékképeket,
mától mindörökké a holnap múltjába
készülő tájra
nekem.
A zárszóra jött égi áldás
hajnalig kicsalta rejtekéből
az első kikericsem. Ma még nyári,
holnaptól hivatalosan is
bimbó-fehérből lilába váltva őszi lesz.
Szép, megterebélyesedett leandereim
már földbe ültetve várják jövőjük,
s apró kerti kis tavamban
tavi-legényrózsát tart életben még
a tegnap hullt eső.
Bőrre redőket rajzoló nyártól búcsúzom.
Még összeszámolom szép napok számát,
keveslem kicsit, majd legyintek,
s megköszönöm ami jutott...
Holnaptól új őszben várhatom
lesz-nem lesz tavaszom szép leányát,
hogy jöjjön, öleljem.
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08.31
VADRÓZSABOKROM
Csak a nyár lehetett,
hogy elmúlóban beszólt neki!
Csak rosszindulat, ami évente
felemlegeti lánykora egy-egy vétkét,
tévedését, félrelépését,
mert vadrózsám most is
pirulni kezdett.
Szűzi, szép virágaiból
az idei csipke már stigmát éget
zöld lomb-hajába.
Csendes bájjal várja az őszi vezeklést.
Szélárnyékában tavalyi termésből
kinőtt zsenge sarj
viszi tovább a télbe tartóan örök,
múlhatatlanul kedves,
lelkeket ölelő szerelmei
összes meséjét.
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08.29
DILEMMA 2025
Ha elfogy a rézpénz a nyelvem alól,
az az egy szem, amit az útra tettem félre,
mert elkótyavetyéltem földi hívságokra,
tömjénfüst, mirha, meg kardalok,
virrasztók zsolozsmáikkal,
vállra rongyos bakó, meg fölösleges,
de illő komiszkenyér és némi hagyma a bicska mellé,
szóval, ha mégis,
már rézpénz nélkül érek a partra,
és ott ül majd várakozón a csónakos, kéri a jussát,
amit, mint mondtam eltékozoltam,
és nyilvánvalóvá válik, hogy itt ragadok,
akkor, ahogy horányi parton a Dunában nyaranta,
megfürödhetek naponta hatszor is
egészen az örökkévalóságig a Styxben?
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08.28
AZ ÉLET UTÁN
Lehet belőlem csillag az élet után?
Ragyoghatok messzi, éjjeli égen
és milyen lehet majd a fényem?
Csak hideg, mint a többié,
vagy akadhat benne némi melegség,
lentre-kacsintás?
Látható leszek, innen lentről, szabad szemmel is,
vagy csak csillagtérképeken jelölt szám,
afféle nevesincs, sárga szökevény,
aki csak úgy, véletlenül került odafentre?
Milyen társaságban leszek?
Akad majd szomszédom, elérhető?
Időnként beszélgetek egyik-másikukkal?
Küldhetek jeleket, vagy csak láthatásuk lesz megengedett?
És meddig tart majd a fényem, mielőtt
végképp megszűnik az is?
Azt hiszem, csillag csak akkor lehet belőlem,
ha itt, lenn, amikor már mindennek vége – elégetnek.
Elégetnek és a hamut, ami ezüstös, mint a csillagok,
elszórják valami kilátóból, ég felé, a szélbe,
vagy az estében, falusi tyúkudvaron a porcsin közé,
ha már a tyúkok elültek.
Ha el nem égek, csillag nem leszek.
Valahol elkaparnak, dobozzal, lepellel, földdel takarnak.
Testem marad a rothadásnak.
Lelkem, a mindenkiével együtt halhatatlan,
száll fel az égbe,
mérlegre teszik, vetik a tűzre, ott is, mert
bűntelen ember nem lehet, és test-égető máglya helyett
jó eséllyel megpályázhatom a Tisztítótüzet.
Lehetek tűzben vezeklő...
Fényem csak pont annyi lesz, mint a tűz,
ami lelket tisztít, mint mondják, és éget,
s végül a kis semmiségre, hófehér szárnyakat
ragaszt a megtisztulás, és furcsa tollcsomóként,
új névvel röpködhetem át keresztül-kasul
az univerzumot.
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08.27
HAMUTARTÓK
Tulajdonképpen ma sem értem,
miért maradt meg
vagy öt hamutartóm, azután,
hogy a dohányzást befejeztem.
Hittem? Miben?
Tán abban, hogy fénytörő füstök erdejéből
kikecmeregtem,
és ritkább lett (ez tény!) a kötelező függönymosás.
Életem legőszintébb felvételét készítettem
igaz tanúmmal, egy estet végigdalolva, tegnap.
Nem lezárva, csak visszanézve álmodott jövőket.
Némi múlt időt pengettünk léggitáron
és nevettünk önmagunkon.
Megmosolygást kikényszerítő sorsokon.
A hangulatba, mert abból volt hullazsáknyi,
belejátszottak a füstök.
Fénytörők, emlékezők.
Hamutartóim új életre keltek.
Táncra perdültek sok jó napjaim,
Anyáink idéztük, meg szerelmeink,
és kimondatlanul vártunk egy érkezőre,
ha csak lélekben akkor is eljövőre
fölöslegesen.
Szép este volt. Hálám a fentinek, hogy megéltem.
Most csomagolok. Magamnak elalvás előtt megígértem.
A csikk-tartó égetett agyag, csiszolt üveg,
míves, porcelán ma derűsen ébred.
Akad holnapja mindnek.
A bérelt furgont várom, hogy hazaköltöztethessem
időben, távolságban, három télben
kitartott, rám bízott,
hajléktalan kölcsönvirágaim.
Balog Gábor
-csataloo-
2025. 08. 17
LÁBMOSÁS
Most még láthatsz, de azután sosem.
Indulat-mentesen van mérlegen a minden,
percegő és rohanó kettőnk ideje-
Testben-lélekben összefonódásaink,
fenntartható és fenn nem tartható
kifelé közvetített látszataink,
meg a zúzott kövekből meztelen talpak alá
terített-gyűrt, pont a sehovába vezető utak.
Az utak.
A minden. A kettőnk közötti összes
öröm, vagy kín-kötél,
a megfelelés-kényszerek furcsa bája,
a kegyes hazugokból épített ködök homálya,
augusztus csillaghullásai.
Nincs más út, csak a nélküled járt,
a természet egyszerű, csöppet sem bonyolult
kényszer-ösvénye. Hogyan tovább?
Felemelt fejjel, kedvesem!
A jót viszem magammal, elteszem,
és nagy, bársonyos takarót terítek mindenre, mi bántott.
Ajánlom neked ugyanezt.
Másodvirágzásaik élik kényszerből lángvirágaim,
tőlem kérik a túlélés-erőt a floxok
Aszály van.
Látom magam, ahogy tizennégy évesen
nagy árkot ások, segítség-mentesen
valami csapvizeknek,
hogy estelente, némi nógatásra,
átessek a kvázi megtisztulás
felnőtt agyakban berögződött
hamis kényszerképzetein.
A lábmosáson.
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08.16
ELMONDHATOM
Óriások és porszemek kortársa voltam,
színpadra állítottan virított előttem
kolbászba darált töltelék-anyag,
a későbbi, a bolt-pulton kiállított
áru, a kolbász maga,
Az éhség, a bennem élő, nem nőtt láttukon.
Beledaráltak volna a masszába, ha hagyom.
Sem kolbász, sem lószalámi,
jó nem lett volna belőlem.
Görbe utakra vitt a dallamféltés,
az ütem-érzés, a szív ritmusa. a kóborlás kényszere,
és messzi utakra a hazavágyás.
Ha erőmből kifogytam, lehorgonyoztam,
túltengő eszmék, libbenő szoknyák, elfogyó ösvények,
vizek partjain,
Csináltam gyereket (sohase rosszat),
vagy csupán a technikát csiszoltam, s mentem tovább,
ha jött a késztetés.
Kerestem verseket magamban,
hol rímképleteket tanultam, hol
ráfeszültem lüktető ütemre,
Gregoriánra, szvingre, lassú rockra,
hadd ússzon, szálljon az írás, vagy üljön
mohos, nagy kövekre, és marjon vésetet
mélyre, kössön szárnyat viasszal a feledésre.
Legyen pókbölcsőm a múló idő.
Megöregedtem. Lábaim tánctudása
megkopott. A holnapot nem várom,
Éltető gondoskodás kényszerem
levették vállamról az elköltözöttek,
az ide sem költözöttek, meg a kor.
Hajnalonta kertem locsolom.
Sok víz, kétes eredmény.
De a rigók párosával járnak tócsámra feredni.
Törülközőt sem hoznak, haver!
Tulajdonképpen mindegy hogyan,
s, ha lassan elfelejtek is remélni: jó élni!
Jó élni!
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08. 16
AZ ARATÓCSILLAG ALATT
Furcsák ezek a csillagok.
Választasz egyet, hogy biz'isten ez aztán mindörökre,
állócsillagod és vezérlőd is marad,
de folyton mozog, s lám,
mindössze egy villanás, egy perc, negyed óra,
s indul másfelé,
sasszézni jól megírt koreográfiában.
Este felvillan, betölt félnél több éjszakát.
Hajnalban el is megy,
hogy másnap este visszajöjjön.
Furcsák ezek a csillagok!
Legfényesebbek a párosak!
Itt, lenn, szemekben születnek.
Többnyire ágyban, de lehet mezőben,
az Aratócsillag alatt,
Deméter termékenységét dicsérő,
varázsokat nagy-jól megidéző
nyár-ünnepen.
Változik minden.
A vízhordóleányt ne keresd,
már rég eltemették.
Kaszás nem vág már rendet,
kévét nem kötnek marokkal asszonyok.
Eltűnt a megrakott szekér,
a vontató ökrök, és a gép is, amit etetni kell.
Csak a szerelem maradt meg
változatlan, csillagszületést késztető
ős erővel,
és te, kedvesem!
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08.14
ELSZÁMOLÁS ELŐTT
Már rövidebb ideig tart a hajnali béke.
A szürkület fél ötig várat magára.
A kerti virághintára érkező méhcsapatnak
rövidíti a nektár begyűjtésre szánt időt.
Elmúlás jelei közt a továbbélés vágya.
Még hoz kései virágot a szerencsés.
De bőséggel osztja már magjait ami beérett.
Hajnali hűsbe beleborzong tócsában fürdő rigó.
Már korábban jön el az este is.
Éji forgolódásokban izzadtabb a párna.
Sötétség birodalmában fényt alig ad
a hullócsillagok társtalan magánya.
-loo-
2025.08.05
A KUTYA, MEG MÁS
Ahogy a telet nem sikerült neki,
nálam a nyarat sem zabálja föl.
Tehetné, mert ráér.
Ha most behabzsolná,
és tudnám, ez végleges, hogy életében egyszer jóllakott
és degeszre, és ferdén félre áll tőle a hasa,
a szokottnál jobban ölelném magamhoz,
tűrném, hogy szívhangjaim hallgassa
éjszakánként időkorlátok nélkül.
Betegség talán, vagy csupán öregség.
Ennek az idei nyárnak örülni nem tudok.
Valami olyant súg fülembe,
hogy megvettem már jegyem,
indul a vonatom a déli parti bárba,
– ha megvan még egyáltalában –
és két jameson-melegítő,
jég nélkül, szódamentesen között
majd hallgatom ahogy a rég eltemetett dizőz énekel
csöndes, lágy, puha gyilkolásról.
Rólam, vagy nekem.
Ez a nyár csupa öröm!
Minden kikelt, mit elvetettem,
már kora tavasztól nem lapátolok havat,
a fentről hiányzó vizet naponta pótolom,
szóval jó a sorom, élek.
Magamban beszélek, és nem járok osztálytalálkozókra.
Alig költök fogragasztókra,
beszűkült minden életterem,
a költészetem meg csak befelé bomlik
virágba. Csodaszépen.
Főzni sem főzök másra, csak magamra
ritkán-sokat.
Kedvesem robotban a nyár miatt, s abban marad,
mert ágvágás ideje is jön az őszben.
Halálom után már két éve a vele
a találkozások reménye éltet.
És csap be akaratlanul is többször, mint szeretném.
Szükség szerint.
Arcot kicserző szeles estén
véletlenszerűek az emlékek is.
Tíz-húszéves körforgásban
– kicsinke Kondratev ciklus „magánban”-,
bevillan Marija Ignatevna ukrán orosztanár.
A felsőtest görög szobor.
Alatta kuffer, ukrán, hatalmas...
Meg, hogy összefutottam vele egyszer,
tizennyolc évesen, véletlenül a nagyszínház előtt,
valami aluljárónál, tizenötmillió városlakó között
– az ő, meg az én –, véletlenül
egy szervusznyira.
KISNYÚL
Megígérem, többet nem horkolok!
Sanda származásügyi orrsövényferdülésem
míg lehet, ébrenlétemmel feledtetem,
aztán meg, míg téged el nem nyom
a sosem lesz álom csak fáradt-felszínes alvás,
majd magamat csipkedem.
Így mikor ébredsz
és fekszem melletted, mint valami férj,
élettárs, szerető, vagy vadidegen,
igazi tuskó, horkolás-mentesen,
az éjszakában csendesen elmosolyodhatsz!
Gondolhatsz arra, hogy jó,
időnkén elviselhető velem
a korommal együtt járó kényszerű türelem,
és ha öreg is vagyok,
nincs belőlem semmi felemlíthető oda-se vissza,
se ingatlan se bankbetét, se kóbor verssorok
– legalább nem horkolok!
Csak ritkán! Amikor itt vagy!
És kizsigerelt a sorsod, és nem aludtál előtte éjszaka és
tizenhat tonna szén helyett tizenöt órád volt
véget nem érő napra-nap robotba',
harminchat fokba', hol vízszintesen, hol hajolva.
Ha alszom, nem álmodok,
legföljebb rúgkapálok – időnként megkerget valami rém,
mert füvek nélkül is vannak látomásaim.
Nem egy!
(Diplomaosztó, hogy nekem nem adnak,
sínek között engem kergető nő,
annak férje, vagy egy pávián,
életfonál, amit csak úgy szabdalnak valami Párkák,
üres pénztárca pénztár előtt,
esküvő, egyszerre három is,
meg az itt a piros-hol a piros,
hogy sok közül melyik a kurva?
Na jó, egy jó, csomó szép álmom is van.
Közülük megvalósítható.
Szám szerint de egy sem!
Horkolás-mentesen!
És minden álmaim elmesélem,
díszdobozba, meg sztaniolpapírba csomagolom
az ajándékaim, ha nem virágok.
(Bort, pálgyinkát nem. Kifranc él azzal?)
Ha netán melletted-létem
értelmezni lenne késztetésed,
a fent leírtnál többre-másra gondolnál,
akkor az egész
csak apró, picinke-törpe,
muszka-nyuszka:
KISNYÚL!
Balog Gábor
-csataloo-
2025.08.03
BÓKLÁSZVA MEZŐBEN
Beérett, beérett minden ígéret!
Lehet szép estém, igen, ha napra-nap úgy öregszem,
hogy elfelejtem a szerzett tudást,
a tapasztalást!
Csak látomásokban gondolkodom,
s az álmaim,
éjjelente megálmodott csodaszép hazugságaim
hagyom nagy-nagy elégetendő albumokban
kockánként képekre bomlani.
Beérett, minden beérett...
Vetett mezőm sárga magvaiban
aratásra, vagy kipergésre vár kalász,
hombárra, vagy mezei pockok megélhetésére.
Minden sikérbe préselt gondolat csak annyit ér,
mint az utánam maradt talp-szúró tarló,
gyökerek elágazásai.
A beszántásra várva.
Ketrecem a kert.
Benne pompás, nélkülem meg sosem élő pazar
virágok vízigénye,
mert amit Isten ad, az kevés nekik.
Őt én helyettesítem. Itt.
Ketrecem a drótkerítés, ami pár száz négyzetméteren
fehér kutyámnak ad védelmet
nagykutyáktól, s egyben börtönt.
Élhetőt. Neki-nekem.
Mennék. Akadnak restanciáim.
Meglátogatnám a négygyermekes gyógyítót,
hogy megköszönjek megannyi kérdését, mit feltett,
rám bízva válaszaim idejét, mikéntjét.
A képvarázslót, a bennem meghasonlót,
meg az élve temetetten élőt.
A kisemmizettet, hogy megmaradt kincseimből adjak,
az éhezőt, hogy komiszkenyerem osztva vigadjak,
s a hazugot is, hogy szemébe mondjam:
igaz voltál te mindig! Örülj!
Csak a temetőárok, ami visszafog!
Madárijesztő, kánon, dogma, rém!
A remény! A kilátástalanság összes bája,
amiből csak annyi jut,
hogy tudjam, a megmaradtak közül is
csak az az enyém,
ami nem volt, nincs, nem lesz sosem!
P.S.: Ez itt egy költemény!
Balog Gábor
-csataloo-
2025.07.29
KÉT PART KÖZÖTT
Mindig ugyanott.
Az eredetnél, ahol forrás lett belőlem,
hogy gyenge ér-patakként
szaladjak anyám két karjának
ölelő gátjai közé,
hogy erősödjek,
csiszoljak követ kaviccsá,
lássam és értsem az erdőt,
madarak beszédét,
fák leveleinek suttogását,
a születés és elmúlásokat,
a harcot az életben maradásért,
fajfenntartásért, meg a többi.
Mindig ugyanott.
Mindig gondolkodó, magam is elfolyó,
örök korlátaim között lesem
parti füzek keserves hosszú harcát,
ahogy a talajt kimossa alóluk
változó idő, téli és nyári áradások,
az ember túl sok, vagy túl kevés tudása,
ostobasága okozta nyílt sebek.
Nem tanultam, nem tudom,
hogyan kell születni,
de megtanultam felnőni, nemzeni,
jól-rosszul nevelni,
s most tanulok megöregedni,
mert ez a rendje.
Látom, ahogy
a páraködökből, a felejtésből kiválogatva
téglánként építi újra magának az ember
Bábel rég összedőlt tornyait.
Bábel nagyravágyásból épített,
egy, vagy összes
bukásra ítélt tornyait.
Balog Gábor
-csataloo-
2025.07.27
A CSILLAGOK
A csillagok?
Ágyban születnek! Szerelmes ágyban!
Mindegy, milyen a változó évszak,
nyárban, tavaszban,
az elmúlásban, vagy didergőn,
télen le nem rúgott takaró,
esetleg Isten kék egye alatt,
zöldben, fűben
és persze máshogy is.
A csillagok?
Ragyognak sötétben,
felhőtlen, éjjeli, elérhetetlen
messzeségben és kézközelben.
Foghatod sajátod, magadhoz ölelheted
teremtett álomvilágod.
Minden útjaid járják veled
míg élsz és utána is.
A csillagok?
Csupa valóság! Káprázat-játék!
Két ember alkotta ajándék.
Külön világ, bújócska,
életre ébredés, kergetőzés.
Könny és örömkönnyek tengerében
visszatükröződés, és szemfényvesztés
is egyben. Csukott szemekkel is.
Balog Gábor
-csataloo-
2025.7.23
A KURVÁK KAPCSÁN
Kezdeném azzal, hogy a kurva az kurva.
Lehet sokféle. Megélhetési, kalandvágyó, vagyonszerzést célzó, fürdős, vagy mosdatlan, retkes (nem pudvás, mert az a retek jelzője, nem a kurváé),de bármelyik változatát nézzük ringyó (vagy hímringyó, igény és alapgenetikai beállítottságaik szerint)!Tetszeleghet sokszínű választott szerepben, lehet szűz, feleség, társkapcsolati coach, vagy Rákóczi-téri, fillérért, vagy fél vagyonért prostituálódó nemtelen.
Folytatnám azzal, hogy a szexualitás megnyilvánulásai és megítélése világszerte szokás, hagyományalapú, eltérő kultúrák, eltérő megítélés-elfogadás, vagy elutasítás mentén kezelt velünk élő valóságok halmaza.
Magyar vagyok, a Kárpát-medencében őseim, vegyesvér őseim, népem történelme, és a szűk családi, vallási környezetben kapott nevelés rabja. Keresztény etika követője, aki nem meri állítani, hogy az ellen soha nem vétett. Ember vagyok, nem is túl okos, öreg és esendő. Még élek.
A kurvákat utálom.
Megértem, hogy nincs, nem lehet olyan társadalom, ahol teljesen ki lehet iktatni az irántuk felmerülő igényt, a piacot, sem keresleti, sem kínálati oldalon, és megértem azt is, hogy létező örök piacuk kiiktathatatlan igényként fennmarad.
Nagyokat vigyorogtam, már felnőtt emberként, amikor honleányunk, a foglalkozását nyilvánosan és büszkén felvállaló Staller Ilonkát a keresztény Olasz Köztársaság (aminek attól független része a pápai állam, a Vatikán!) parlamenti képviselőjének választotta. Választói fricska volt a politikának - gondoltam.
Nem az volt!
Ez volt a létező szögek egyike, az első eldőlő dominó, egy élhető világ lerombolásában. Ennek következményei az Ursula von Leyden féle politikai kurvák nőben és hímben. Vagy bukott amerikai nagykövetesen. A mentelmi jogot kapott vasdorongokkal embereket verő antifák és EU-s felvételre kijelölt ukrán katonai sorozók. Az agyament háborúpártiak!
A kurvák mestersége az emberiség történelmében a keresztény történelemben megvetett szükségesek mestersége volt, s annak is kellett volna megtűrtként maradnia. Nem így lett! Gombaként szaporodtak az ideológiákat leromboló pénzelt szervezetek. Fényre tették a létjogosultságát egy mesterségnek, s a társadalom elismert tagjaiként kívánták bemutatni az ótvart, a ribancot.
Az én világomban a kurva ne legyen reflektorfényben, ne lehessen bármilyen példaképként elfogadható személy, akkor sem, ha megtért Mária-Magdaléna, akkor sem, ha megmenekül nem pénzvágyból, csak szerelem-megfeszítettként a megkövezéstől egy krisztusi mondat miatt!
Húzza meg magát, ha hadügyminiszter leánya, húzza meg magát ha testét adja/adta pénzért áruba, ne kenje élete mocskát se a társadalomra, se esetleges gyermekeire. Egyik sem érdemli meg!
A kurva lehet Magyar Péternek kiszemeltje – oda, mellé megfelelő! Egy az alom!
Utálom az újságíró-kurvák szemetjeit, a megvett, gondolkodásra ugyan képes, de minden felületes, részleges és hibás tudásuk a nemzetük ellen pénzért felhasználók hadseregeit!
Utálom azokat, aki orosz szálakat keresnek Ukrajna-Kárpátalja magyar templomának felgyújtása kapcsán, szembemenve és megengedőn minden reális megközelítéssel, főleg az ukrán hírszerzésre hivatkozva! Oroszok bérelnek fel lengyeleket, hogy magyar templomot gyújtogassanak magyarellenes akciókat hajtsanak végre??? Lengyeleket, akikkel minket ezer éve népbarátság köt össze? Emlékszek polák, nagyapád a téged karján menekítőt Horthy befogadta?
Az ukrán titkosszolgálat ezt kifelejti!
S az újságíró-szemétláda-kurva, a politikai elemző, meg anyja-átka hazátlan idegenbérenc, a politikai, megélhetési nyomoronc megideologizálja, miért az orosz az elkövető, amikor az minden ténnyel, evidenciával ellentétes! Kontrázik hozzá! Umca-umca!!!
Sokszor voltam tartós kapcsolatban ukránokkal. Arról a vidékről, ahol több, mint egy évtizede lőtték az autonómiát kérő (nem követelő) többségi orosz anyanyelvűek közösségeit. A nekem személy szerint kijutottakról siralmas volt-maradt a véleményem. Hazudtak, ha kellett, ha nem, mint a kurvák, de (és ez nem ellenérvféle) nagyon szerették a szalonnát. Tény szerint udok volt államfőjük konkrét korrumpálásáról. A pénzt elfogadta...
A mai jobb?
Kurvák, Magyar Péterek, Zelenszkik, Róka Rékák!
Pestisei vagytok a világnak!
Balog Gábor
-csataloo-
25.07.19
VASDORONG
Végigzongoráztam a neten
vértestvéreim keserveit.
Szólhattam volna, magamnak,
hogy fránya egy világ ez a mostani,
de inkább hallgattam.
Kinek-minek szólni,
ha Barátom is
küszködik azzal, hogy gyűrjön le kórt,
s aztán???
Majd elmegyünk ketten kéz a kézben,
egy időben, s ha nem úgy,
akkor ki előbb, ki utóbb.
Szó nélkül, halkan.
Nagy Bösendorferem, teraszom átka.
Kalimpa rajta megszokott reggelente.
Hajnali mollokban a dúrok.
Térképen kicsit balra,
a trianoni határon túl,
orosznak nyilvántartott kis senki-hazátlan,
a fél világot meglopó lejmol muníciót,
hogy lövessen jobbra-balra,
amerre él orosz.
Kijevből, párnás fotelből gyilkoltat ukránokat.
Persze, magyart is.
Azt vasdoronggal is lehet.
Balog Gábor
-csataloo-
2025.07.16
KEZDETEK
Szokás, tán babona tiltja,
hogy láttam felöltözni fehérbe,
s most itt áll,
velem-választott papunk elébe jött
egybeköttetni az összetartozót.
Nem volt könnyű séta!
Tizenhét év, hogy rádöbbent,
mennyire lelkéhez értem,
míg felvállalta sorsát.
De lehet, elunta, hogy tízszer is megkértem,
hogy rábólintson végre: Igen!
Most oly szép itt hófehérben!
Oly csillogó zöld a két szeme!
Hallgat, mellettem állva
az oltár előtt.
Köröttünk kvázi-násznép és
fehér kardvirágok.
Fehér a mirtusz, a liliom is.
Illatoznak.
Az oltárterítő damasztja fehére
vasalt, tág tér egy jövő előtt.
Talán bízik a holnapokban,
amiből bármennyi jut majd közös,
itt lenn kevés lesz!
Most kijár a csók, a gyűrű!
Egy szerelemre tettünk
mi ketten pecsétet.
-lovacska-
2025.07.15
JÚLIUS 2025
Aratás után – mondom -
ideje beszántani a tarlót!
Nekiláttam még megmaradt rekeszeikből
elővarázsolni, végigmozizni emlékeim.
Az idő úgy borított porfátylat reájuk,
mint júliusi hajnalon a folyóról
a vízgyűjtő kilenc kút melletti rétre
a hömpölygő fehér köd, a pára.
A porréteg és a páraköd alatt is
láttam jó és rossz tetteim.
Mosolyogtam ahol lehetett
és beleborzongtam ha kellett.
Szükség esetén, ha úgy ítéltem,
magam adtam magamnak
kései feloldozást.
Csendemben előtűntek az elfolyt vizek.
A kőgát előtti lassúban nyurga ponty pipált,
s a gyorsban, halálos fogócskát
játszott kéksüllő a küsszel.
Kovács Péter vizsgázott hajóvezető,
révész-kapitány szürke terméskövei...
amiket már elmosott változó idő.
„A hajó nem jár! Nincsen lába!”
A négy utolsó dolog még előttem.
Félnem nincs miért.
Ébredő városban hallgatom, ahogy
negyedóránként, a naponta halódó csendbe
belepöfög a hatvanhetes, és
– kíváncsi természet –
játszom a gondolattal,
ismerős, vagy új ember a buszon a sofőr...
Balog Gábor
-csataloo-
2025. 07. 14
