OLY JÓ AZ ÉLET

Oly jó az Élet!

Csöppet sem büdös halottként, testtelen,

a mennyországban egy sámlin ülök.

Nem messze a Fenség színpadának látható része mögött,

se toll, se ceruza,

semmi belső késztetés,

kötelezettség, hogy

a sámlin ülve is hasznos legyek,

vagy ártsak,

magyarul, hogy írjak verseket,

főleg sok ódát

a pár méterrel előttem,

a díszlet látható részében főszereplő,

Atya-Fiú Szentlélek Bermudában

AZ

Öregnek,

a Fiának, vagy a Galambnak.

Más világ ez, mint a földi!

Ez itt az arisztokrácia!

Itt, a plebejus rész kitiltott. Dalolni lehet,

adnak naponta új-meg újabb vezérdallamot,

megüdvözültek, mert kell az odalenn

az olyanoknak, mint én voltam-maradtam!

Hívő-barom,

teremtmény, terepasztalon,

„el a tánctanító-kályhától” sosem táncoló,

botlábú senkiféle,

akit a közízléssel és közutálattal

mindig fenntartásokkal,

zsigerből szembemenő, mérlegelő Öregúr

(ott a színpadon, előttem, ahol én boldogan lehetek

sámliska-simliska háttér),

szóval talán Ő tett néha reflektorfénybe,

hogy nyugodtan alhasson, amennyit akar.

Rákövetkező időkre.

Ami lehet sokezernyi év,

vagy csupán a rám, büntetésként kirótt semmiség,

Maradék Élet..

Egykor nagy Barátom, a „Gyurka”,

egy idő után soraiban sokatmondóbb lett,

de ellazulva, asszociációkban vélte magyarázhatónak,

hogy az a csónak, ami majd átviszi ide, vagy oda,

valójában viaszmentes szárny, hogy repüljön!

Hangja nem maradt.

C' est la zsizny, mondja a francia alapképzésen átesett orosz.

Minél hosszabban írok,

erősebben érzem: egy-egy Áprily-négysoros,

vagy Pilinszky-kettős

kitüntetőbb, ütősebb!

Élni jó! Vallom íratlan magán-Bibliámban.

És talán-talán érezhető a Hit és a Ráció!

Hogy minek?

Azon nem gondolkodom!