O-NAK

A köszönet órája néha később kopogtat, mint lehetne. Elmaradásom van!

Nem jutott eszem és időm bokros teendőim mellett, hogy megköszönjem annak, akit illet, hogy túlestem érettségi vizsgán, meredek körülmények között.

Nem tegnap volt. Papír volt zsebemben már márciustól, hogy továbbtanulásom biztosított. Kis, szóbeli fenntartással papír, mert hatálya csak akkor válhatott sors-megszentelővé, ha az érettségin átesek.

Gondom csak egy tantárggyal volt – a magyar irodalommal. Nem tárgyi, lexikális tudás hiánya. A mantrákat nem tudtam sem bemagolni, sem ráérezni, ha feltették a kérdést: mint érezett a költő, x, vagy y sorának megihletésekor. A megírt vers, bárki is írta, nekem egyértelmű volt. Egyértelmű akkor is, ha pontosan éreztem-tudtam a két- vagy többértelmű értelmezés bújtatott csodáját. Csak beszélni utáltam róla. Leblokkoltam ha kényszerítettek erre. hát nem tud olvasni, aki kérdez?

Ebben az alaphelyzetben, miközben a briliáns agyú D-nek a matekot segítettem legalább félig csiszolt gyémántként zsebbe süllyeszteni, ebben a helyzetben kerestem meg, s kaptam rábólintást, hogy O, a csodás asszociációs készségekkel rendelkező kisegít-besegít.

Találkoztunk, tán egy héttel a nagy jelenés előtt. s O rövid tudásfelmérés után a saját kedvenc témáját választotta nekem. Ráérzett? Sors-választás volt? Ki tudja!

Öntötte fejembe a sokszínű láthatás mantráit, összekapcsolva olyan tárgyi tudással, ami, lehet azaddig elkerülte figyelmemet.

Az a két és fél óra tömör okítás, az egyetlen tételre sarkító okítás átsegítette a bamba, matek-fizikában, s tán történelemben is erősen otthonos tevét a tű fokán.

A nagy jelenéskor, a harminchat, színével lefelé fordított kártyalapból a költőt húztam, a sok óriás között a legnagyobbat, József Attilát. Sosem nyíltan, mindig burkoltan ellenséges közegben csillagos ötösre hoztam a feleletem. Maradt a magyar nyelv százezer-szálú írott szabályrendszere, amiben megfogtak, de nem annyira, hogy ne lehessek éretten, irodalomból négyes.

O-nak köszönhetem! Köszönöm, Virágom, soha el nem múló hálával köszönöm!

Köszönöm neked, akit hívhatnálak az ábécé három-négy más nagybetűjével (ez itt, egy idétlen gyermekkori sértés utáni bocsánatkérés is egyben!), köszönöm, mert költő lettem, és kinőttem magamból papírra sok csodálatos verseket!

Őszintén, szívvel, belső tartással, helyem magyar hangpalettán már rég nem keresve. Megtaláltan.

Balog Gábor József