LÉLEKKERINGŐ

Két lélek jár keringőt

ódon kastély előtt, változó világban.

Az éjszakában

a dallamra kötött csomók,

szerelemzálogok,

zaciba sosem adottak,

összebújásokkal fényesre csiszoltak,

zöld szemekbe bújtatottak,

ha sok a sötét kérdés is köröttük,

akkor is.

Külső szemlélő

tán megmosolyogná

a léptek, hangjegyek

gyakran hibázó egymásutánját,

de ki az, ki ítélkezhet felettük?

Élők, lelkek, dallamok,

dallamra kötött csomók fölött?

A vezérfonal,

lábakat mozgató hangkavalkád

mindig egyformán,

szép monotóniával

köszön örökkön vissza:

elmentek,

itt éltek, szerettek,

s te, messzi idegen,

te húzd majd szádat

bujkáló félmosolyra,

vagy dörzsölj el óvatos könnyet,

hogy ne lássa az sem,

akivel válaszútjaid porában

épp a csürdüngölőt ropod.