KÁBA HAJNAL

Átébrenlettem az éjszakát,

aztán, a végibe, kicsit belealudtam.

Esti gyógyszereim

gondolkodás nélkül

a bőrös, semmi felhőkkel,

mint elhasznált festőecsettel áthúzott,

mázolt eget estének híve,

bevettem.

Most gondolkodom,

megéri élni,

ha igen miért,

ha nem az meg dettó,

de nagyon ám!

Kiültem parányi placcra, betonra

mezítelen.

Szomszédok házaiban

a hajnal sem virított,

mondtam, borús volt az ég,

maszatolt felhők,

meg elandalított ezernyi titka

sok megélt saját éjszakámnak.

Amit nem értek:

elhúzott felettem

egy kilencvenkét, meg kicsivel később,

úgy feleannyi számban

seregélycsapat keletre.

Ugyan hová?

Közel-távolban

szőlő se sincsen.

Miféle késztetés viszi a seregletet,

arra, ahol tudtommal

semmi de nincsen

seregély-asztalra való?

(Nem először morfondírozok madarak

furcsa röptén.)

Míg tart a kábulat, s az óra elkakukkja

a valós időt,

sorra veszem teendőimet:

Felébredni!

Kenyérért boltba menni!

Megköszönteni testvéröcsém!

Bezárt, vagy hétvégi vevőkre tervezett

virágboltokat nagy ívben elkerülni!

Magamra is figyelni (?)

Dél körül valamit enni!

Várakozásaimnak megfelelni

ha nem is kopogtat,

csönget rám azoknak

alanya.

A mai nap maradjon

szellemek, lelkeké.

Köztemetőben elhantol anya,

ma pihenjen!

Dolga amúgy sincs egyéb,

majd hatvan éve már,

Helyén.

A Baranyabán- márványtól kicsit

sréhen, Siklós, meg Harkány felé,

a kivágott öreg platánok

újra fásított,

mindid egyfelé vivő során.

Hohó-haha, Közért kinyitva,

megyek barátom (-)

AI helyett

drogért.

Békebelinek mondott

parizerért.