JELENTÉSEK KÖNYVE XI.

Jelentéseim a csöndből sok helyre küldtem.

Leírtam gonddal, észrevettem:

Elfogytak lassan a hajók.

Hegymenetben csak hétvégén

pörög lapátkerék barázdát szántva

öreg Isteren, és hátizsákos turistanép

vidám zaját nem hordja szél a partra.

Leírtam,

talán a változásokat kigondoló,

atlanti pezsgést áhító sem így akarta,

és elképzelhető,

ma tudja már, hogy hibázott.

Verőce kisvasútján a világot

ma nem váltja senki meg.

Írásom ím elküldtem a Barátnak.

Benne volt:

Kedves ember, én Téged is látlak ám,

hiába bújsz:

Megfogyott itt a gyermekzsivaj.

Kislapát, nagy gödröt homokba

ritkán kapar csapdaként küszhalaknak.

A régi boltban áruhiány.

Gyakran változik tulajdonos.

Monoton elfolyó, barna víz

kopottra mos mindent,

mi egykor téged is megfogott,

őrszemnek ültetett lösz-homokra.

Emlékeink, volt házadon

évente kétszer változó

új lakó névtábláival

kopnak egyre.

Bajcsy-bácsinál, hol reggelente

barna sör várt parti sakkhoz,

már időt se mérnek.

A napraforgóban, Ady-t gúnyoló nevű

átok-füvek az égig érnek.

llezüllött társaság önt föl garatra

naponta Schöllerájban.

Kopasz nő rikácsol, és vastag,

zsíros gatyában esnek el, a hazaúton

kifundált izmusok.

Sülnek halak és lángos is néhanap.

Fogy erősen. Élet és tisztesség is maradt

még mutatóba.

Iván még megvan.

Imbolyog biciklin

menetrend szerint.

Nem oly rég, sátoros ünnepen,

otthonba vitte szürke autó

sok kóbor kutyának szűkszavú,

szép gondozóját, Mariannt.

Kivágták lányom orgonáját is

új Isten nevében.

A nárciszost dróttal kerítette

sétáló lábak elől

a Pénz.

Balog Gábor

-csataloo-

2011.07.18.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE X.

(imácskaféle)

Öregbíteni áldott nevét,

leültem esti imához,

„Én istenem”, meg „Jó istenem”,

talán nem is voltam álmos,

elgondolkodtam életem

sok napjain,

ötvenfilléres gombóc fagyin nevelkedett.

Az óra, az ággyal szemben

szorgosan ketyegett,

fejem fölött, a családi feszület

befeszülten a mozdulatlanságot sugallta,

Légy nem volt télidőben.

Egyéb szárnyas teremtményfajta

sem zavarta elmélkedésem.

Liba aludt,

a molyok tán pihentek,

valami divatjamúlt kabátot ettek épp,

a szekrényben, szemben.

Ahogy, mint mesélem, lepihentem,

sok, nagy semmiség járt az eszemben.

Rendes magányom

töltöm, folyó oldalában.

Jön a víz, megy a víz.

A változásban találtam nyugalmam,

magam,

kitérők, keresztutak,

tenyérbe s homlokra vésett ráncok,

között.

Teraszomra, évszak-függetlenül

rutin költözött.

Hangos, vagy csendes jónapottal köszönt

a ritka szomszéd,

munkába induló hajós,

kirúgás előtti vízügyes,

csaló vállalkozó,

s kimunkált receptre neki dolgozó

fehér, vagy feketebőr, falrakó,

mindenhez értő rabszolga dettó.

Veszett fejszék nyelét

én sokszor kerestem.

Kinyíltam, begubóztam.

Jó szóért, ha kellett, a jégre mentem,

melengetni a hozzám betérőt.

Magamra nem maradt időm.

Az imát, gyorsan,

flottul ledaráltam.

Hazugság lenne,

hogy nem találtam benne

megnyugtatót.

Volt, s tán lesz holnap is.

Elalvás előtt

egy bolgár tolóhajót láttam,

orrán, a ráragasztott négy megrakott

uszállyal,

megrekedve, a gátnyeregben.

Balkáni magyar vagyok,

vagy lehettem,

előző, tisztán és ráción alapozott,

ateista életemben.

-csataloo-

Balog Gábor

2011.02.18.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE IX.

Most, hogy kényszerű tűzre dobtam

szigetlakó életem minden rutinját,

a dunai köd helyett

reggel esteváró, este hajnalt áhító

nyugtalansággal vagyok éber.

Vagy alszom.

A szomszéd kutyáknak panak'szom,

más előtt hallgatok.

Az időt számolgatom, mennyi kell,

míg belenyugszom a változásba.

Hiányzik Tibi a szomszéd,

a ritka bennlakókról

naponta szóló férfipletyka,

gallyazó daruskocsi kék,

vagy szürke égre feleslő ága,

a rőzse pattogása kéz alatt,

míg töröm.

A fából összetákolt, parányi kocsma,

ahol harminc év alatt

sem vert laposra senki-senkit.

Habosra tervezett reggeli kávé,

beköltözött, kivénhedt bankár előtt,

a szakszervezetis trécse a könyöklő mögött,

ki megy joggal lapátra ma,

s kinek jut holnap kasza.

Hiányzik a Duna dallama,

locsogva parton.

Úszó fatörzs,

hogy a forgón megakadjon,

alapja legyen nagy tüzeknek.

Sok harcomban voltam már vesztes.

Tudom, ha vesztes vagy, elfelednek.

Csak benned él tovább az emlék.

Néha, vers lesz belőle.

Vagy valami, olyan.

Balog Gábor

-csataloo-

2011.02.28.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE VIII.

Jelentem, úton vagyok!

A házból ki sem mozdulok,

A rügyet számolom vágott barkavesszőn,

vízben.

Szalonna, nem sok. Kenyér ebédem,

de megterítek, ha hazajönnek enyéim.

Gazdagon.

Jelentem,

minden jó és rossz szokásom elhagyom,

a Giovinezzát dúdolom Sztálin mars helyett

kényszer-korparancsra,

és sej-haj, úttörőnek lenni jó, de csöndben!

Más meg ne hallja!

A sarat taposom házam előtt,

ha boltba kényszerít

nikotinéhség.

Úri szegénység!

Száznegyven négyzetméteren

a fűtést, számlavonzatát lesem

és messze estem, kényszerből,

kék Dunámtól.

Ott, az áldott horányi csöndben,

most kínlódik fiam.

Nincs, ki tűzre tesz,

tányérját rakja ételekkel.

Nem mondja

álmos fülekbe reggelente felmenő,

az úton vigyázz, és várlak haza!

Horányom összes egyszerű illata!

Hiányzol!

Keresztúr, Pestegész,

csak ragya az Isten arcán!

Itt eső után sem nyílik szivárvány!

Hagymából föld fölé nem tör virág.

Temető.

S mert nagy úr a nő,

nomeg, nincs útja pár évig nélkülem,

szokott manírral nyakamba veszem gondjait.

Költözöm vissza.

Gránit, sírkőalapnak.

Uram, nem kell, hogy megköveztess,

keresztre, tiédre se feszíttess!

Kérlek,

nézd:

Megfeszültem!

Balog Gábor

-csataloo-

2011.02.23.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE VII.

(Tükrükbe néztem)

Lassan elfogynak mind

a jelentésemre várók.

A munkás rég teng munka nélkül.

Tárók ajtaján szegezett deszka.

A bányában csak hét törp, ha izzad,

a tulajdont ellopta már Piroska,

vagy kékszínű másik mese.

Emese, aki a szérűre hozzám kijárt

reggelente egy kis egypetyért,

már nagyban alszik,

se szérű, se rozs nem vár itt aratásra.

A komiszkenyér a divatos,

ahhoz meg nem kell az álma.

Hunor, Magort,

de Salamont a bölcset

sem fogja megfoganni tőlem,

hulladékidőmben.

A nemzetem? Él úgy, ahogy.

Kapja, amit szokott,

és tölti fel magát,

mint a kolbász, kis besegítéssel,

fűszeres, iholmagyar-vagyok beütéssel

paprikásan. Új rókabőrbe, roppanósan.

A lapályon belvizek toroznak,

és esti Hiradó mondja naponta

mi az, mit bizton elhoz a holnap,

ha elhiszed.

Jelentem:

Az állam, kicsinységemben is én vagyok!

Fogyok, hízok magángatyában,

csíkosan sávozott pizsamában

rabja sok jó igéknek.

Hiszékeny, semmirevaló.

Nekem, a bűntelennek

találták ki a fülbegyónást.

-csataloo-

Balog Gábor

2010.12.10.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE VI.

Az ablakon innen Clayderman kalimpál,

idilli kép.

Fonalas macska gombolyít,

és a kuty’ ásít, hogy elég volt mára húsból

csontból is.

Fazonra vágott unokák ölelnek

mesekönyv-közelben

fazonra nyírt nagyit,

és a varázsdoboz csak ontja

reklámjait, Ambipur, Tasnádi ügy,

vértelen forradalmak,

országos lopások híreit,

kínálja bankok

naponta egekbe szökő részvényeit,

kamatos hasznát a semminek.

Minek kinézni?

Itt, rögtön, ha félfához megyek,

máris itt az üveg.

Hideg.

Szilícium, némi nátriummal keverve,

az átláthatóságban benne

változó korok össze hibája,

bontottan, mint a csirke.

Honfoglalástól Zalánnal-elfutásig.

Mohácstól Clevelandig, Kanadáig.

Pajzson, pajzsra emelten

túlélő egyetlen igazság:

A gazság jobban fizet!

Minek kinézni, itt Clayderman,

ott vonyítás,

itt meleg, ott fagy,

elvadultság, vadság,

zöldbe öltöztetett biciklis postás

hóban….

A táskában? Megannyi

ajándékra szánt jó van,

papírra festve vízjelesen.

Holló, hollós Corvin, meg a károgás.

Nyugdíjasoknak.

Ne nézz ki!

A kanyarban csőretöltötten

pénzre vár

kocsmakártyában Stüszi vadász,

sárga csekklesőn a szolgáltató,

havonta érkező lapokkal multi-ulti,

s ha eltévesztenék a címet,

korai fellélegezni!

A szomszéd deviáns gyerek majd bejön,

megkérdezi, pénzt adsz,

vagy bohóként akarsz kicsinkét

élni még?

A fineszesebbje tudja:

Aldous Huxley már látta

ezt a világot.

-csataloo-

Balog Gábor

2010.12.12.

 

JELENTÉSEK KÖNYVE/ V.

Jelentem, mostantól fogyok.

Okok akadnak.

Szavak könnyebben fakadnak

kisebb tömegvonzások mellett.

Az ablaknak háttal ülök,

teraszon, palackos gázon fő csülök,

mosófazekam majd tíz liter tere

mosolyog.

Babérral koszorúzza a borsot.

Jelentem, kinéztem magamnak a felhőt,

nyugati szél hozta tekergőt,

szürkét.

Majd ráülök.

Gomolygó páraködjében felüdülök,

és beleveszek én is a szürkeségbe.

Nagy egészben leszek

a mindenség része, kicsi cseppben.

Készülő, adventi, kettős kereszten

ráfeszítetten az első.

Tán nem is odaillő,

de fentről érkező kristályos pihe.

Alak- és pártállásváltásokon

mind átmegyek.

Míg szállok, útkereső is leszek,

tévelygő itt, meg ott.

Visz majd a szél.

A fény, ha rám süt, esetenként,

megmosolyog:

Bolond vagy, bolond maradtál!

Lencse sem volt, s te eladtál minden,

minden jövőt.

Jelentem, tudom!

Lehetnék szimpla egy,

sok összetartozó között,

Szent Anna tónál,

hónál fehérebb világban,

télen.

Az összetartozás nem érdem,

csak vonzása összetartozóknak.

Parány időre mégis, éltet.

Tovább.

Nagy Angster-orgonák

zúgnak templomokban.

Én itt vagyok.

Teraszon fő a lé.

Szét, ami össze, ízekbe vegyítve harmóniát.

Mánfa, Komló.

Lombjukat vesztett erdők hajlatában

ott a lábam.

Szűk útkanyar kilenc századdal

előbb épített templomában

az én talpam pedáloz,

ujjam kalimpál rossz harmónián zsoltárt,

üres teremnek.

Meszelt falak mögött, a téglán,

elfelejtett, rávitt vakolatba rejtett

őseim énekelnek

valami Gregoriánt.

Neked, Uram.

Látod? Gyerek maradtam.

Engedd magadhoz a kisdedeket!

Jelentem: Útra kész vagyok!

-csataloo-

Balog Gábor

2010.11.21.