TIGRIS TÓTÓ TÖRTÉNETE
(részletek DÉPÉI írásából)
Első részlet
"A nevem Tigris Tótó. Az emberektől kaptam. Tudjátok ti is, kik azok az emberek? Azok a két lábon járó simabőrűek, akik nagyon sokan vannak, és majd mindig valami hamis szőrrel-bőrrel, vagy mással próbálják titkolni szőrtelenségük.
Én kutya vagyok. Ez magától értetődő, hisz a mamám kutya volt. Hogy lettem Tigris Tótó? Elmondom nektek!
Az igazi mamám, mint később, amikor már megtanultam nagyon sok mindent a világról, megtudtam, igazi szülőrabszolga volt. Az emberek akikkel élt, s a kiket biztosan szeretett is, mert nálunk kutyáknál alapvető tulajdonság, hogy szeretjük az embereket, szóval azok az emberek pénzt csináltak abból, hogy anyukám kiskutyákat kölykezett. Egyszerre hármat-négyet, olyanokat, mint én voltam. Kicsiket, fehéreket. Az emberek, a mamám emberei meg elvették a kiskutyákat a mamámtól és eladták őket más embereknek, akiknek nem volt kutyájuk, de akarták, hogy legyen!
Azt, hogy mi az a pénz, azt ma sem tudom, de fontos valami lehet az embereknek, mert én is hallottam sokszor, hogy beszélnek róla.
Itt rögtön meg is kérdezhetitek, hogyhogy én értem az emberbeszédet?
Nagyon egyszerű!
Mi kutyák rendkívül tehetségesek vagyunk, függetlenül attól, milyen a külsejünk! Születésünkkor gyorsan megtanulunk kutyául. Kell ehhez is noszogatás a szüleinktől, meg a társainktól is, nem mondom, de ez viszonylag nagyon hamar megy, sikerül! Hogyan beszélünk kutyául? Jelekkel és hangokkal. A jeleket a testrészeinkkel vagy az egész testünkkel adjuk. Jelezni tudunk a nyelvünkkel, a farkunkkal, a füleinkkel, az orrunkkal de akár az egész testtartásunkkal!
A nyelvemmel azt tudom jelezni, hogy éhes vagyok, vagy, ha nem is, szívesen ennék akármit, ha van. Enni mindig tudok. Ha túl sok a kapott ennivaló, a fölösleget elásom szűkösebb időkre, vagy őrzöm, mint egy igazi tigris! A nyelvemmel jelzem a szeretetet is. Aki szimpatikus, annak megnyalom a kezét, ha hagyja, akkor a lábát is. Ebben nem vagyok rossz! Órákig tudok kifáradás nélkül nyalakodni.
A farkommal is sokféle jelet tudok adni. Csóválom, ha jó a kedvem, ha vidám vagyok és játszani akarok, lelógatom, ha bánatos vagyok, vagy kicsit bekakiltam, magam alá húzom ha félek.
A füleimmel a figyelmet tudom jelezni. Aki érti, észreveszi, hogy a közelünkben valami ismeretlen történik, amire érdemes odafigyelni. Vagy nem. Mikor – hogy!
Az orrommal is tudok ám jelezni! Hogy mit, azt találjátok ki ti! Aztán megbeszéljük!
Legszebb a testtartás testbeszéde, amit már egész kicsi koromban, elsőként megtanultam. evvel tudom mutatni, hogy békés a pihenésem, vagy hogy boldog, és magamat biztonságban érző kiseb vagyok. Karikába pöndörödöm-göndörödöm, vagy a hátamra fekszem, mind a négy lábam az égnek meresztem, s úgy alszom békésen.
Na, most már rátérhetek arra, hogy tanultam meg az emberbeszédet!
Hallással látással először. Láttam, ahogy a mamám a gazdája hangjaira ezt vagy azt csinálja, s bizonyos emberhangokra mindig ugyanazt! Ebből jöttem rá, hogy az ember azokkal a hangokkal, amit csak ő ismer, valamit akar. A mamám meg megtanulta, hogy mi mit jelent, se megtanította nekem is!
Később, amikor örökre elkerültem édesanyámtól, akkor egy idő után már én is figyeltem arra, milyen hangsorokat ismételgetnek az emberek, és kikövetkeztettem, mi mit is jelenthet.
Túlozni nem akarok, azt nem tartom jó dolognak, de elhihetitek, ha messze nem is mindent, de sokszor és sokat megértek abból, amit az emberek beszélnek!
Mivel is kezdtük a beszélgetést?
Ugye azzal, hogy elmesélem, hogyan lett belőlem Tigris-Tótó!
Még alig voltam negyven napos, amikor elvettek édesanyámtól. Képzelhetitek mit jelentett ez nekem! Se anyatej, se hozzábújás ahhoz akit szeretek! Engem és két testvéremet, leánykákat, akik mások, mint én, mert én fiú vagyok ám, beraktak egy papírdobozba, és a papírdobozt egy börrögő, büdös bádogdobozba, és egy nagyon nagy városban vittek. Olyan helyre, ahol sok-sok ember él. Ott odaadtak egy néninek, akinek volt egy kislánya is, meg négy másik nagy kutyája, akikkel én, meg a két leánytestvérem együtt éltünk egy köves konyhában.
(A konyha, tudjátok, az olyan helyiség emberéknél, ahol a padló kőből van, s az emberek mindenféle élelmet kotyvasztanak saját maguknak, meg néha nekünk.)
A kislány időnként kedves volt hozzánk kicsikhez, a néni nem nagyon törődött velünk, de legalább enni adott, a másik négy ottani kutya viszont igyekezett rettegésben tartani minket. Féltem, sokat féltem tőlük és nagyon.
Sokszor ment fel és le is a Nap, míg egyszer idegenek jöttek, elvitték testvéreim. Magam maradtam a morgós, ijesztgető felnőtt kutyákkal, akiknek valamiért nagyon nem tetszettem. Pedig szerethető vagyok, tudom. Kicsit púpos, mert nehezen jöhettem ki mamám hasából, kicsit morgós, mert morgok ha kell, ha nem, de szerethető.
Aztán már nem is gondolkodtam semmin, csak aludtam, aludtam.
Sok nappal azután, hogy testvéreim is elvesztettem, egy furcsa emberpár jött be a házba. Egy öregember, meg egy fiatal nő mellette. Talán a lánya volt, gondoltam. Valami „beszéljük meg”-et hallottam, meg pénzt, és az öregember szemében könnyeket láttam, ahogy a tenyerébe vett. Aztán elmentek , majd nagy-hirtelen vissza is jöttek. Valami színes papírokat adtak a néninek, aki nekem enni-inni adott az meg papírokra karistolt valami jeleket
Eredetileg a papíron a nevem volt: Mezőtúri Kiskani Hármas. Ezt írták át újjá, mássá, olyan szívet melengetően bátorítóvá valami papírokon. Így lettem Tigris Tótó, bizony! Nagy varázslók ám ezek az emberek! csak pár kriksz-kraksz, s máris más a neve annak, aki velük találkozik!"
(VEROCS AZT MONDJA, JÓ EZ, MERT AHOGY TE MESÉLED, ABBÓL SÜT, HOGY GYEREKEKNEK MESÉLED, AZ Ő NYELVÜKÖN! A TE MESESZÖVEGEDBŐL SÜT A SZERETET! SOKKAL JOBBAN, MINT NÁLAM!
LÁTOD? BGJ-csataloo-)
Második részlet
"Jó így együtt ezzel a két barátommal. Boscó, ....... meg Eka. Ők nagyok, sokkal nagyobbak nálam, de rosszindulat nincs bennük. Talán szeretnek is. Játszani is szoktak velem, főleg olyant, amit én szeretek. Morgósat. Én morgok, valamit éppen védek, mint a nevemből a tigris, vagy ahogy hallottam, az anyatigris, ők meg úgy csinálnak, mintha hú-de nagyon félnének tőlem. Pedig az igazság az, hogy tőlem senki nem fél, mert kicsi vagyok, ha morgós is, túl kicsi!
Ezek ketten, ha elunják az én unalmas játékomat, mennek egy házzal arrább. Ha reklamálnék, hogy hová-hová, akkor az egyik, vagy a másik a fejemre teszi a mancsát és én akkor nem nagyon mocorgok! Még a morgást is abbahagyom ilyenkor.
Néha úgy szeretnék megváltozni! Nagy és olyan mintás barna fehér szőrű lenni, mint az a fajta, aminek a nyakába szoktak akasztani valami kishordót, mint egy nyakkendőt az emberek maguknak.
Persze akad előnye is annak, hogy ekkora vagyok. Nekem mindig szabad a gazdasszonykám ölébe ugrani, nekem szabad felugrani az ágyára is és akár a takarója alá is befúrhatom magam, nem zavar el!"
-dépéi-
Olvashatom majd egyszer a kész egészet is? Megérem-megélem?
-csataloo-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése