A FAKÓ LOVAS, MEG ÉN

Fakó lovakkal indult

sorsom beteljesíteni az arra hivatott.

Nagy sereg zörgő csont maradt tétlenül

otthon utána.

Láttam, jön, közelg.

Bukó napkoronába mormoltam félszeim.

Vetettem kereszteket Bibliámra,

kértem a dagit, ne nőj tovább,

hiába.

Paták dobogása lánc-mentes,

felszabadult és törvényszerű.

Elvárható sosem várt csattogása

a csendnek. .

Minden itteni életemnek

utolsó harcát vetíti.

Kínnal még kitolható végzetet.

Várnak rám odaát,

Lenvirágok, szellőrózsák,

meg az éppen nyárba, vagy télbe

sarkon beforduló hatvanhetes,

a busz, tele hozzám hasonló utassal.

Viszik majd tovább a harcaim,

akik ma test, vagy lélekemberként,

akár vérvonal nélkül is szerettek.

Évelő, furcsa mag a Sátán vetése.

Irtottam, kapáltam,

s bizony megérte,

bár rossz az eredmény.

Bukás.

Évelő mag a Sátán vetése,

Sosem látszik idejében a megbélyegezhető,

számon kérhető vető.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 12. 17