HOGYAN ŐRIZZEM MEG

Mondd,

hogyan őrizzem meg a szerelmet,

ha tudom, hogy velem élni

már nem akarsz?

Ha félelmeid – mind természetes, s jogos –

már erősebbek az érzelemnél,

s a vonzás

már könnyedén belefojtható

pohárnyi borba,

átvészelhető

minden hiányérzetek nélkül sok éjszaka,

s a hajnalban, munkába indulás előtt

enyhe szégyenérzetet

törölni hittet egy-egy hosszú hívás?

Minden félelemérzeted ütősen igaz.

Biztonságot továbbélőnek nem ad

halott szerelme!

Nem tudsz belebújni,

azt ruhaként viselni,

hozzá menekülni,

fedél alá eső elől,

sárga csekkeket fizetni belőle

és kacsintós összenevetőn

várni a lottósorsolást,

hogy keresztjeinket

leveszi vállunkról majd a pénz.

Tudjuk, nem veszi le.

Minden marad, ahol van.

S a mindennel a mi is két helyen!

Koros és kortalan kötődéseink miatt,

előéleteink miatt,

az árokpartokon felejtett, nekünk nőtt,

leszedetlen

vadvirágok miatt,

a korán -későn

elfagyott rügyben benn maradt

lehetőségek és

makacs, elemző természeteink miatt.

Tudom, világlátónak

egészen elfogadható vagyok!

Loo-Kasszandra, mily csekély támpontból,

határozok meg utat,

mozaikdarabból rakok ki képet,

viszonylag ritka, hogy tévedek.

Majd olvasol, kapod a telefont

és leordítod a fejem,

hogy semmi nem úgy van,

hogy szeretsz és rám gondolsz

minden pillanatban,

s nekem egyetlen biztos védekezésem marad:

Ha nálam leszel, megölellek,

s olvasok egy-egy fejezetnyit,

beígérten a még hátramaradt

négyezer oldalnyi Asimovból.

Balog Gábor

2024.02.19. 12:00