EGY ESTE

Tegnap?

Végig ültem egy misét.

Barátért mondottat, a hátsó sorban, egyedül.

A párom nem lehetett ott-akkor velem,

magamra maradtam kis időre,

védtelen, eltávozottat búcsúztató.

A tor,

ami több volt sok toroknál,

már nem érdekelt!

Én megbeszéltem hangtalan,

az istenemmel mindent, amit kell,

vetettem keresztet a többiekkel,

és a végszó után csaptam a lovak közé,

irány haza!

Hirtelen, varázsütésre,

ahogy leültem verses fotelba,

ezernyi gondja vénembernek tört elő.

Hol vagy kedvesem, mi történt,

jössz, maradsz magadra gondjaiddal?

Közben az eső, csendes-monoton

verte szilvafám kérgét,

adott rég nem látott vizet

zöld és szürke zuzmónak.

Az meg itta, szomjasan.

Lelkem, ha maradt, volt,

van olyan, csapongott.

Leültem, gépbe pötyögtem sirámaim,

szégyelltem őket,

szégyelltem gyöngeségem és az álmaim

megélt, elkésett jövőről.

S akkor zörrent a zár!

Megjött a Kedves.

Kicsit megkésett,

mondtam,

már túl karácsony itt maradt

jó borával eremben.

Minden önként és saját érdekemben

bevállalt fél éves szabályt megszegtem,

öleltem,

tartottam kezemben arcát,

avítt történeteket meséltem,

s mesélt ő is, én hallgattam csupán.

Éltettem fikarcnyira zsugorodott

magánjövőm.

Minden a helyén volt.

Beszélgettem nem kicsit sok baráttal,

s aztán kezén fogva a Szépet

aludni mentem, vele elaltatni az éjszakát.

Nem maradt hiány, csak csöppnyi.

Váltottam volna még szót

Báderuccal, de sajnos

némi politika miatt,

úgy tűnik, nem vagyunk beszélő viszonyban.

Balog Gábor

-csataloo-

2024.02.12. 5:21