OLY JÓ AZ ÉLET
Oly jó az Élet!
Csöppet sem büdös
halottként, testtelen,
a mennyországban egy
sámlin ülök.
Nem messze a Fenség
színpadának látható része mögött,
se toll, se ceruza,
semmi belső késztetés,
kötelezettség, hogy
a sámlin ülve is hasznos
legyek,
vagy ártsak,
magyarul, hogy írjak
verseket,
főleg sok ódát
a pár méterrel előttem,
a díszlet látható
részében főszereplő,
Atya-Fiú Szentlélek
Bermudában
AZ
Öregnek,
a Fiának, vagy a
Galambnak.
Más világ ez, mint a
földi!
Ez itt az arisztokrácia!
Itt, a plebejus rész
kitiltott. Dalolni lehet,
adnak naponta új-meg
újabb vezérdallamot,
megüdvözültek, mert
kell az odalenn
az olyanoknak, mint én
voltam-maradtam!
Hívő-barom,
teremtmény,
terepasztalon,
„el a
tánctanító-kályhától” sosem táncoló,
botlábú senkiféle,
akit a közízléssel és
közutálattal
mindig fenntartásokkal,
zsigerből szembemenő,
mérlegelő Öregúr
(ott a színpadon,
előttem, ahol én boldogan lehetek
sámliska-simliska
háttér),
szóval talán Ő tett
néha reflektorfénybe,
hogy nyugodtan alhasson,
amennyit akar.
Rákövetkező időkre.
Ami lehet sokezernyi év,
vagy csupán a rám,
büntetésként kirótt semmiség,
Maradék Élet..
Egykor nagy Barátom, a
„Gyurka”,
egy idő után soraiban
sokatmondóbb lett,
de ellazulva,
asszociációkban vélte magyarázhatónak,
hogy az a csónak, ami
majd átviszi ide, vagy oda,
valójában viaszmentes
szárny, hogy repüljön!
Hangja nem maradt.
C' est la zsizny, mondja a
francia alapképzésen átesett orosz.
Minél hosszabban írok,
erősebben érzem: egy-egy
Áprily-négysoros,
vagy Pilinszky-kettős
kitüntetőbb, ütősebb!
Élni jó! Vallom íratlan
magán-Bibliámban.
És talán-talán érezhető
a Hit és a Ráció!
Hogy minek?
Azon nem gondolkodom!
