BELEFÁRADTAM

Rám férne az alvás.

Negyvennégy órája,

mindössze tíz percnyi regisztrált szünettel

nem megy.

Égetek.

Ki tudja mit, miért égetek akaratlan.

Vodkafüst szemernyi sem bennem,

már hónapok óta megszokott ez is.

Drog csak a cigi,

az elmaradhatatlan.

Képek, történetek között vergődöm,

verem magam küszöbhöz

altesttel (seggel magyarul),

köröttem pillanatonként változó,

emberiség történelme alatt

semmit nem változott világban,

kisrészvényeseként.

Ha hagynám,

megemésztene, salakként köpne ki magából

az önsajnálat emésztőcsatornája.

Marína elment, elment Eszter is.

Lívus neveli gyermekét,

és az egyetlen hozzámvaló

a más biztonságában alszik,

villódzik előtte TV,

magánkómáját emészti álommentesen.

Élek,

Mindegy, hogy" mi-fáj-Zorán"

kényszeres cselekvések között,

fotelba görnyedő pózban

biztató a felismerés,

hogy és de

van még gerincem,

ha fáj is.

Socskám-Lusocskám arca előttem.

Keresek új nevet neki képzeletvilágban,

enyémben elfogadhatót.

 

TÉMAZÁRÓ

Az eredendő bűn a gondolat volt.

Ott és akkor, amikor hagytam,

hogy ujjaimban sűrűsödjenek,

toll, ceruza hegyén átvezetve

papírra kerüljenek, adjanak hamis képet

akár önmagamról, akár önmagukról,

kendőzve szóval, vagy tettel

az önámítást.

Nagy ívben kerülni illett volna

pátoszt, hitet, szerelmet, meggyőződést,

események szürkeállományba,

a nagyvilágba karcolni akaró késztetését!

Nem ártott volna visszatérni az eredethez,

amiben a gondolkodás nem életfunkció,

a dallamok csupán az erdő hangjai,

a képek csupán a látó szem kivetítődései,

mind csalóka ábránd.

Az érzékszervek összessége

a megtévesztés eszköze mind.

Akkor is, ha legalább alapszinten

távoli, oldalági rokona a létezésnek.

Minek kell ennek megértéséhez

bármi is,

amit halandó, esendő ember

gondolatnak nevez?

Hogy bűnbe eshessen elkerülhetetlenül?

 

DECEMBER

Kerestem értelmét,

de nem találtam.

Véget nem érő futásban

telt múló idő.

Megérlelődtek meggyőződések, kételyek.

Kérdeztem embert, Istent,

bújtam könyveket.

Lestem változások okait, a következményeket.

Okosabb nem lettem semmivel,

csak a folyamat lett hosszabb.

Öregedtem.

Befolyásoltak örömök, bánatok,

születések és találkozások

az elmúlással.

Időnként ritka kincsekre leltem.

Őrzöm zömük.

Mire is volt jó az egész?

Tán tudják, akik az útra tettek,

hogy járjak, lássak, érezzek...

A megfejtésekhez közelebb nem jutottam.

Vagy mégis, talán?

Lehet, a megfejtés, a tiszta esszencia

maga december.

A halál.

 

AMOLYAN BALOGGABIS GLOSSZA-FÉLE, PILINSZKY JÁNOS, KIRÁLY ÉS KIRÁLYNŐ (1973. Ms.5932/11) versére

 

„Király és Királynő

 

Magányossá tettél. Innen hűségem.

Összetörtél. Ezért vagyok erős.

Kifosztottál. Ettől ragyog palástom.

Ülünk, fekszünk, sétálunk egymás oldalán.”

 

Pilinszky János 1973.

 

 

Magányossá tettél. Innen hűségem.

Elnézem, amint hosszú sorokban jönnek.

Vidámak, szerelemesek. Most bánat szemükben.

Kezükben maradt a simogatásom.

Mai magam, korábbi változatban. Nézem el…

 

Összetörtél. Ezért vagyok erős.

Porcelánboltban elefánt. Mindent

öklelő-ölelő, vad, szabad. Törött.

Sok tonna hús, némi aggyal, befelé növő

bánat-agyarral szívendöfött.

 

Kifosztottál. Ettől ragyog palástom.

Szavakból szőtt, mélybordó, mint a bársony,

puha, fészekmeleg, naponta élve temet,

és élni nem hagy már, csak meztelen.

Hátán firkaszó: „Mene, tekel”.

 

Ülünk, fekszünk, sétálunk egymás oldalán.

Az ám! Pont így, pontosan! S ahogy a nappal,

vagy új éjszaka rád, meg rám zuhan,

mint robbantás után a kő, kőbánya öblén,

lestrapált billencsek hordják építőkőnek

messze roncsaink.

A RACIONALITÁSOKRÓL

 

Mikor szédítő vad rohanással

futsz ámokot egy lélekért,

mikor levegőhiánnyal érsz

a partra és a csónakosnak

lihegve magyarázod,

hogy úton van és jönni fog,

és fel ne vegye,

mert őt fojtod a vízbe, csónakostul,

mikor könyörögsz a Hallgatagnak,

hogy fordítsa vissza,

és adjon a láb alá valami tévutat,

menjen bármerre, csak erre,

a part felé ne még,

mikor az összes birtokigét elereszted

és azt mondod, inkább felejted

az egyes szám első személyt,

mert láttál már halált,

és azért is,

mert  talán ezzel segíthetsz...

Akkor kár lenne

racionalitásokról beszélni.

Nagy keresztet raktak rád.

Viseld! 

 

ADVICE

Find the road when on the road
never miss a hike offered,
but choose your words with care,

prefer not to offend the driver.
Those are the rules for survival.

Talk a lot and keep awake
both interest and desire,
forget the past– an easy task –
and count the miles to tire.
Those are the rules for survival.

 

ÍGÉRET

 

Egyszer megjövök.

Kalap lesz rajtam, meg viharkabát.

Sárga, mint a csillagok

amiket hozok majd zsebbe rejtetten,

mint csokor ibolyát,

hisz azt is csak onnan izzadtam elő minden találkozáskor.

Majd állok előtted.

Nézni foglak, és szememben olvashatod

a messzejárt útjait, az árokpartokat,

hajlongó füveket szedhetsz szálanként szememből.

Teleültetheted velük a kerted!

Mindig elfelejted, hogy útra küldtél.

Saját utamra nélküled

és idegeneknek súgtad csak fülbe a gyónást,

hogy nem úgy akartad!

Nézz rám majd, ha állok előtted,

mert megjövök! Nézz!

Jusson eszedbe a zsibongó park néma csendje,

a telt utca harsogását elnyomó snitt,

ahogy futottál szélre tett ember és szó után,

mikor befordultam azon a harmincakárhány éve lebontott

utcasarkon,

hogy kérésed betartva elveszítselek.