BELEFÁRADTAM

Rám férne az alvás.

Negyvennégy órája,

mindössze tíz percnyi regisztrált szünettel

nem megy.

Égetek.

Ki tudja mit, miért égetek akaratlan.

Vodkafüst szemernyi sem bennem,

már hónapok óta megszokott ez is.

Drog csak a cigi,

az elmaradhatatlan.

Képek, történetek között vergődöm,

verem magam küszöbhöz

altesttel (seggel magyarul),

köröttem pillanatonként változó,

emberiség történelme alatt

semmit nem változott világban,

kisrészvényeseként.

Ha hagynám,

megemésztene, salakként köpne ki magából

az önsajnálat emésztőcsatornája.

Marína elment, elment Eszter is.

Lívus neveli gyermekét,

és az egyetlen hozzámvaló

a más biztonságában alszik,

villódzik előtte TV,

magánkómáját emészti álommentesen.

Élek,

Mindegy, hogy" mi-fáj-Zorán"

kényszeres cselekvések között,

fotelba görnyedő pózban

biztató a felismerés,

hogy és de

van még gerincem,

ha fáj is.

Socskám-Lusocskám arca előttem.

Keresek új nevet neki képzeletvilágban,

enyémben elfogadhatót.