RÁM SZABOTT PUFAJKA

Öreg vagyok.

Szerettem Lenint?

Kurvára nem, de láttam naponta

fényképét, szobrát,

hallgathattam tőle származó idézetek

naponta bővülő tárházát,

mert

egy zsidó gyáros gyermekének

köldökszemlélése

és az abból kinőtt

fuszulyka-szár,

az azon feltörekvés lehetősége

olyan volt mint a mesék, az álmok.

Szeretem Lenint?

Hogy a rossebbe, hiszen meg sem születtem

mikor márványba balzsamozták,

közben én még majd harmincfél évig

nem voltam sem anyaméhben,

sem apám zsákjában

destruktív teher a kérdéseimmel,

hogy ki-a-som, ugyan ki a som az a Lenin?

És miért pofázik?

És nem voltam-vagyok

sem német ügynök, sem világmegváltó,

csak egy megszületésre várt és világra is jött

kicsinke fasz.

Itt-ott ma költő is talán.

A történelmet, az enyémet úgy ismerem, hogy

belém kötni maga a képtelenség.

Lazán, Leninre szükségem nincsen, de semmi!

Minden fantazmagóriáját meghágták utána jövők.

Alkottak belőle kvázi istent,

úgy, hogy a masszának, amiből

létrehozták, sem Majakovszkíj, sem Jevtusenko

ellentmondani nem mondhatott.

Túl súlyos volt a bárd a fejek fölött,

És sokáig még a Traktoroexporttal szemben

Féliksz szobrát szarták le galambok.

Csak ők. Esetleg varjak is.

Egyedül Jeszenyin élt

kegyelemkenyéren,

s talán még Bulkakov,

és csodaképp le nem nyúzott bőrben

talán a Mester meg a fina,

ja, a fina, a Margaríta.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 30

s

 

EGYÜTT VELÜK

Megállok közöttük.

Más- és máshol, mégis

pontosan beazonosítható helyen,

parányi vagy nagyobb,

földdel, vagy márvánnyal borított

parcellák között.

Legtöbbször egyedül ma már.

Így alakult és változtatni ezen már nincs,

vagy kevés az idő.

Az idő, mely oly precízen,

örök mozgásban mutatja: mind-mind élnek.

Fogom kezük és fogják kezem:

égi lények.

Sétálunk, történeteket mesélünk

és elmesélem a szerelmeket.

A szerelmeim ott bólogatnak.

A mindennapok összes bája ott

az évente egyszeri találkozásban.

Ahogy mondtam,

amikor mind körém gyűlnek és élnek.

Mert élnek, mint én,

meleg és simogató a kezük,

ismerős hangjuk dalol,

és valahol fenn, nagyon magasban

kék az ég

és mosolyog az Isten.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 30

 

A FOHÁSZOKRÓL

Paraszt-fohászaim olyan egyszerűek!

Teli van mind szeretettel.

Szólnak kedvesekért, véreimért,

másokban élő lelkemért.

Nem felsorolás,

az elmentekért is, akik már biztos

jövőben élnek,

és az itt maradtakért,

akik majd célba érnek.

Akik izzadtságukért néha

megnyugvást remélnek.

A szerelmemért, fiaimért,

s ha végére jutok a sornak,

aminek hossza nem sok,

békét is kérek Ferzsinek, jó Verocsnak,

nem titok és így a szép!

A paraszt fohászomból

mindig kimaradok.

Illetlenség lenne, mondják okos papok,

piszlicsáré ügyekkel

elvonni Isten figyelmét!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 27

 

FURCSA GONDOLATOK

Az óra átállt megint.

Az új időben tavalyi károgással

mondanak régi dalokat a dolmányosok.

Varjak, megszokott útjukon a Nagybani felé.

A csillagok már alszanak.

A kutyafuttatón elterült köd már oszladozóban,

mint a világ megszokott rendje köröttem.

Furcsa kérdésen gondolkodom:

Ha a létezés a „valami”,

és elmúlóban az a „valami”,

elérhet-e olyan pontot, hogy

maga a létezés már nem létezik?

A megszűnő lét megszüli-e

korábbi létezése hiányát,

ami csak nőne-nőne kis ideig

( a növekedés sem örök térbe-időben),

majd az idő múlásával megáll?

Visszafordul a lét-nem lét metszéspont felé,

másodszor is megerősítve

hogy a valamiből semmi lett?

A „valami” és a semmi közötti harc

értelmetlen! A semmi, mint olyan

nem is létezik!

Kifőtt a kávé, ideje felkortyolni!

Tán lesznek vidámabb gondolataim

mára is.

Amúgy?

Csak a megszokott, jó, öreg

bolond vagyok. De szeretnek!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 11. 27

 

KIMEREVÍTVE

És akkor minden megállt egy pillanatra.

A felhők, az esők vízcseppjei,

neutronok mozgása atomon belül,

a világegyetem, fekete lyukak tágulása

földi szűzhártyák egyszer harsanó repedése,

füvek növése,

a fák növése,

az élet növekvése,

szerelmek szívdobbanása,

ölelés öröme, csecsemőszülések

tolófájásai.

Álmok szövése, pindurka életálmoké,

és temetéseknek csendje is megállt.

Álltak a gyárak, a fegyverropogás

hangja is a levegőben.

Az akasztófán az akasztott

is abbahagyta a szélre himi-limbit,

szél sem volt,

és megkövült az arcokon a kimerevített

kilengésben megállt

fájdalom, vagy a gyűlölet is.

Csak a farkasok feszültek egymásnak

vicsorral pofájukon,

villogó fogakkal,

és a birkákba kettejük között,

a tengermilliárdnyi birkába is belefagyott

a hang, a halk, nyávogó-síró bégetés.

Az Alkotó csak nézte

hűen elveihez.

Ő a Tévedhetetlen arra gondolt,

talán nem kellett volna ezeknek

szabad akarat!

...

A pillanat elmúlt.

És akkor lenn a két egymásnak feszülő oldalon

itt, meg ott is,

valaki megnyomta a gombot.

Mindegy, milyen színűt.

És eltűnt minden szivárvány.

Fenn, kimerevedett világa fölött

a lángokba belefeledkezve

az Alkotó könnyezett.

Talán vakart is egyet bölcs szakállán.

Balog Gábor

.csataloo.

2025. 10. 24

 

BOLDOGSÁGKERESÉS

Hajnalra elfelejtette az eső,

milyen a koppanása.

Csak szemerkél, csendesen szitál,

vagy szemetel,

bár ez utóbbi inkább a fákra,

a fákra jellemző.

Hullatják sárga-barna, nyárőrző

nyomuk láb alá – zizzenőnek.

Az ágvégek már kopaszok.

Aki megéri tavaszát annak majd újra

akár az égig nőnek, csak kivárni kell.

Szerelmek burkolóznak télelős,

didergő, tartós ölelésbe,

s kinn a mezőn az ősz vetésben

mag korai késztetést érez, hogy kikeljen.

Se korán, se későn, mindig idejében,

Felhővonulás után, darvak vonulása után,

napkelte után enyhe moccanással,

semmi szélben, takarók mezejében

élet letéteményesei, szerelmesek,

mielőtt munkába mennek,

szorosabbra fonják egymáson

az ölelést, a boldogságkeresést.

És megtalálják.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 21

REZZENÉSEK.

Apró és összehangolt rezzenések

futnak végig a tíz-teles diófán,

féli a telet a sok levél.

A gondolatba is beleborzong.

Munkába eleresztve kisebbik fiam

a képzeletet eluralja a vágy utánad.

A hálószobában villódzik képes altató,

még írok valami verset,

és tudom,

apró kis rezzenések futnak majd végig

gerincemen, ha hozzád bújok,

te elhúzod ujjad a tartás csontos vonalán.

Távoli hajnalba takarózik majd

bennem minden félelem a téltől.

Ölelve téged megmosolygom a kis diófát!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 12 

 

VISSZASÉTA JELENIDŐBEN

Gyere! Induljunk másik úton

a vaskapun jobbra kifele!

Két kézzel fogok mutogatni,

szemem régmúlttal lesz tele,

s te látod az eltűnt világot.

Ha kell, megállunk, mesélek egyhuzamban

és a mesék, mert igazak,

gyökeret vernek szép szemedbe,

lombosan kihajtanak íriszedben

csodazölden.

Nézd! Az Egyetem-kert!

Sokaknak ismeretlen.

Kapura rúgtunk kapujára,

és biciklit loptunk, ha röpke fél őrára is,

Tanultunk tekerni váz alatt,

míg futva nem jött a tulajdonos

felpofozni.

Költő a téren.

Költőknél szokásos – a rendőrség állt szemben vele.

Géppisztolyos volt az őrszem.

Virágos ösvényeken kavics.

Nagyapám közötte beteg szemével is

észrevette a leptinotarsát

csak azt tudta, taposni kell

tiszta erővel.

Most át a hatoson.

Tudod itt téli estén majdnem elgázolt a busz.

Apaváróban voltam, s a fagyott havon

futottam volna elé.

Ő kétségbeesetten ordított.

A sofőr is figyelt – megúsztam.

Hal-jegy vagyok.

Itt az iskolám, az első!

Versenyben lestük innen

technikus jelöltekkel párban

leányiskolába induló ikerleányok

növekvő kebleit.

Ha elmaradtak, lent mozgó

kalapkölteményekbe

köptünk versenyt a harmadikról

némi rovókért, rovott múltúak.

Piac volt erre dupla placcon,

egy nyitott, s egy másik

a házak belső udvarában, bújtatottan.

Ott fordult az állomás felé a villamos!

És itt árulták a dinnyét a nyárban.

Lékelve ötöt, míg egyet eladtak.

Még nem volt aszfaltos az utca,

ahol a hegyről lezúdulóban

zápor után a macskaköveket mosta

méteres víz. Vadforrás bújt elő a

malomház falából, s el is tűnt el

valami víznyelőben kissé alább.

Látod? Most romokhoz értünk!

Üljünk valami padra! Itt a csend a jó!

Mögöttünk a sziklafalban

a forrás csobogása sem hallható.

Csak ketten vagyunk

egyforma másikak között

mi is láthatatlanok.

Balra út vezet tovább, föl a hegyre.

Kőbánya, fenyves, csúszós tűlevél.

Holnap megyünk csak arra!

Egy misét mindenképp megér!

S ha már mise, nézd ott a dombon előttünk

a vörössipkás fehér templomot!

Előtte kereszt idézi pestis borzalmait,

alatta mélység.

Ha jól figyelsz, látod te is,

ahogy múltjaim lábat lógázva kiülnek

hosszan trécselni a sziklafalra.

Fogd, fogd a kezem!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 11

 

KÉTEZER LÉPÉS

(Ölelj magadhoz)

Most tégy meg huszonhat lépést

a kovácsolt vaskapuig.

Nyikorgasd meg, s kinn vagy az utcán!

Látod?

Ott ahol a semmi szédeleg magában,

egykor apró, sárga házikó állt,

falán fehéren lángbetűs "kötelet a..."

meszeléssel egy télen át, tavaszig.

Jobbra indulsz, újabb kétszáztíz lépés,

és balkezedre négyszintes kocka, rendőrlakások.

Jobbra a géppuskatornyos épület szürke teste,

s ím ott is vagy hajnalok hatkor nyitó

bevásárlásai helyszínén.

Tejbolt, meg „Élelmiszer”,

ahová ne menj be, mert a polcokon

cukorka, nápolyi, édes keksz

és Pik Dám kocka,

rózsaszín krém-zselével töltve

kicsalják cincogó filléreid.

Indulj északra!

Száznyolcvan lépés a moziig.

Télen zárt teremben leshettem falfreskók

meztelen delnőit,

rácsodálkoztam buja szőrzeteikre.

Oda a belépés nem volt tilos.

Nyaranta nők nélkül a mozi átvedlett nyitottá,

s filmek zenéjét hordta azt esti szél

keletre. Fenn a szúnyogok zenéltek,

csillag-háttérvilágításban.

Minden este. Ünnepnap is.

Most egy balra L a következő.

Megint csak kettőszáz.

És nézd csak, ott a sarki bérház!

Egyik ablakából a későnkelő vigyorog.

Rá se ránts, mindig ilyen!

Menj tovább és innentől fogd jól kezem!

Hosszú hétszázakat lépünk,

unalmas utca, de célirányos.

Talán az Irgalmasok kertje az egyetlen titok.

Magas, kerítés, csak a bánatok

buknak át falakon.

Aztán térre érünk,

kinyílik szem, képzelet és

félholdon virít arany kereszt!

Mögötte gyermekkorom szerelme és siratófala:

a Hegy.

Még néhány méter a vissza,

és együtt a lépés, számolt kétezer!

Tölgyfakapu a bal kezednél,

mellette kicsi, aztán a porta, üvegfal,

benne Cerberus.

És állsz velem a nagy leprás koronás

szobra előtt áhítattal.

Most tedd szívemre kezed, ne szégyelld!

Belül hallod majd

fizika halk hangon sorolt törvényeit,

serdülő ifjak lábdobogását, zsibongó életet,

és szépséges fruskák kuncogását

bogárszem, borotvált lábú őzikén.

Ölelj magadhoz és szeress!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 10. 10

 

CSILLAG

Csak suhant abban, amit mi éternek hívunk.

Végtelen, vagy ahhoz közeli térben,

hidegben.

Ember-felfogás, tudás szerint semmi tudata,

szerves vegyületeknek nincs kikombinálható alapja,

vagy ha mégis, csak hibernált nyoma.

Láthatatlan és ismeretlen.

Suhant örökre görbe pályán.

Ott nekünk fenn, és itt lenn

a világegyetemben

az egyetlen nem létező az egyenes!

Nincs anyagi lételem, nincs

energiasugár, ami innen-oda

eljut úgy,

hogy nincs rá hatással mások vonzása,

billegés erők-ellenerők között!

Mint te meg én.

Földi ember mondja nagy tudással,

akadhat pillanat, mikor erők együtthatása nulla,

nincs választása kósza repülő tárgynak,

csak az egyenes út!

Ám az csak része lehet pillanatra a görbe útnak!

Nem mérce-vonalzóval kijelölhető szakasz.

Vers ugyan,

de tanulj matekot-fizikát, ha nem érted!

Görbe minden.

A csillag útja,

s itt a Földön

a sárgarépa, az életút, az ember-gerinc,

a mondóka, hogy "egyenes-egyenes görbe-görbe,

a "három görbe legényke"

és a sajtos éjszakában útjait járó

tanulólegény kis-magyar róka is,

lélek és lélek között a közlekedés,

az esteli imádba

naponta mantrázott fohászaid önös

megkerülhetetlenségei,

a szándékok, a kutakodások,

és még az egymásba simuló két test,

férfi-nő örök, görbeségei csodája is.

Úgy éjjel három körül,

a tetőablakomon át is láthatón,

egy fényes villanással átsuhant a kozmosz

kicsinke része.

Semmi haldoklás,

semmi halál,

csak valami harminchat évek vizslatása után a fény,

fénycsík.

Hajnali hullócsillagom.

Mérhetetlenül igaz baromságokon gondolkodom.

Megölelnek minden táncos,

minden magányos és minden

görbeségeim kuszaságában

még megélhető,

kitudja mennyi éveim.

Balog ÍGábor

-csataloo-

2025.10.03