SZERETŐK HAJNALA

Az ősz hajnali esője itatta kertem.

Az meg szivacs, itta, mint

buszmegálló előtt a bodegánál

a munkás a kisfelest műszak előtt.

Jól eshetett!

A kerti székben lepergettem

a tegnapi filmet. Oly

jó volt a tőle-nekem lopott idő,

hogy az éjszakában, felejtve

fogyókúrák összes szabályait,

híztam azonnal.

Böjtje meglesz a mában.

Most tervezem.

Vár vasárnap békéje.

Tán templomba megyek, meghallgatom

mit mond az írás,

s milyen mázat rak rá ötvenkét vasárnapok

nem változó kényszere, és lehet

beáldozom oltáron – csak úgy –

semmi ellenszolgáltatásért

az összes múltjaim.

Nagy kupacnyi lesz.

Majd fél hét felé ma is berobban

a fény naponta győztes-vesztes

örök háborúja a sötéttel.

És akkor?

Akkor magamhoz ölelem,

ünnepnapjaim kényszerű magányát.

Nincs mese! Ha már sikerrel felébredtem,

túl vagyok kávén: megérdemlem!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 09. 28

 

KIRAKÓSDI

Játszom a betűkkel.

Mindig csak öttel.
Lehetne több is.

Fölösleges.

Az ötben benne a minden.

Az ABC az x, meg ipszilonnal.

betűkből kirakható szavak, mondatok,

vallomások mind-mind áhítattal.

Hétköznapok rutinjai,

táguló és szűkülő világ.

Kertjeinkben a szél rebbenései

hogy az összes virág a fákkal bólogasson.

A nélküled töltött idő,

a keresem-kutatom tévútjai,

a kacskaringók, hogy megtaláljalak,

fehér mákmező,

nagyvirágú mák, karistolások nélkül.

Még beérés előtt, zöld gubókkal.

Évente egyszer dézsában megvett fenyő,

s a születés misztériumát hirdető dalok.

Szárnyas angyalok.

Egyetlen hatalmas Isten.

Jászol, barmok, szoptató anya,

pásztorok, királyok, rögtön hármak

és egy József, megtelve hittel...

Robot. hígított izzadás,

szabad péntek és szabad a szombat is,

még szappanozni lehet,

ölelni lehet,

nevetni lehet,

morcoskodni, mélázni, tűnődni is lehet,

mindez kirakva mindig öt betűből!

A gazdagságomat mérem Krőzuséhoz,

s lám, ő lemarad.

Nekem jutott több!

A játék tesz azzá, ami vagyok!

A képzelet, a megfoghatatlan,

a megfogott ember,

álmok és ébrenlétek kusza összevisszasága,

a bölcső mellett tükörben halottlátás

és az élet is.

Öt betű. ÖT BETŰ!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 09. 27

 

GYULAI UTCA

Játszik velem a képzelet.

Nagy park nyírt pázsitjában fekszem,

százszorszépek között.

Fejem alatt összekulcsolt két kezem

és nézem az eget.

Nincs bennem vágyakozás repülni,

a napfény vakító, és szárnyalástól

visszatart a fű illata, a virágok bibéi.

Mindennek létezik valóságalapja!

A képnek, mit álmodok,

szűk gyulai utcák házai előtt

tenyérnyi földdarab,

nyírott az is, mind angolkertek éke,

benne ezernyi százszorszép.

Meg én, ahogy bóklászok

az éjszakában, kezemben póráz,

és szaglászó fehér kutya

diktálja útjaim kanyargásait

hajnali csillaghalálokig.

Balog Gábor

-csataloo-

2025.09 24

 

JÓ VADÁSZATOT

Nyitott tenyérrel jönnek.

Felfelé fordítottal, mutatva,

fegyvert nem viselnek.

„Hozzám? Honnan, miért?”

„ A rejtett aranyért, a bazaltban

megbúvó gyémántokért,

falat kenyérért, jó szóért!

A mindenért, ami megbújik benned!"

„Tévedtek!”-mondom.

Arany-gyémántot

nem leltek bennem, nincs!

Talán, ha szívemben

néha felhőket karistol nagy érzés,

egyesek úgy hívják: szerelem.

ami ha visszhangos,

ha visszhangtalan,

nyomot hagy,

bőrbe és emlékekbe ég,

sebet ejt, nyomában heg marad,

de a varr begyógyulása, amíg a sebről lehullik

az fáj erősen.

Figyelnek.

Ismerem magam.

A nyitott, felfelé néző tenyérrel érkezőket

is mind ismerem, jutott belőlük.

Jó szívvel emlékezem

a mindegyikre.

És az önértékeléssel helyenként gond lehet,

de emlékeimben nem tévedek.

Raktározzák, kötik kötetbe

napjaim, emlékszenek, ahol felejtek,

megtalálják, ha elrejtek

bánatot, s kihámozzák

nagy kupac félénk takarásból

a maguk alkotta embert,

ami többnyire nem én vagyok.

Teli az éjszakáim csillagos egekkel.

neveik ismerem.

Kibékültem sorsom összes trükkjeivel,

és már nincs sehol verem amibe beleessem.

Csillagászok nagy, fekete lyukairól álmodom,

hátha beszippant

egy kóbor

erre tévedt, hogy felejtsek, és elfelejtsenek.

Jó vadászatot, utómkor!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 09. 23

 

KÉSEI VALLOMÁS

Mosolyod-nevetésednek

különleges a bája.

A kedves arc két mandulája,

lent vízszintes, felülről görbülő,

s bennük a tenger zöldje,

a talány, a hívogató,

mélység – ölelő.

Láttam ezerszer,

pedig elég volt látni egyszer.

Elvesztem benne unni nem lehet.

Nem születhetett meg,

nem is létezik képzelet

mi felülírná.

Ha itt vagy, észre tán nem veszed,

arcodra nevetést azért varázslok,

hogy jobban szeresselek!

Nem láthatod, de fürdök a zöld szemekben,

és minden mondatommal

marokkal merítek

hegyi tengerszem parti fövenye

sárga homokjából.

Simára súrolom bőröm ráncait.

Ez a két szem lehetett volna

az élet neked-nekem.

Gondoktól tán nem mentesebb

mint amit megéltem.

Ölelések között úgy fért volna el

a kijáró-kötelező, a bánat is,

mint a félrelépett „A” hang

ódon templom orgonáján,

a kántor lába alatt.

Hajnalanta a világba vittük volna

éjszakák simogatásokba rejtett misztériumát,

s leszálló estben ketten, otthon

tettünk volna beszédes

sok pontokat napi robotra.

Kopra hopp és a fordítottja

a vágy, hogy gyermeket neveljünk

nem lett volna ábránd.

Épp most végezné a felsőiskoláit.

Elvált útjaink még visszatértek,

új kereszteződés, tudottan percidő,

meztelen talppal porban a gáton,

és lenn hiányzó éveink vitte

tovább a folyó.

Láthattad velem a kékharangot,

lophattál tiltott virágot,

szedhettünk együtt gévagombát

és nyárvég és őszutóból

fonhattunk szőttest magunknak.

Belefáradhattál, tudom nem könnyű!

Ezernyi gond között

a kiúttalanságra figyelni?

Túlontúl emberi

hogy elvárhatná bárki, ha szeret.

Amíg lehet én megfürdök

minden napomban két tengerszem

szemedben.

Ha nem látlak, akkor is!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 09. 19

 

KIÁLTÁS

Trombita harsog és dob is pereg, ugye?

Ugye épp eleget éltünk már a bolygón?

Ugye jobb ma béjuditnak,

hogy saját eszmevilágával,

meg kis- és nagy-lapáttal

áshatja sírját két gyermekének?

És ugye kevésbé fárasztó sírt ásni,

mint szülni, ésszel felnevelni ?

Ugye messze száll majd az énekünk?

És ugye marad még, aki hallja,

mert túlél atomrobbanást,

éhínséget, káoszt

és teli lesz jófajta semmire nem jó

papír meg fémpénzzel zsebe?

Nálunk szokás, hogy kardcsörgetésből

háború lesz!

Szép, pitypangvirágos mezőket

kihajtott vérrel öntöző háború.

Anyaméhekből mindig a győztes

fogan vesztesnek gyereket,

hogy azt is elküldjék trágyának

pár évtizedre rá ágyútöltelékként.

Ugye piszkosul megéri majd

a feketébe oltott új Mérinek,

ha három generáción túl sem

olvad be semerre,

ha addig ötvözik

a természet alkotta rasszt,

míg megutálja az ötvözést a többség?

Mondd, egy eredendően pé-, vagy gé,

sőt dé-ilusnak könnyebb lesz élnie

négyszer elvetéltként, ha büntetik,

mert nem hozott világra gyermeket?

Ugye jobb lesz majd,

nemzésképtelen puha demokráciát

torz bájával isteníteni

a józan ész helyett?

Magyarként bennem Mohács tudása.

Benned is él?

Mire jutsz gondolkodó,

ha az eléd szórt dió-mogyoró csali

csak arra jó, hogy

fejed forgatva észre se vedd,

a torkod vágja el közben a penge?

Felejts el engem ismeretlent

te Világ!

Balog Gábor

.csataloo-

2025. 09. 19

 

HETVENÖT ÉV

Mit sem ért az egész.

Az egész, az álló időben

végigszáguldó változás,

a mindig valami más,

valami, amire nem számítottál,

ami csak jött magától és vitt tovább,

mint az áradás.

Esélyed nem volt pajtás!

Elszaladtál, vagy az élet szaladt el előled.

Már apád megjövendölte:

Semmi nem lesz belőled!

Most állsz, panaszkodnál,

de tudod, a zokszó is tévedésekkel,

hazugsággal teli,

az, hogy saját kudarcért mást nem hibáztatsz,

csak az az emberi,

az elfogadható válasz az összes

nagy-rohadt mindenekre.

Hát az, ha az!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 09. 17

 

A NEGYEDIK KERESZT

Keresem, s nem tudom eldönteni,

merről jön a hang.

A te hangod.

A hajszálaid egymáshoz súrlódása,

ahogy bele-belekap a szél.

A talpaid, meztelen talpak surranása

frissen hullt levélen az erdőn.

És a kép is távoli, elmosódott

amit látok.

Homlokodon a verejték születését,

majd a cseppet, ahogy lehull.

Zöld vizek mélységét szemedben.

Hátadon fekszel a fűben,

és felhők mögül kibukkanó kósza sugár

táncol arcodon.

Szemben állsz velem.

Játékosan forgatod fejed,

hogy „nem, nincs”!

És egyetlen hosszú copfba font hajad

mint az inga – kileng.

Döbbenten állok.

Elhinnem nehéz.

Árnnyá, lélekké váltál, míg vártalak?

Éreztem.

A konyhában, a tűzön

felborult a kávé.

összecsörrentek fazekak.

Azt hittem, már megint "Nagymami!",

de te voltál...

Mondd! Szólj, hogy csak álom!

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 09. 16

 

UTOLJÁRA

Csak álltam az ágya előtt.

Ébren volt, mosolygóan éber

és tudatánál az útra készülő.

Megajándékozott a boldog felismeréssel.

Örült nekem.

Hetven évében összegyűjtött

megannyi jelmezéből

most az öregasszonyét viselte

tiszttel.

Kilátszott alóla

az Isten-király legújabb udvarhölgyének

fényes, szárnyas palástja.

Fényes, szárnyas palástja.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 09.14

 

HAZAFELÉ

Elteltek huszonhét napok

és holnap hazaérek.

Emlékeimben maradnak

kórlapok, kórházi fények,

aggódás – főleg a másé –

és berögződve arcok, tárgyak,

pillanatok.

Rövid az élet.

Hozom magammal haza

fertőtlenítő-szagú ruháim.

Keményítőzött, gépvasalt

ágyneműk, falak fehérét,

a látogatókat,

fiam szemének tétova rebbenését,

és a kedves naponta ágyam szélébe nyomtatott

ülés-lenyomatát, kézmelegét.

Mindent hazahozok,

ami itt tartott a Földön.

Az Isten jó szándékú félrenézését-kegyelmét,

fehérbe-zöldbe öltözött köpenyesek

gondoskodását,

villódzó képernyők krikszkrakszait,

altatások előtti rettegésem

és a reményt titkon talonban tartó

búcsúim a világtól.

Hazaérek. A lány visz majd haza.

Otthonmelegben mind kicsomagolom

homályos, vagy vakítóan éles

emlékképeim.

Kirakom őket valami polcra

és időnként míg élek

letörülgetem róluk a port.

2025.09.14

 

LÁTTAM

Láttam a Halley-t, még nyolcvanhatban,

láttam napfogyatkozást,

hol részlegest, egyszer teljest is,

és láttam számolatlan sok holdfogyatkozást.

Minden égi jelenségek legszebbike innen a Földről

mégis te vagy!

És látlak is, ha nem is minden nap,

és nagy-ritkán egy-egy hét is kimarad,

de a lehetőségekhez igazítottan látlak.

Tény, amit persze fel nem fogok, csak értek,

és el nem fogadok, csak elfogadok,

mert ilyen az élet!

Balog Gábor

-csataloo-

2025.09.08

 

ÚJ VILÁG 2

Csócsálom szavait kedves embernek.

Csupa pátosz és történelmi nagyság,

csak lehessen valami vetülése a fénynek rá is belőlük.

Szervez, dicsér, egekbe emel minden

satnya vénát, az sosem veszélyezteti majd

kétes jövőjét.

Olyannyira vér-magyar, hogy szimpla magyarként

beleszégyenkezem.

Tisztasága mosószerszagú, frissen, teregetésre kivett.

És tereget! Mi mást,

hisz csak így lehet elfogadottja, vezére

semmirejóknak.

A háttérben, mint középkor mester-festményein,

elnagyoltan látszanak valami hegyek.

Falu, tyúkudvar, kóricálás,

s a szóban megfestett vászon mögött az ember,

aki istállót sosem szagolt.

Mint retekben a pudva,

benne élnek, kelnek életre nagy csaták,

és mindegy, győz, vagy elbukik a hős,

szedné rímekbe a szerencsétlen ezt is-azt is.

Kétszeres Krisztus-korú hölgykoszorú

tépked levélben, zöld mezőben babért homlokára,

hogy Stanger pillanatragasztóval majd odaragassza,

mert megéri. Talán nekik is cseppen valami!

Hajrá, Hölgyeim!

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.06

 

ÚJ VILÁG 1.

Néha szívemig ér az örömérzet,

micsoda szép világban élhetek!

Költőnő meséli műfogakkal,

vacogtatva a múltjait,

micsoga nő is volt az anyja, aki,

ha félrelépett, mindig félretett

valami ajándékocskát neki húsvétra,

karácsonyra,

és cipőt is vett a Jani-, meg a Sanyibácsi-pénzből,

és csak a Feribácsi fogdosta meg őt

– akkor még pubertást, nem túlzottan szendét – ,

és az sem volt rossz.

Néha úgy elkap az a melegség!

Szétárad bennem, mint az Örömóda hangfolyama,

már éppen tapsikolnék

a húsvéti nyuszinak,

amit a költőnő anyja kapott

azoktól a bácsiktól,

és kapott később lánya is bevallottan.

megötszörözve a tényszerűn begyűjtötteket,

és kezdem felfogni,

mekkora arc is a nő,

aki ezt megírta!

Megéhezem és nézek szellemi táplálék után.

Végigolvasom a könyvtár legnehezebb műveit,

súlyra és tartalomra hatodszor mindet.

Mondok egy laza imát a pénzlehúzó

maszek könyvkiadókért.

Az újságírókból költővé-íróvá imágósodott

tanulatlanokért.

A celebekért. Az anyanyelv megtaposóiért.

Keresem békéjét a szónak

ismerteknél és ismeretleneknél,

elfeledetteknél, szúette faragványban korhadóknál,

vagy bronzba öntötteknél,

Anonymus szobrok csuklyája alatt.

Az éhség valamely'st enyhül.

Néhány nagy nevű magyar deviánst

szívemre ölelek, barátkoztatom őket

kedvenc elfeledetteimmel,

s ahogy a csönd nő köröttem

nézem, ahogy a szél vadul a szemköpszti

jegenyenyár hegyét tépi lihegve.

Elgondolkodom szép időkről, mikor még

fejből tudtam a római pápa telefonszámát,

amit ma jobb ha nem tudok.

Beleszaggintok a szomszéd vacsoraillatba

és naplezáróként

szívből jött jókívánságom postázom

a Jancsi-Feri-meg Sanyibácsis, anyját dicsérő

modern ikonnak. Brávó!

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.06