ELSŐ ÉS UTOLSÓ

Mindössze annyi kellett,

hogy gyors egymásutánba'

ötször nyissanak felhő-vízcsapot az egek,

s reggelre gomolygó páraköd-sereg,

az idei első és utolsó

sűrű szövésű augusztusi fátyol

varázsol változó emlékképeket,

mától mindörökké a holnap múltjába

készülő tájra

nekem.

A zárszóra jött égi áldás

hajnalig kicsalta rejtekéből

az első kikericsem. Ma még nyári,

holnaptól hivatalosan is

bimbó-fehérből lilába váltva őszi lesz.

Szép, megterebélyesedett leandereim

már földbe ültetve várják jövőjük,

s apró kerti kis tavamban

tavi-legényrózsát tart életben még

a tegnap hullt eső.

Bőrre redőket rajzoló nyártól búcsúzom.

Még összeszámolom szép napok számát,

keveslem kicsit, majd legyintek,

s megköszönöm ami jutott...

Holnaptól új őszben várhatom

lesz-nem lesz tavaszom szép leányát,

hogy jöjjön, öleljem.

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.31

 

 

VADRÓZSABOKROM

Csak a nyár lehetett,

hogy elmúlóban beszólt neki!

Csak rosszindulat, ami évente

felemlegeti lánykora egy-egy vétkét,

tévedését, félrelépését,

mert vadrózsám most is

pirulni kezdett.

Szűzi, szép virágaiból

az idei csipke már stigmát éget

zöld lomb-hajába.

Csendes bájjal várja az őszi vezeklést.

Szélárnyékában tavalyi termésből

kinőtt zsenge sarj

viszi tovább a télbe tartóan örök,

múlhatatlanul kedves,

lelkeket ölelő szerelmei

összes meséjét.

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.29

 

DILEMMA 2025

Ha elfogy a rézpénz a nyelvem alól,

az az egy szem, amit az útra tettem félre,

mert elkótyavetyéltem földi hívságokra,

tömjénfüst, mirha, meg kardalok,

virrasztók zsolozsmáikkal,

vállra rongyos bakó, meg fölösleges,

de illő komiszkenyér és némi hagyma a bicska mellé,

szóval, ha mégis,

már rézpénz nélkül érek a partra,

és ott ül majd várakozón a csónakos, kéri a jussát,

amit, mint mondtam eltékozoltam,

és nyilvánvalóvá válik, hogy itt ragadok,

akkor, ahogy horányi parton a Dunában nyaranta,

megfürödhetek naponta hatszor is

egészen az örökkévalóságig a Styxben?

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.28

 

AZ ÉLET UTÁN

Lehet belőlem csillag az élet után?

Ragyoghatok messzi, éjjeli égen

és milyen lehet majd a fényem?

Csak hideg, mint a többié,

vagy akadhat benne némi melegség,

lentre-kacsintás?

Látható leszek, innen lentről, szabad szemmel is,

vagy csak csillagtérképeken jelölt szám,

afféle nevesincs, sárga szökevény,

aki csak úgy, véletlenül került odafentre?

Milyen társaságban leszek?

Akad majd szomszédom, elérhető?

Időnként beszélgetek egyik-másikukkal?

Küldhetek jeleket, vagy csak láthatásuk lesz megengedett?

És meddig tart majd a fényem, mielőtt

végképp megszűnik az is?

Azt hiszem, csillag csak akkor lehet belőlem,

ha itt, lenn, amikor már mindennek vége – elégetnek.

Elégetnek és a hamut, ami ezüstös, mint a csillagok,

elszórják valami kilátóból, ég felé, a szélbe,

vagy az estében, falusi tyúkudvaron a porcsin közé,

ha már a tyúkok elültek.

Ha el nem égek, csillag nem leszek.

Valahol elkaparnak, dobozzal, lepellel, földdel takarnak.

Testem marad a rothadásnak.

Lelkem, a mindenkiével együtt halhatatlan,

száll fel az égbe,

mérlegre teszik, vetik a tűzre, ott is, mert

bűntelen ember nem lehet, és test-égető máglya helyett

jó eséllyel megpályázhatom a Tisztítótüzet.

Lehetek tűzben vezeklő...

Fényem csak pont annyi lesz, mint a tűz,

ami lelket tisztít, mint mondják, és éget,

s végül a kis semmiségre, hófehér szárnyakat

ragaszt a megtisztulás, és furcsa tollcsomóként,

új névvel röpködhetem át keresztül-kasul

az univerzumot.

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.27

 HAMUTARTÓK

Tulajdonképpen ma sem értem,

miért maradt meg

vagy öt hamutartóm, azután,

hogy a dohányzást befejeztem.

Hittem? Miben?

Tán abban, hogy fénytörő füstök erdejéből

kikecmeregtem,

és ritkább lett (ez tény!) a kötelező függönymosás.

Életem legőszintébb felvételét készítettem

igaz tanúmmal, egy estet végigdalolva, tegnap.

Nem lezárva, csak visszanézve álmodott jövőket.

Némi múlt időt pengettünk léggitáron

és nevettünk önmagunkon.

Megmosolygást kikényszerítő sorsokon.

A hangulatba, mert abból volt hullazsáknyi,

belejátszottak a füstök.

Fénytörők, emlékezők.

Hamutartóim új életre keltek.

Táncra perdültek sok jó napjaim,

Anyáink idéztük, meg szerelmeink,

és kimondatlanul vártunk egy érkezőre,

ha csak lélekben akkor is eljövőre

fölöslegesen.

Szép este volt. Hálám a fentinek, hogy megéltem.

Most csomagolok. Magamnak elalvás előtt megígértem.

A csikk-tartó égetett agyag, csiszolt üveg,

míves, porcelán ma derűsen ébred.

Akad holnapja mindnek.

A bérelt furgont várom, hogy hazaköltöztethessem

időben, távolságban, három télben

kitartott, rám bízott,

hajléktalan kölcsönvirágaim.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 08. 17

 

LÁBMOSÁS

Most még láthatsz, de azután sosem.

Indulat-mentesen van mérlegen a minden,

percegő és rohanó kettőnk ideje-

Testben-lélekben összefonódásaink,

fenntartható és fenn nem tartható

kifelé közvetített látszataink,

meg a zúzott kövekből meztelen talpak alá

terített-gyűrt, pont a sehovába vezető utak.

Az utak.

A minden. A kettőnk közötti összes

öröm, vagy kín-kötél,

a megfelelés-kényszerek furcsa bája,

a kegyes hazugokból épített ködök homálya,

augusztus csillaghullásai.

Nincs más út, csak a nélküled járt,

a természet egyszerű, csöppet sem bonyolult

kényszer-ösvénye. Hogyan tovább?

Felemelt fejjel, kedvesem!

A jót viszem magammal, elteszem,

és nagy, bársonyos takarót terítek mindenre, mi bántott.

Ajánlom neked ugyanezt.

Másodvirágzásaik élik kényszerből lángvirágaim,

tőlem kérik a túlélés-erőt a floxok

Aszály van.

Látom magam, ahogy tizennégy évesen

nagy árkot ások, segítség-mentesen

valami csapvizeknek,

hogy estelente, némi nógatásra,

átessek a kvázi megtisztulás

felnőtt agyakban berögződött

hamis kényszerképzetein.

A lábmosáson.

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.16

 

ELMONDHATOM

Óriások és porszemek kortársa voltam,

színpadra állítottan virított előttem

kolbászba darált töltelék-anyag,

a későbbi, a bolt-pulton kiállított

áru, a kolbász maga,

Az éhség, a bennem élő, nem nőtt láttukon.

Beledaráltak volna a masszába, ha hagyom.

Sem kolbász, sem lószalámi,

jó nem lett volna belőlem.

Görbe utakra vitt a dallamféltés,

az ütem-érzés, a szív ritmusa. a kóborlás kényszere,

és messzi utakra a hazavágyás.

Ha erőmből kifogytam, lehorgonyoztam,

túltengő eszmék, libbenő szoknyák, elfogyó ösvények,

vizek partjain,

Csináltam gyereket (sohase rosszat),

vagy csupán a technikát csiszoltam, s mentem tovább,

ha jött a késztetés.

Kerestem verseket magamban,

hol rímképleteket tanultam, hol

ráfeszültem lüktető ütemre,

Gregoriánra, szvingre, lassú rockra,

hadd ússzon, szálljon az írás, vagy üljön

mohos, nagy kövekre, és marjon vésetet

mélyre, kössön szárnyat viasszal a feledésre.

Legyen pókbölcsőm a múló idő.

Megöregedtem. Lábaim tánctudása

megkopott. A holnapot nem várom,

Éltető gondoskodás kényszerem

levették vállamról az elköltözöttek,

az ide sem költözöttek, meg a kor.

Hajnalonta kertem locsolom.

Sok víz, kétes eredmény.

De a rigók párosával járnak tócsámra feredni.

Törülközőt sem hoznak, haver!

Tulajdonképpen mindegy hogyan,

s, ha lassan elfelejtek is remélni: jó élni!

Jó élni!

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08. 16

 

AZ ARATÓCSILLAG ALATT

Furcsák ezek a csillagok.

Választasz egyet, hogy biz'isten ez aztán mindörökre,

állócsillagod és vezérlőd is marad,

de folyton mozog, s lám,

mindössze egy villanás, egy perc, negyed óra,

s indul másfelé,

sasszézni jól megírt koreográfiában.

Este felvillan, betölt félnél több éjszakát.

Hajnalban el is megy,

hogy másnap este visszajöjjön.

Furcsák ezek a csillagok!

Legfényesebbek a párosak!

Itt, lenn, szemekben születnek.

Többnyire ágyban, de lehet mezőben,

az Aratócsillag alatt,

Deméter termékenységét dicsérő,

varázsokat nagy-jól megidéző

nyár-ünnepen.

Változik minden.

A vízhordóleányt ne keresd,

már rég eltemették.

Kaszás nem vág már rendet,

kévét nem kötnek marokkal asszonyok.

Eltűnt a megrakott szekér,

a vontató ökrök, és a gép is, amit etetni kell.

Csak a szerelem maradt meg

változatlan, csillagszületést késztető

ős erővel,

és te, kedvesem!

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.14

ELSZÁMOLÁS ELŐTT

Már rövidebb ideig tart a hajnali béke.

A szürkület fél ötig várat magára.

A kerti virághintára érkező méhcsapatnak

rövidíti a nektár begyűjtésre szánt időt.

Elmúlás jelei közt a továbbélés vágya.

Még hoz kései virágot a szerencsés.

De bőséggel osztja már magjait ami beérett.

Hajnali hűsbe beleborzong tócsában fürdő rigó.

Már korábban jön el az este is.

Éji forgolódásokban izzadtabb a párna.

Sötétség birodalmában fényt alig ad

a hullócsillagok társtalan magánya.

-loo-

2025.08.05

 

 

A KUTYA, MEG MÁS

Ahogy a telet nem sikerült neki,

nálam a nyarat sem zabálja föl.

Tehetné, mert ráér.

Ha most behabzsolná,

és tudnám, ez végleges, hogy életében egyszer jóllakott

és degeszre, és ferdén félre áll tőle a hasa,

a szokottnál jobban ölelném magamhoz,

tűrném, hogy szívhangjaim hallgassa

éjszakánként időkorlátok nélkül.

Betegség talán, vagy csupán öregség.

Ennek az idei nyárnak örülni nem tudok.

Valami olyant súg fülembe,

hogy megvettem már jegyem,

indul a vonatom a déli parti bárba,

– ha megvan még egyáltalában –

és két jameson-melegítő,

jég nélkül, szódamentesen között

majd hallgatom ahogy a rég eltemetett dizőz énekel

csöndes, lágy, puha gyilkolásról.

Rólam, vagy nekem.

Ez a nyár csupa öröm!

Minden kikelt, mit elvetettem,

már kora tavasztól nem lapátolok havat,

a fentről hiányzó vizet naponta pótolom,

szóval jó a sorom, élek.

Magamban beszélek, és nem járok osztálytalálkozókra.

Alig költök fogragasztókra,

beszűkült minden életterem,

a költészetem meg csak befelé bomlik

virágba. Csodaszépen.

Főzni sem főzök másra, csak magamra

ritkán-sokat.

Kedvesem robotban a nyár miatt, s abban marad,

mert ágvágás ideje is jön az őszben.

Halálom után már két éve a vele

a találkozások reménye éltet.

És csap be akaratlanul is többször, mint szeretném.

Szükség szerint.

Arcot kicserző szeles estén

véletlenszerűek az emlékek is.

Tíz-húszéves körforgásban

– kicsinke Kondratev ciklus „magánban”-,

bevillan Marija Ignatevna ukrán orosztanár.

A felsőtest görög szobor.

Alatta kuffer, ukrán, hatalmas...

Meg, hogy összefutottam vele egyszer,

tizennyolc évesen, véletlenül a nagyszínház előtt,

valami aluljárónál, tizenötmillió városlakó között

– az ő, meg az én –, véletlenül

egy szervusznyira.

 

KISNYÚL

Megígérem, többet nem horkolok!

Sanda származásügyi orrsövényferdülésem

míg lehet, ébrenlétemmel feledtetem,

aztán meg, míg téged el nem nyom

a sosem lesz álom csak fáradt-felszínes alvás,

majd magamat csipkedem.

Így mikor ébredsz

és fekszem melletted, mint valami férj,

élettárs, szerető, vagy vadidegen,

igazi tuskó, horkolás-mentesen,

az éjszakában csendesen elmosolyodhatsz!

Gondolhatsz arra, hogy jó,

időnkén elviselhető velem

a korommal együtt járó kényszerű türelem,

és ha öreg is vagyok,

nincs belőlem semmi felemlíthető oda-se vissza,

se ingatlan se bankbetét, se kóbor verssorok

– legalább nem horkolok!

Csak ritkán! Amikor itt vagy!

És kizsigerelt a sorsod, és nem aludtál előtte éjszaka és

tizenhat tonna szén helyett tizenöt órád volt

véget nem érő napra-nap robotba',

harminchat fokba', hol vízszintesen, hol hajolva.

Ha alszom, nem álmodok,

legföljebb rúgkapálok – időnként megkerget valami rém,

mert füvek nélkül is vannak látomásaim.

Nem egy!

(Diplomaosztó, hogy nekem nem adnak,

sínek között engem kergető nő,

annak férje, vagy egy pávián,

életfonál, amit csak úgy szabdalnak valami Párkák,

üres pénztárca pénztár előtt,

esküvő, egyszerre három is,

meg az itt a piros-hol a piros,

hogy sok közül melyik a kurva?

Na jó, egy jó, csomó szép álmom is van.

Közülük megvalósítható.

Szám szerint de egy sem!

Horkolás-mentesen!

És minden álmaim elmesélem,

díszdobozba, meg sztaniolpapírba csomagolom

az ajándékaim, ha nem virágok.

(Bort, pálgyinkát nem. Kifranc él azzal?)

Ha netán melletted-létem

értelmezni lenne késztetésed,

a fent leírtnál többre-másra gondolnál,

akkor az egész

csak apró, picinke-törpe,

muszka-nyuszka:

KISNYÚL!

Balog Gábor

-csataloo-

2025.08.03