KAKASSZÓ ELŐTT

Külváros teraszán, lépcsőn

ül magában a csend.

Pipáját letette, abban kihunyt a szikra,

hamuvá aszalta a tavalyi dohányt

június végének heve.

Hegyezett fülekkel hallgatja önmagát.

Boldog.

Végtelen tisztelet csöppnyi kert-vadonban,

madár csak fészkelődik teli fészkiben,

a csivit még torokban alussza álmát,

de csipás kis szemét ki-kinyitja

derengő fényre csodálkozón

idei fecskegyerek.

Az öreg csönd nyújtózik egyet,

vállára veszi az elmúlt éjszakát,

tarisznyájába baglyai suhogását,

elkoppintja jánosbogárka zöldjét,

– kakasszó már nem lesz errefelé –

elindul pihenni távoli templomtoronyba,

hallgatni ideje előtti rorátéra hívó

kisharangot.

„Harmatozzatok egek. ti bátran,

estélig nélkülem!”