GÁZ

Valami csodája volt a magyar parasztnak. Annak a csodaembernek, aki változó világban élte meg a kötődései kényszerű változásait, faluból városba költözött, mert az asszony, a kedves asszony, a szeretett, a két széttárt comb, városi dáma szeretett volna lenni.

Nem lett, csak afféle megtűrt, de a férjuram a magyar, a csodaparaszt, úgy vett házat, hogy a szomszédság a nő kérése szerint a városi elitből legyen, orvos, ügyvéd, politikus, ami kell. Csak szemetes ne!

Volt a ház mögött négy rövid-fóliányi föld.

Fóliányi, mert változott a világ, az ő, félfalusi-kisvárosi világa is.

Olyan idő volt ez a hőskor, hogy még a tyúktartás sem volt betiltva. Gazdálkodott és közben hetente visszajárt özvegyasszony-anyját látogatni falura, palántázni, nevelni, vízeret keresni jó földben ingyenes öntözéshez.

Jó gyerek volt. Mondtam!

Magyar és paraszt.

Jó ésszel volt nyitott a világ változásaira és idővel, fiatalon népes leány-asszonycsapat főnöke lett. Haszna csak annyi, hogy tisztességéért szerették. A saját asszonyát ölelte. Időnként berúgott, a saját lépcsején ülve várta, míg beeresztik. Olyankor vacsorát kétesélyesen kapott.

Az idő, a sors, a kiszámíthatatlan. Beszippantotta. Rák vonta ölelésbe. Kiútja négy műtét után semmi nem maradt.

A 'nányi, városi, fóliázott földben hiába hozta le évekig, piacozta országelsőként a primőr tököt, hiába voltak nevelt őszi krizantémjai a környező falvak és a város kedvencei, tavasz jött és mennie kellett.

Nem készített végrendeletet.

Húsvét előtt ágyához hívta a dámát, asszonyát és lassan, de érthetően elmagyarázta a nem butának, hogyan kell a gázórát visszatekerni havonta, hogy megéljen...

Aztán elrepült.

Ma is kereng a menny és pokol között, valami termőföldeket keresve, hogy Isten dicsőségére, Máriák sírjára nagyvirágú krizantémokat nevelhessen. Évelőket. És nincs már gázóra-leolvasója, hogy féljen.

Balog Gábor

-csataloo-

2025. 06. 20